HETEDIK NOVELLA

Madonna Filippát a férje rajtakapta kedvesével; törvénybe idézi,
de ottan az asszony talpraesett és mulatságos válaszával kimenti magát,
s eléri, hogy a törvényt megváltoztatják

Fiammetta már elhallgatott, és még mindenki kacagott az újfajta okoskodáson, mellyel Scalza a Baronciak mindenkiénél előkelőbb nemesi voltát bizonygatta, midőn a Királynő parancsolta Filostratónak, hogy mondja el novelláját; az pedig ekképpen fogott szóba:

- Nemes hölgyeim, szép dolog mindenképpen, ha valaki ügyes a beszédben, de legszebbnek vélem, ha ottan van helyén a nyelve valakinek, ahol leginkább szükség vagyon reá. Ennek módját pompásan értette egy hölgy, kiről beszélni kívánok előttetek; mivel nem csupán felvidámította és megnevettette hallgatóit, hanem ki is menekült a gyalázatos halálnak torkából, miként mindjárt meghalljátok.

Prato városában volt valamikor némely törvény, őszintén szólván éppoly szégyelletes, mint kegyetlen, mely semmi különbséget nem tett, hanem rendelte, hogy éppen úgy meg kell égetni amaz asszonyt, kit férje a kedvesével házasságtörésen kapott, mint az olyant, ki pénzért akármely férfinak odaadja magát. Midőn tehát e törvény fennállott, történt, hogy valamely nemes, szép és fölöttébb szerelmes természetű hölgyet, kinek neve volt madonna Filippa, a férje, Rinaldo de Pugliesi ottan kapta a szobájában, bizonyos odavalósi csinos nemes ifjúnak karjaiban, kinek neve volt Lazzarino de Guazzagliotri, kit az asszony a világon mindenkinél jobban szeretett. Rinaldo ennek láttán rettentő haragra gerjedt, s kevésbe múlt, hogy rájok nem rontott s meg nem ölte őket, és ha nem féltette volna maga életét, szörnyű haragjában meg is cselekedte volna. És ámbár ebben fékezte indulatját, azt nem tudta megállani, hogy ne kívánja a pratói törvénytől azt, mit néki magának nem volt szabad megtennie, tudniillik felesége kivég­zését. És mivel az asszony bűnének bizonyítására kellő tanúbizonysága volt, alighogy felvir­radt, senkitől tanácsot nem kért, hanem bevádolta feleségét, és törvénybe idéztette.

Az asszony, kinek helyén volt szíve, mint általában a fülig szerelmes nőknek, elhatározta, hogy mindenáron megjelenik a törvény előtt - bár számos barátja és rokona igyekezett eltéríteni ettől -, és megvallván az igazságot, inkább bátor lélekkel meghal, mintsem hogy gyáván meg­szökjék, és önkéntes számkivetésben éljen, és ekképpen méltatlannak bizonyuljon oly derék szerelmes­hez, kinek karjaiban az elmúlt éjszakát töltötte. És nagy sereg asszonynak és férfinak kísé­retében, kik arra biztatták, hogy tagadjon, megjelent a bíró előtt, s elszánt arccal és nyugodt hangon megkérdezte, mit kíván tőle. A bíró, amint ránézett, látta, mely gyönyörű s mely dicséretes módon viselkedik, és szavainak bizonysága szerint mely bátor lelkű asszony; megszánta tehát és félt, hogy olyan vallomást tesz, melynek miatta néki halálra kell ítélnie, hahogy maga becsületén nem akar csorbát ejteni.

Mivel azonban nem mulaszthatta el megkérdezni őt afelől, amivel vádolták, szólott hozzá ekképpen:

- Madonna, mint látod, itt áll Rinaldo, a férjed, és ellened panaszt emel, mondván, hogy idegen férfi karjaiban házasságtörésen kapott; annak okáért kívánja, hogy én a törvénynek rendel­kezése szerint ezért halállal büntesselek; én azonban ezt nem tehetem meg, ha magad be nem vallod bűnödet; annak okáért jól vigyázz, mit felelsz, és mondd meg nekem, vajon igaz-e az, amivel a férjed vádol?

Az asszony cseppet sem ijedt meg, hanem nyájas hangon ekképpen felelt:

- Uram, igaz, hogy férjem, Rinaldo, tegnap éjjel Lazzarino karjaiban kapott, melyekben számta­lanszor nyugodtam már iránta való édes és tökéletes szerelmemben; ezt soha nem fogom letagadni, de bizonyosra veszem, s te is tudod, hogy a törvényeknek mindenkit magokba kell foglalniuk, s mindazoknak egyetértésével kell megalkottatniok, kikre vonatkoz­nak. Eme tör­vénnyel pedig nem így vagyunk, mivelhogy ez csupán a szegény szerencsétlen nőket kötelezi, kik sokakat ki tudnának elégíteni, sokkalta különbül, mint a férfiak; ezenfelül pedig, mikor megalkották, egyetlen asszony sem adta beleegyezését, de még csak meg sem kérdeztek egyet is; miért is e törvényt méltán mondhatjuk igazságtalannak. Ha azonban az én testemnek és magad lelkének veszedelmére végrehajtani akarod, csak rajtad múlik; de minek előtte akár­miképpen meghoznád az ítéletet, kérlek, tégy meg nekem némi csekély szívességet: vagyis kérdezd meg férjemet, vajon odaadtam-e magamat neki, mindannyiszor és minden ellenkezés nélkül, ahányszor csak megkívánt, avagy sem?

Rinaldo meg sem várta a bírónak kérdését, hanem tüstént felelte, hogy az asszony tagad­hatatlanul kedvére volt neki, valahányszor csak kívánta.

- Nos tehát - folytatta azon nyomban az asszony -, kérdezem én, bíró uram, hogy ha mindig megkapta tőlem azt, mire szüksége volt, mit csináltam volna, vagy mit csináljak azzal, mit ő meghagyott? A kutyáknak vessem talán? Nem sokkalta jobb-e odaajándékoznom a mondott nemes úrnak, ki a világon mindennél jobban szeret, mint engedni, hogy veszendőbe menjen avagy elpusztuljon?

Emez előkelő és jóhírű hölgynek kihallgatására mind összesereglettek Prato lakosai; eme mulatságos kérdés hallatára mind jóízűt kacagtak, s annak utána egy értelemmel kiáltották, hogy a hölgynek igaza van, és jól beszélt; s minek előtte széjjelmentek volna, megváltoztatták a kegyetlen törvényt, mire a bíró maga biztatta őket, s olyképpen korlátozták, hogy csupán ama nőkre vonatkozzék, kik pénzért csalják meg férjöket. Rinaldo tehát ostoba igyekezetében megszégyenült, s ekképpen távozott a törvényszékről, az asszony pedig, mintha csak feltá­madott volna a máglya tüzéből, vidáman és szabadon, nagy diadallal hazatért.