HARMADIK NOVELLA

Rinaldo barát a komaasszonyával szerelmeskedik;
a férj ott kapja őt az asszony szobájában; akkor tehát elhitetik véle,
hogy a barát ráolvasott a fiacskája gilisztáira

Bármily burkoltan szólott is Filostrato Parthia kancáiról, a szemfüles hölgyek mégis jót kacag­tak rajta, bár úgy tettek, mintha máson kacagnának. De minekutána a Király látta, hogy a novellának vége, parancsolta Elisának: mondja el novelláját. Ki is készséges engedelmesség­gel ekképpen fogott szóba:

- Kedves hölgyeim, Emiliának kísértetidézése eszembe juttat egy novellát egy másik ráolva­sásról; s ámbár a novella nem oly szép, mint amaz volt, mégis el akarom mondani nektek, mivelhogy a felvetett tárgyban e pillanatban más nem jut eszembe.

Tudnotok kell tehát, hogy élt valamikor Sienában egy előkelő családból való csinos ifjú, kinek neve volt Rinaldo; ez pedig fülig szerelmes volt szép szomszédasszonyába, valamely gazdag úrnak feleségébe, és abban reménykedett, hogy ha tanúk nélkül négyszemközt beszélhet vele, bizonyosan megnyeri tőle mindazt, mit csak kíván; mivel tehát a hölgy áldott állapotban volt, az a gondolata támadt, hogy komaságba keveredik vele; megbarátkozott hát a férjével, s oly módon, melyet legtisztesebbnek vélt, közölte vele eme szándokát; s ebben meg is egyeztek. Minekutána tehát Rinaldo komájává lett madonna Agnesának, és ekképpen némi elfogadható ürügye volt, hogy beszélgethessen vele, megemberelte magát, és szavakkal is értésére adta az asszonynak ama szándokát, melyet az asszony már jóval előbb a szemében is olvasott; de bár az asszony nem éppen kelletlenül hallgatta, bizony ez nem sokat lendített dolgán.

Nem sok idő múltán történt, hogy Rinaldo, ki tudja, mi okból, barátnak állott, és akármilyen volt is ottan az abrak, ő bizony megmaradt a szerzetben. És ámbátor, mikor barátnak állott, darab ideig sutba dobta komaasszonya iránt való szerelmét és egyéb hívságos dolgait, minda­zonáltal idők múltán, bár a csuhát ugyan le nem vetette, újból fölvette előbbi szokásait, és kezdte örömét lelni abban, hogy finom ruházatban cifrálkodhat, s minden egyéb dolgában is csinosítgatta és piperézte magát, és dalokat és szonetteket és táncra való énekeket írogatott és énekelt, és csupán efféle dolgokon jártatta elméjét.

De miért beszélek én éppen a fent mondott Rinaldo barátról? Hát van-e barát, ki nem ekképpen cselekszik? Piha, szégyene-gyalázata ez a romlott világnak! Nem sül ki a szemök, hogy pocakosán járnak, arcuk pirospozsgás, ruházatukban és minden egyéb dolgaikban elpuhultak; és nem galambok, hanem fölmeredő tarajukkal pöffeszkedő kakasok módjára peckesen járnak (és ne is beszéljünk arról, hogy celláik tele vannak mustárvajjal, meg kenőcsökkel színig töltött tégelyekkel, mindennemű csemegéktől dagadozó dobozokkal, szagos vizekkel és olajokkal teli üvegekkel meg palackokkal, malváziai meg görög és egyéb finom borokkal csordultig töltött kancsókkal, olyannyira, hogy aki látja, nem is barátcellának, hanem fűszerszám vagy kenőcs­árus boltjának gondolná), s ami még ennél is rosszabb, nem szégyellik, ha mások is megtudják, hogy köszvényesek, s azt hiszik: nem tudják az emberek nagyon is jól, hogy a folytonos böjt, az egyszerű és szűkös étel és a józan élet soványabbá, vékonyabbá és egészségesebbé teszi az embereket; és ha netán mégis betegségbe esnek, semmiképpen nem köszvény a nyavalyájok, melynek gyógyítására a szüzességet s minden egyéb dolgokban is a szerény szerzeteshez illendő életmódot szokták orvosságul javallani. És azt hiszik, hogy más nem tudja, miképpen a szűkös életmód mellett a hosszas virrasztások, imádságok és önsanyargatások megsápasztják és elgyötrik az embernek testét; és hogy sem Szent Domonkosnak, sem Szent Ferencnek nem volt négy csuhája egy helyett, és nem jártak selyemfinom és egyéb nemű drága szövetekben, hanem durva gyapjúból való, természetes színű posztóban, és nem cifrálkodás okáért öltözködtek, hanem hogy testöket a hidegtől védelmezzék.

