NEGYEDIK NOVELLA

Tofano egy éjszaka kizárja a házból feleségét, ki is mivel semmi
rimánkodás árán nem tud bejutni, úgy tesz, mintha a kútba vetné magát,
de csak egy nagy követ dob bele. Tofano kijön a házból és odaszalad,
mire az asszony besurran a házba, kizárja az urát,
és nagy nyelveléssel lepocskondiázza

Mikor a Király hallotta, hogy Elisa novellája véget ért, késedelem nélkül Lauretta felé fordult, s értésére adta akaratját, hogy mondja el novelláját; ki is azon nyomban ekképpen fogott szóba:

- Ó, Ámor, mely nagy a te hatalmad! Mennyi a tanácsod, mennyi az ötleted! Melyik filozófus, melyik művész tanúsított, vagy tanúsíthat annyi szemfülességet, annyi leleményességet, annyi ötletességet, amennyit te juttatsz a kellő pillanatban annak, ki nyomodban jár! Valóban mindenki másnak oktatása lomha a tiédhez képest, miként nyilván megtetszik az eleddig elmondott példázatokból. Melyeket is én most megtoldok eggyel; ez pedig valamely együgyű kis menyecskéről szól, kinek bizony, vélekedésem szerint, senki más ezt elméjébe nem adhatta, ha nem Ámor.

Élt tehát Arezzóban bizonyos Tofano nevezetű gazdag ember, ki gyönyörű asszonyt kapott feleségül, kinek neve volt monna Ghita, kire is hamarosan féltékenykedni kezdett, maga sem tudta, miért. Amint az asszony ezt észrevette, felháborodott és többször is megkérdezte, mi az oka féltékenységének, de mivel a férj mindig csak holmi bizonytalan és semmitmondó okokat tudott felhozni, az asszony elvégezte magában, hogy hát haljon bele az ura abba a nyavalyába, melytől ok nélkül rettegett. És mikor észrevette, hogy egy, vélekedése szerint fölöttébb derék ifjú igen ráóhajtozott, nagy óvatosan kezdette véle összeszűrni a levet. Mikor már annyira megegyeztek egymással, hogy nem volt hátra egyéb, mint tettekkel valóra váltani szavaikat, az asszony gondolkodott, hogy hasonlatosképpen ennek is módját ejtse. És mivel tudta, hogy férjének egyebek közt megvan az a rossz tulajdonsága, hogy szereti az itókát, nem csupán dicsérni kezdte eme szokását, hanem nagy ravaszul maga ösztökélte erre. És ez már oly megrögzött szokása lett, hogy valahányszor szüksége volt rá, addig itatta, mígnem az egészen lerészegedett. És mikor első ízben tökrészegen látta, lefektette az ágyába, maga pedig talál­kozott szerelmesével, s annak utána még sokszor nagy biztonságban találkozott vele. És férjének részegségében oly igen elbizakodott, hogy nem csupán a maga házába merte bebocsátani kedvesét, hanem gyakorta az éjszaka java részét annak házában töltötte, mely is nem volt messzire az övétől. És míg az asszony szüntelenül folytatta e mesterkedését, történt, hogy nyomorult férjének szöget ütött fejébe, miképpen az asszony, holott ő biztatja az ivásra, maga soha nem iszik; ennek miatta gyanú támadt benne, hogy hátha úgy van a dolog, amint csakugyan volt, hogy tudniillik az asszony csak azért részegíti őt le, hogy míg alszik, annál kényelmesebben tölthesse maga élvezetét. És bizonyságot akarván szerezni, hogy csakugyan így van-e, egy napon semmit nem ivott, este pedig tökrészegnek tettette magát, s olyanokat beszélt és művelt, mint még soha. Az asszony elhitte neki, és abban a hiszemben, hogy fölösleges tovább itatnia, nyomban lefektette. Ennek végeztével pedig, miként már jó néhány­szor megcselekedte, elment hazulról, besurrant kedvesének házába, és éjfélig ottan mulatott. Mikor Tofano észrevette, hogy az asszony nincs mellette, nyomban felkelt, lement a kapuhoz, bezárta és odaállt az ablakhoz, hogy lássa, mikor az asszony hazatér, és tudtára adja, hogy rájött a turpisságra, és ottan várakozott, mígnem az asszony hazatért. Ki is midőn hazatért és látta, hogy kizárták, igen megrökönyödött, és próbálgatni kezdte, vajon erőszakkal kinyit­hatná-e a kaput. Tofano egy darabig csak nézte, nézte, annak utána pedig megszólalt:

- Asszony, hiába erőlködöl, mivelhogy e kapun ugyan nem jössz be. Menj csak, menj vissza oda, hol mostanáig voltál, és jegyezd meg, hogy ide ugyan be nem jössz, mígnem rokonaid és szomszédaid szeme láttára eme dolog miatt meg nem adom neked ama tisztességet, melyet megérdemeltél.

Az asszony előbb Isten szerelmére kérlelni kezdte, hogy lágyuljon meg szíve, és nyissa ki a kaput, mivel ő nem onnét jön, ahonnét férje gondolja, hanem együtt virrasztott egyik szom­széd­asszonyával, mivelhogy az éjszakák nagyon hosszúk, ő pedig nem tud oly sokat aludni, sem pedig otthon egyedül virrasztani. De rimánkodása mit sem használt, mivel ez a szamár elszánta magát, hogy Arezzo valamennyi lakosa megtudja kettejük szégyenét, holott mostan még senki nem tudta. Az asszony látván, hogy a könyörgés mit sem használ, fenyegetődzés­hez folyamodott és szólott:

- Ha nem nyitod ki, úgy csúffá teszlek, hogy arról koldulsz!

