NYOLCADIK NOVELLA

Fresco azt tanácsolja unokahúgának, hogy ne nézzen a tükörbe,
ha, mint mondotta, bosszúságára vagyon utálatos embereket látnia

A novella, melyet Filostrato elbeszélt, némi szégyenkezést támasztott a raja figyelmező hölgyek szívében, melynek jele volt az arcukba szökkent tisztes pirulás; és az egyik a másikra pillant­gatott, s alig tudták visszafojtani kacagásukat, és kuncogva figyeltek reá. De minekutána a novella bevégződött, a Királynő Emiliához fordult, és parancsolta, hogy folytassa a sort. Ki is, mintha csak álomból ébredt volna, sóhajtván ekképpen fogott szóba:

- Bájos hölgyeim, mivel hosszas révedezésem messzire elragadott közületek, a Királynőtől reám rótt kötelességemnek sokkalta rövidebb novellával teszek eleget, mint különben tenném, hahogy lelkem nem kalandozott volna másfelé; elmesélem nektek egy leány ostoba eltévelye­dését, melyet nagybátyja valamely kedves tréfaszóval helyrehozott volna, ha a leány felérte volna ésszel.

Bizonyos Fresco da Celatico nevezetű úrnak volt egy unokahúga, és becéző nevén Ferikének nevezték, kinek ugyan gyönyörű volt termete és arca (de nem volt az az angyali szépség, minőt régebbi időben bőven láttunk), mindazonáltal oly gőgös és rátarti volt, hogy szokásába vette fitymálni férfiakat és nőket s mindent, amit látott, holott inkább a maga háza előtt söpört volna, mivel nem volt hozzá fogható kiállhatatlan, begyeskedő, lobbanékony nő; és akármit tettek, semmi sem volt a szája íze szerint; és ezenfelül oly fennhéjázó volt, hogy ez még akkor is sok lett volna, ha a francia királyok lettek volna az ősei. És hahogy az utcán járt, csak úgy bűzlött a pöffeszkedéstől, hogy egyebet sem tett, mint orrát fintorgatta, mintha csak bűz áradna minden­kiből, akit látott, vagy akivel találkozott. Nem szólván tehát sok egyéb utálatos és kiállhatatlan szokásairól, történt egy napon, hogy midőn hazatért Frescóhoz, és azt sem tudta, hová legyen a kényeskedéstől, leült melléje, és egyre-másra nyögdécselt; miért is Fresco megkérdezte:

- Ferike, mit jelent az, hogy ma, holott ünnepnap vagyon, ilyen hamar hazajöttél?

A leány pedig majd megpukkadt pöffeszkedésében, és ekképpen felelt:

- Az már igaz, hogy hamar hazajöttem, mivel nem hiszem, hogy valaha is élt volna ebben a városban annyi utálatos és kiállhatatlan férfi és nő, mint ahány ma él; és ha csak egy is az utamba kerül, úgy utálom, mint a bűnömet, és nem hiszem, hogy volna még nő a világon, kit jobban gyötörne az utálatos emberek látása, mint engem; s éppen azért jöttem ily hamar haza, hogy ne lássam őket.

Erre pedig Fresco, ki szívből utálta unokahúga undok viselkedését, szólott ekképpen:

- Leányom, ha annyira utálod az utálatosokat, mint mondod, akkor ne nézz többé a tükörbe, hahogy nyugodtan akarsz élni.

De ez a lány üresebb volt, mint a nádszál, s holott bölcs Salamonnak képzelte magát, csak annyit értett meg Fresco mondásának velejéből, mint valamely birka; s mi több, azt mondotta, hogy ő bizony nézegetni akarja magát a tükörben, a többi nők módjára. S ekképpen megmaradt s mind a mai napig megátalkodott maga pöffeszkedésében.