Bár adná meg Isten e dolgokban ama segedelmet, melyre szükségök vagyon a jámbor lelkeknek, kik e barátokat eltartják!

Minekutána tehát ekként Rinaldo testvérben újra feléledtek a régi sóvárgások, kezdette fölöttébb sűrűn látogatni komaasszonyát; és hogy hetykesége egyre növekedett, most már sokkalta nagyobb konoksággal kezdte csábítgatni az asszonyt arra, mit tőle kívánt. A derék hölgy, ki érezte a heves ostromot - s kinek Rinaldo barát most talán jobban tetszett, mint annak előtte -, mikor egy napon a barát sehogy sem hagyott neki békét, ahhoz folyamodott, mihez minden asszony folyamodik, mikor már hajlandó megadni azt, mit kérnek tőle, és szólott ekképpen:

- Hogyan, Rinaldo testvér, hát szabad az ilyesmi a barátoknak?

Felelte erre Rinaldo barát:

- Madonna, ha egyszer levetettem ím ez csuhát, pedig ugyan könnyűszerrel kibújok belőle, majd meglátod, hogy éppen olyan férfi vagyok, mint más, és nem vagyok barát.

Az asszony mosolygásra vonta száját és szólott:

- Jaj szegény fejemnek, hiszen a komám vagy, hát hogyan volna szabad ilyesmit elkövetnem? Nagy bűn volna ez, s én már sokszor hallottam, hogy halálos bűn; ha nem volna az, igazán megtenném, amit kívánsz.

Felelte erre Rinaldo barát:

- Ostoba vagy, ha csak ezért nem teszed meg. Nem mondom, hogy nem bűn, de nagyobbat is megbocsát az Isten annak, ki megbánja. De mondd csak, ki a közelebbi rokona fiadnak: vajon én-e, ki a keresztvízre tartottam, avagy a férjed, ki nemzette őt?

Felelte az asszony:

- Közelebbi rokona a férjem.

- Igazad van - mondta a barát -, és hát a férjed vajon nem szerelmeskedik veled?

- Dehogynem - felelte az asszony.

- Akkor hát - mondotta a barát - én, ki távolabbi rokona vagyok fiadnak, mint férjed, legalábbis éppen úgy szerelmeskedhetem veled, mint a férjed.

Az asszony, ki nem értett a logikához, s kit könnyű volt levenni lábáról, elhitte, vagy legalábbis úgy tett, mintha elhinné, hogy a barátnak igaza van és felelte:

- Ki tudna vitára kelni te bölcs szavaiddal?

És annak utána, komaság ide, komaság oda, kényre-kegyre megadta magát neki. És nem ez volt az első és utolsó alkalom, hanem a komaság leple alatt, mivel így nemigen támadhatott gyanú ellene, sokkalta kényelmesebben és még számtalanszor együtt mulattak.

De idők múltán egyszer történt, hogy mikor Rinaldo barát az asszonynak házába ment, s látta, hogy csak az asszony s egyik szolgálója van otthon, csinos és szemrevaló teremtés, elküldötte ezt a galambdúcba szerzetestársával, hogy addig is tanítgassa a leányzót a Miatyánkra, maga pedig az asszonnyal, ki kézen vezette kisded gyermekét, a szobába ment; be is zárkóztak, ledőltek valamely heverőre, mely a szobában volt, s játszadozni kezdettek egymással. S ekképpen mulatták magokat, midőn történt, hogy a koma hazatért, és miközben senki nem vette észre, egyszerre csak ott volt a szobának ajtajában és kopogtatott, és szólította feleségét. Madonna Agnesa ennek hallatára szólott:

- Végem van, itt a férjem; most aztán bizonyosan kitalálja, miért is vagyunk mi oly nagy barátságban.

Rinaldo barát levetette a csuháját meg a skapuláréját és csak ingujjban volt; ennek hallatára pedig szólott:

- Igazad van, ha ruhámban volnék, még csak segíthetnénk magunkon, de ha kinyitod az ajtót, és ő itten kap engemet, akkor nincs mentség.

Az asszony hirtelen ötlet sugallatára szólott ekképpen:

- Hát csak öltözz fel, és ha felöltözködtél, vedd karodra keresztfiadat, és jól figyelj arra, mit mondok majd férjemnek, hogy aztán szavaidat szavaimhoz igazítsad; a többit pedig bízd reám.

Férjemuram egyre csak kopogtatott, mire a felesége kiszólt:

- Megyek már.