Felelte erre Tofano:

- Ugyan mit tehetnél ellenem?

Az asszony, kinek elméjét már megélesítette Ámor a maga tanácsaival, ekképpen felelt:

- Minek előtte megérem azt a szégyent, melyet igaztalanul fejemre akarsz hozni, belevetem magamat ebbe a közeli kútba, s ha majd holtan lelnek ebben, mindenki szentül azt fogja hinni, hogy te dobtál bele részegségedben; s ekképpen vagy menekülnöd kell, s minden vagyonodat itt hagynod, és földönfutóvá lenned, vagy pedig fejedet veszik, mint gyilkosomnak, minthogy valóban az leszel.

Eme szavak cseppet sem indították meg Tofano ostoba konokságát. Miért is az asszony folytatta:

- Hát jó, nem bírom elviselni e bosszantásodat; bocsásson meg néked az Isten; a rokkámat itt hagyom, vitesd be.

És ekképpen szólván, mivel az éjszaka olyan sötét volt, hogy két ember egymást nem láthatta meg az utcán, az asszony odament a kúthoz, felvett egy hatalmas követ, mely a kút kávájánál hevert, elsikoltotta magát, hogy: „Istenem, bocsáss meg nekem”, és beledobta a követ a kútba. A víz nagyot loccsant, amint a kő beleesett; Tofano ennek hallatára szentül hitte, hogy az asszony a kútba vetette magát; felkapta hát a vödröt meg a kötelet, tüstént kirohant a házból, és hogy kimentse, odaszaladt a kúthoz. Az asszony, ki megbújt a háznak kapuja mellett, amint férjét a kút mellé rohanni látta, nyomban besurrant a házba, belülről bezárta a kaput, aztán az ablakhoz állott és rákezdte:

- A bort akkor kell megvizezni, mikor issza az ember, nem később, éjszaka idején.

Tofano az asszony hangjának hallatára észrevette, hogy lóvá tették, visszatért hát a kapuhoz, de mivel nem tudott bemenni, kérlelni kezdte az asszonyt, hogy eressze be. Az asszony pedig eleddig csöndes beszédjét hangosra váltván és szinte rikoltozván, rákezdte:

- Részeges disznó, Krisztusnak keresztjére mondom, ugyan nem jössz be ma éjszaka; én bizony nem bírom tovább elviselni ezt a szokásodat; meg kell mutatnom az egész világnak, micsoda ember vagy, s mikor mászkálsz haza éjjelente.

Tofano viszont dühében ugyancsak ordítozni kezdett, és szidalmazta az asszonyt; a szom­szédok pedig a lárma hallatára felkeltek, s a férfiak és nők kinéztek az ablakokon, és kérdezgették, mi történt. Az asszony pedig sírván szólott:

- Ez a gyalázatos ember vagy részegen jön haza este, vagy a csapszékben hál, és aztán éjnek éjszakáján botorkál haza; eleget tűrtem már, s mégsem használ, de tovább nem bírom, s azért szégyenítettem meg ekképpen, hogy kizártam a házból, hadd lássam, ha megjavul-e.

A szamár Tofano meg kitálalta az esetet úgy, amint történt, és dühösen fenyegette az asszonyt. Mondotta akkor az asszony a szomszédoknak:

- Hát látjátok, micsoda ember ez! Mit mondanátok, ha én volnék künn az utcán, mint most ő, és ő volna benn a házban, mint most én? Istenemre, bizonyosra veszem, elhinnétek neki, hogy igazat mond. Ebből nyilván megismerhetitek az esze járását. Azt mondja, hogy én tettem azt, amit bizonyosan ő maga. Azt hitte, hogy megijeszt, ha tudom is én, mit beledob a kútba; de bár adta volna Isten, hogy ő maga ugrott volna bele, és ott fulladt volna, így legalább kellőképpen megvizezte volna a bort, melyből ugyan jócskán felöntött.

A szomszédok, férfiak és nők egyaránt, valamennyien szidalmazni kezdték Tofanót, s őt hibáztatták, és le is pocskondiázták azért, mit felesége ellen szólott; és a lárma addig-addig szállott szomszédtól szomszédig, mígnem elért az asszonynak rokonaihoz. Kik is odajöttek, és hallván az esetet az egyik szomszédtól meg a másiktól, megragadták Tofanót, és úgy elagyabu­gyálták, hogy szinte csontja törött. Annak utána bementek a házba, összeszedték az asszonynak holmiját, s véle együtt visszatértek magok házába, megfenyegetvén Tofanót, hogy még rosszabbul járhat. Tofano pedig látván, hogy pórul járt, és féltékenysége bajba sodorta, mivel az asszonyt nagyon szerette, elküldötte közbenjáró néhány barátját, és nem nyugodott, mígnem az asszony megbékélt véle, és visszatért a házába, minekutána ígéretét vette, hogy többé nem féltékenykedik; ezenfelül pedig megengedte az asszonynak, hogy mindenben kedvét töltse, ám oly óvatosan, hogy ő semmit ne vegyen észre. S mint bolond paraszt, ki kárán tanul, most már mindent tűrt szótlanul. És éljen a szerelem, és pusztuljon a gond és minden pereputtya.