ELSŐ NOVELLA

Gulfardo pénzt vesz kölcsön Guasparruolótól, és minekutána annak
feleségével megegyezett, hogy emez pénz fejében véle hál, a pénzt odaadja neki,
és az asszonynak füle hallatára azt mondja Guasparruolónak,
hogy megadta a pénzt az asszonynak, mit is ez igaznak elismer

Ha már Isten úgy rendelte, hogy e mai napon én legyek az első, ki novellát mond, belenyug­szom. És mivel, szerelmetes hölgyeim, sok szó esett már arról, miképpen űztek csúfot az asszonyok a férfiakból, én elmesélni kívánok egy novellát, melyben férfi űzött csúfot asszony­ból, ugyan nem azért, mintha a férfinak cselekedetét kárhoztatni szándékoznám vagy azt mondani, hogy az asszonnyal méltánytalanság esett, hanem inkább, hogy megdicsérjem a férfit, és kárhoztassam az asszonyt, és megmutassam, hogy a férfiak is meg tudják csúfolni azokat, kik beugranak nekik, mint ahogy belőlök is csúfot űznek azok, kiknek ők beugranak; igazság szerint, hogy inkább ide illendő szóval éljek, ama történetet, melyet elbeszélni akarok, nem is annyira megcsúfoltatásnak, mint inkább a kölcsön visszafizetésének kellene neveznem, mivel bizonyos, hogy az asszonynak fölöttébb tisztességesnek kell lennie, és tisztaságára úgy kell vigyáznia, mint szeme fényére, és semmiképpen nem szabad arra vetemednie, hogy be­szennyez­ze; ezt pedig gyengeségünk miatt nem tudjuk oly teljes tökéletességgel megtartani, mint kellene, én mégis azt mondom, hogy méltó a tűzhalálra amaz asszony, ki pénzért vetemedik ilyesmire: holott ama nő, ki megismervén a szerelem nagy hatalmát, ennek miatta adja fejét ilyesmire, az emberséges bírótól bocsánatot érdemel, mint madonna Filippával történt Pratóban, miként Filostrato kevés napokkal ennek előtte megbizonyította.

Élt tehát valaha Milánóban egy német, ki szolgálatban állott, bizonyos Gulfardo nevezetű; derék és hűséges annak irányában, kinek szolgálatába szegődött, mi pedig ritka dolog a néme­teknél; mivel pedig mindig hűségesen megadta amaz pénzt, melyet néki kölcsönadtak, számos kereskedő akadt volna, ki csekély kamatra szívesen kölcsönzött volna neki akármely nagy summa pénzt. Ez tehát Milánóban lakozván, beleszeretett bizonyos madonna Ambruogia nevezetű szépséges hölgybe, ki felesége volt Guasparruolo Cagastraccio nevezetű gazdag kereskedőnek, ki jó ismerőse és barátja volt; és szerelmében oly tartózkodón viselkedett, hogy sem a férj, sem más semmit nem vett észre; üzent tehát egy napon a hölgynek, s kérte, hogy kegyesen hajoljon szerelmére, ő pedig viszontag készségesen hajlandó mindent megcsele­kedni, mit csak tőle kíván.

A hölgy sok huzavona után arra az elhatározásra jutott, hogy megteszi azt, mit Gulfardo kíván, hahogy az két feltételt teljesít: egyik, hogy emez dolgot soha nem szabad senki előtt felfednie; másik, hogy mivel néki bizonyos okokból szüksége vagyon kétszáz aranyforintra, azt kívánja, hogy gazdag ember lévén, adja meg ezt néki, s annak utána mindenben kedvére leszen. Gulfardo, mikor ekképpen értesült az asszonynak kapzsiságáról, felháborodott hitvány­sá­gán, holott eleddig becsületes asszonynak gondolta, és akkor forró szerelme szinte gyűlölet­re vált, és feltette magában, hogy megcsúfolja őt; üzent tehát neki, hogy nagyon szívesen megteszi ezt s minden egyebet, mi hatalmában vagyon, s mit a hölgy kíván; miért is üzenje meg néki, mikor kívánja, hogy meglátogassa őt, mert akkor elviszi a pénzt is, és bizony emez dolog felől senki meg nem tud semmit, legfeljebb egyik pajtása, kiben fölöttébb megbízik, s ki minden ügyes-bajos dolgában mindig el szokta kísérni.

A hölgy, vagyis inkább ez a ringyó, ennek hallatára megörvendezett, és visszaüzente néki, hogy férje, Guasparruolo, kevés napok múltán üzleti ügyeiben Genovába utazik, és ezt ő majd ide­jében értésére adja és üzen érette. Gulfardo pedig alkalmas időben elment Guasparruoló­hoz, és szólott hozzá ekképpen:

- Valamely üzletet szeretnék nyélbe ütni, melyhez kétszáz aranyforintra volna szükségem; kérlek kölcsönözd nékem ím ez pénzt oly kamatra, miként máskor is szoktál kölcsönt adni.

Guasparruolo felelte, hogy szívesen, és azon nyomban markába olvasta a pénzt. Kevés napok múltán Guasparruolo elutazott Genovába, miként felesége megmondotta, miért is az asszony üzent Gulfardóért, hogy jöjjön hozzá, és hozza magával a kétszáz aranyforintot. Gulfardo maga mellé vette pajtását, és elment a hölgynek házába, kit is ott lelt, amint reá várakozott; és mindjárt első dolga volt, hogy pajtásának szeme láttára markába olvasta a kétszáz arany­forintot, és szólott hozzá ekképpen:

- Madonna, fogd ezt a pénzt, s add oda férjednek, ha majd hazatér.

A hölgy elvette a pénzt, és nem értette, miért beszél Gulfardo ekképpen; azonban azt hitte: azért beszél így, hogy pajtása ne gondolja, miképpen netalán fizetség fejében adta néki. Miért is szólott ekképpen: - Szívesen megteszem, de meg akarom olvasni, hogy mennyi.

És kiöntötte a pénzt az asztalra, s mikor látta, hogy megvan mind a kétszáz, fölöttébb megör­vendezett magában, eltette a pénzt, és visszatért Gulfardóhoz, kit is ágyasházába vezetett, s nem csupán amaz éjjel, hanem még sok éjszakán által részesítette őt testének gyönyörű­ségeiben, mígnem férje megtért Genovából.

Mikor tehát Guasparruolo Genovából megtért, Gulfardo meglesvén, mikor van együtt felesé­gével, nyomban hozzája ment, s az asszony előtt szólott hozzá, ekképpen: - Guasparruolo, a pénzre, vagyis a kétszáz aranyforintra, melyet a minap nékem kölcsönadtál, nem volt szüksé­gem, mivelhogy nem tudtam nyélbe ütni amaz üzletet, melyre kértem; annak okáért nyomban visszahoztam feleségednek, s általadtam néki: töröld ki tehát számadásomból.

Guasparruolo feleségéhez fordulván megkérdezte, vajon megkapta-e a pénzt. Az asszony, ki ott látta a tanút, nem tagadhatta le a dolgot, hanem szólott:

- Bizony hogy megkaptam, csak még eddig elfeledtem megmondani neked.

Mondotta akkor Guasparruolo:

- Gulfardo, rendben vagyon; Isten áldjon, én majd elrendezem a számadásodat.

Gulfardo eltávozott, az asszony pedig hoppon maradt, és odaadta férjének becstelensége szennyes bérét; és ekképpen a furfangos szerelmes ingyért élvezte kapzsi hölgyét.