És fölkelvén derűs arccal a szoba ajtajához ment, megnyitotta és szólott:

- Nézd csak, uracskám, Rinaldo barát, a kománk éppen meglátogatott, s az Isten küldötte őt; mivel ha nem jött volna, ma bizony elvesztettük volna fiacskánkat.

Tökkelütött uram ennek hallatára egészen megháborodott és szólott:

- Hogyhogy?

- Ó, uracskám - felelte az asszony -, épp az imént úgy elájult a gyerek, hogy azt hittem, már meghal, és elvesztettem a fejem, és azt sem tudtam, mihez fogjak; ebben a pillanatban lépett be Rinaldo barát, a kománk, karjára vette a gyermeket és szólott: „Komámasszony, ennek gilisz­ták vannak a testében, melyek a szívéig másznak és bizony hamarosan megölhetik; de ne félj, mert én rájuk olvasok, és mind valamennyit elpusztítom, s minek előtte még innen távoznám, oly egészségben látod újra fiadat, mint soha annak előtte.” Mivel pedig szükség lett volna rád, hogy elmondj bizonyos imádságokat, a szolgáló pedig nem tudott rád akadni, Rinaldo házunk­nak legmagasabb helyén elmondatta azokat szerzetes testvérével, ő maga pedig velem ide jött a szobába. S mivelhogy eme szertartásnál a gyermek anyján kívül másnak nem szabad jelen lennie, bezárkóztunk itten, hogy senki meg ne zavarjon, s ő még most is karjaiban tartja a gyermeket, s azt hiszem, csak arra vár, hogy társa bevégezze ama imádságokat; s bizonyára be is végezte már, mivelhogy a gyermek egészen magához tért.

Fajankó uramat oly igen elvakította az apai szeretet, hogy mindent elhitt, s nem is gondolt arra, hogy a felsége megcsalja. Tehát nagyot sóhajtván szólott ekképpen:

- Bemegyek és megnézem.

Mondotta az asszony:

- Ne gyere, elrontanád a dolgot; várj csak, majd én megnézem, hogy bejöhetsz-e, és annak utána szólok.

Rinaldo barát, ki mindent hallott, kényelmesen felöltözködött, a gyermeket pedig karjára vette, s mikor mindennel készen volt, kiszólt:

- Komaasszony, nem a komámuram hangját hallottam odakint?

Felelte Tökfilkó uram:

- De igen, uram.

- Hát akkor gyere be - mondotta Rinaldo barát.

Tökfilkó uram bement, Rinaldo barát pedig szólott hozzá ekképpen:

- Itt a fiad, Isten kegyelméből épségben, holott az imént azt hittem, hogy estére holtan fogod viszontlátni; és állíttass viaszképet a gyermek nagyságában Istennek dicsőségére Szent Ambrus urunk képe elé, kinek érdeméért Isten e kegyelmet adta.

A gyermek, atyjának láttára odafutott hozzá, és kisgyermek módjára ujjongott jöttén; akkor az apa karjába vette, mintha csak a sírból kapta volna vissza, könnyezvén csókolgatni kezdte, és hálálkodott komájának, hogy meggyógyította. Rinaldo barát társa, ki nem egy, hanem lega­lábbis négy Miatyánkra tanította meg ama leányzót, és fehér cérnából való erszényt ajándé­kozott neki, melyet valamely apácától kapott, s ezzel a leányt egészen lekenyerezte - mikor meghallotta, hogy Tökfilkó uram ott kiabál feleségének szobája előtt, lábujjhegyen olyan helyre ment, honnét mindent láthatott és hallhatott, ami végbemegy; látván pedig, hogy a dolog jól ütött ki, lejött és a szobába lépvén szólott ekképpen:

- Rinaldo testvér, mind elmondtam ama négy imádságot, melyeket reám bíztál.

Felelte erre Rinaldo barát:

- Testvérem, jól bírod szusszal, és helyesen cselekedtél. Én magam, mígnem a komám megér­kezett, csak kettőt mondtam el, de az Úristen a te fáradalmad s az én fáradalmam fejében megadta nekünk ama kegyelmet, hogy a gyermek meggyógyult.

Tökkelütött uram finom borokat és csemegéket hozatott, és megvendégelte komáját és annak társát, mire ezeknek csakugyan mindennél nagyobb szükségök volt. Aztán kikísérte őket a házból, és Istennek ajánlotta; és késedelem nélkül elkészíttette a viaszképmást, és felállította a többiek mellé Szent Ambrusnak, de nem a milánóinak, képmása előtt.