HETEDIK NOVELLA
Madonna Filippát a
férje rajtakapta kedvesével; törvénybe idézi,
de ottan az asszony talpraesett és mulatságos
válaszával kimenti magát,
s eléri, hogy a törvényt megváltoztatják
Fiammetta már elhallgatott,
és még mindenki kacagott az újfajta okoskodáson,
mellyel Scalza a Baronciak mindenkiénél előkelőbb
nemesi voltát bizonygatta, midőn a Királynő parancsolta
Filostratónak, hogy mondja el novelláját; az pedig
ekképpen fogott szóba:
- Nemes hölgyeim, szép dolog
mindenképpen, ha valaki ügyes a beszédben, de legszebbnek
vélem, ha ottan van helyén a nyelve valakinek, ahol leginkább
szükség vagyon reá. Ennek módját
pompásan értette egy hölgy, kiről beszélni kívánok előttetek;
mivel nem csupán felvidámította és megnevettette
hallgatóit, hanem ki is menekült a gyalázatos
halálnak torkából, miként
mindjárt meghalljátok.
Prato városában volt
valamikor némely törvény, őszintén
szólván éppoly szégyelletes, mint kegyetlen, mely semmi különbséget
nem tett, hanem rendelte, hogy
éppen úgy meg kell égetni amaz asszonyt, kit férje a kedvesével
házasságtörésen kapott, mint az olyant, ki
pénzért akármely férfinak odaadja magát.
Midőn tehát e törvény fennállott,
történt, hogy valamely
nemes, szép és
fölöttébb szerelmes természetű hölgyet, kinek
neve volt madonna Filippa, a férje, Rinaldo de Pugliesi ottan kapta a
szobájában, bizonyos odavalósi csinos nemes ifjúnak
karjaiban, kinek neve volt Lazzarino de Guazzagliotri, kit az asszony a
világon mindenkinél jobban szeretett. Rinaldo ennek
láttán rettentő haragra gerjedt, s kevésbe múlt,
hogy rájok nem rontott s meg nem ölte őket, és ha nem féltette volna
maga életét, szörnyű haragjában meg is cselekedte
volna. És ámbár ebben fékezte indulatját, azt nem tudta megállani, hogy ne kívánja a
pratói törvénytől azt, mit néki magának nem volt szabad megtennie, tudniillik felesége kivégzését.
És mivel az asszony bűnének
bizonyítására kellő tanúbizonysága
volt, alighogy felvirradt,
senkitől tanácsot nem kért, hanem bevádolta
feleségét, és törvénybe idéztette.
Az asszony, kinek helyén volt
szíve, mint általában a fülig szerelmes nőknek, elhatározta, hogy
mindenáron megjelenik a törvény előtt - bár
számos barátja és rokona igyekezett
eltéríteni ettől -, és megvallván az
igazságot, inkább bátor lélekkel meghal, mintsem hogy gyáván megszökjék, és önkéntes
számkivetésben éljen, és ekképpen
méltatlannak bizonyuljon oly derék szerelmeshez, kinek karjaiban az elmúlt
éjszakát töltötte. És nagy sereg asszonynak
és férfinak kíséretében, kik arra
biztatták, hogy tagadjon, megjelent
a bíró előtt, s
elszánt arccal és nyugodt hangon megkérdezte, mit kíván tőle. A
bíró, amint
ránézett, látta, mely gyönyörű s mely
dicséretes módon viselkedik, és szavainak
bizonysága szerint mely bátor lelkű asszony;
megszánta tehát és félt, hogy olyan
vallomást tesz, melynek miatta néki halálra kell
ítélnie, hahogy maga becsületén nem akar
csorbát ejteni.
Mivel azonban nem mulaszthatta el
megkérdezni őt afelől, amivel vádolták, szólott hozzá
ekképpen:
- Madonna, mint látod, itt
áll Rinaldo, a férjed, és ellened panaszt emel, mondván, hogy idegen férfi karjaiban
házasságtörésen kapott; annak okáért
kívánja, hogy én
a törvénynek rendelkezése szerint ezért
halállal büntesselek; én azonban ezt nem tehetem meg, ha magad be nem vallod
bűnödet; annak okáért jól vigyázz, mit felelsz, és mondd meg nekem,
vajon igaz-e az, amivel a férjed vádol?
Az asszony cseppet sem ijedt meg, hanem
nyájas hangon ekképpen felelt:
- Uram, igaz, hogy férjem, Rinaldo,
tegnap éjjel Lazzarino karjaiban kapott, melyekben számtalanszor
nyugodtam már iránta való édes és
tökéletes szerelmemben; ezt soha nem fogom letagadni, de bizonyosra veszem, s te is tudod, hogy a törvényeknek
mindenkit magokba kell foglalniuk, s
mindazoknak egyetértésével kell megalkottatniok, kikre
vonatkoznak. Eme törvénnyel pedig nem így vagyunk,
mivelhogy ez csupán a szegény szerencsétlen nőket
kötelezi, kik sokakat ki
tudnának elégíteni, sokkalta
különbül, mint a
férfiak; ezenfelül pedig, mikor
megalkották, egyetlen asszony
sem adta beleegyezését, de
még csak meg sem kérdeztek egyet is; miért is e
törvényt méltán mondhatjuk igazságtalannak. Ha
azonban az én testemnek és magad lelkének
veszedelmére végrehajtani akarod, csak rajtad múlik; de
minek előtte akármiképpen meghoznád az
ítéletet, kérlek, tégy meg nekem némi
csekély szívességet: vagyis kérdezd meg
férjemet, vajon odaadtam-e
magamat neki, mindannyiszor és
minden ellenkezés nélkül, ahányszor csak
megkívánt, avagy sem?
Rinaldo meg sem várta a
bírónak kérdését, hanem tüstént felelte, hogy az asszony tagadhatatlanul kedvére volt neki, valahányszor csak
kívánta.
- Nos tehát - folytatta azon
nyomban az asszony -, kérdezem
én, bíró uram, hogy ha mindig megkapta tőlem azt, mire szüksége volt, mit csináltam volna, vagy mit csináljak azzal, mit ő meghagyott? A
kutyáknak vessem talán? Nem sokkalta jobb-e
odaajándékoznom a mondott nemes úrnak, ki a világon mindennél jobban szeret, mint engedni, hogy veszendőbe menjen avagy elpusztuljon?
Emez előkelő és
jóhírű hölgynek kihallgatására mind
összesereglettek Prato lakosai; eme mulatságos kérdés
hallatára mind jóízűt kacagtak, s annak utána egy értelemmel
kiáltották, hogy a
hölgynek igaza van, és
jól beszélt; s minek előtte széjjelmentek volna, megváltoztatták a
kegyetlen törvényt, mire
a bíró maga biztatta őket, s olyképpen korlátozták, hogy csupán ama nőkre vonatkozzék, kik pénzért
csalják meg férjöket. Rinaldo tehát ostoba
igyekezetében megszégyenült, s ekképpen távozott a
törvényszékről, az
asszony pedig, mintha csak
feltámadott volna a máglya tüzéből, vidáman és szabadon, nagy diadallal hazatért.
|