ELSŐ NOVELLA
Gulfardo pénzt vesz
kölcsön Guasparruolótól, és minekutána
annak
feleségével megegyezett, hogy emez pénz fejében
véle hál, a pénzt odaadja neki,
és az asszonynak füle hallatára azt mondja
Guasparruolónak,
hogy megadta a pénzt az asszonynak, mit is ez igaznak elismer
Ha már Isten úgy rendelte,
hogy e mai napon én legyek az első, ki novellát mond,
belenyugszom. És mivel, szerelmetes hölgyeim, sok szó esett már arról, miképpen űztek csúfot az asszonyok a
férfiakból, én
elmesélni kívánok egy novellát, melyben
férfi űzött csúfot asszonyból, ugyan nem
azért, mintha a férfinak cselekedetét kárhoztatni
szándékoznám vagy azt mondani, hogy az asszonnyal méltánytalanság esett, hanem inkább, hogy megdicsérjem a
férfit, és
kárhoztassam az asszonyt, és
megmutassam, hogy a férfiak is
meg tudják csúfolni azokat,
kik beugranak nekik, mint ahogy
belőlök is csúfot űznek azok, kiknek ők beugranak; igazság szerint, hogy
inkább ide illendő szóval éljek, ama
történetet, melyet
elbeszélni akarok, nem is annyira megcsúfoltatásnak, mint
inkább a kölcsön visszafizetésének kellene
neveznem, mivel bizonyos, hogy az asszonynak fölöttébb
tisztességesnek kell lennie, és
tisztaságára úgy kell vigyáznia, mint szeme fényére,
és semmiképpen nem szabad arra vetemednie, hogy beszennyezze;
ezt pedig gyengeségünk miatt nem tudjuk oly teljes
tökéletességgel megtartani, mint kellene, én mégis azt mondom, hogy
méltó a tűzhalálra amaz asszony, ki
pénzért vetemedik ilyesmire: holott ama nő, ki
megismervén a szerelem nagy hatalmát, ennek miatta adja fejét ilyesmire, az emberséges
bírótól bocsánatot érdemel, mint madonna
Filippával történt Pratóban, miként Filostrato
kevés napokkal ennek előtte megbizonyította.
Élt tehát valaha
Milánóban egy német,
ki szolgálatban állott,
bizonyos Gulfardo nevezetű; derék és hűséges
annak irányában, kinek
szolgálatába szegődött, mi pedig ritka dolog a
németeknél; mivel pedig mindig hűségesen megadta
amaz pénzt, melyet néki
kölcsönadtak, számos kereskedő akadt volna, ki
csekély kamatra szívesen kölcsönzött volna neki
akármely nagy summa pénzt. Ez tehát
Milánóban lakozván, beleszeretett bizonyos madonna
Ambruogia nevezetű szépséges hölgybe, ki
felesége volt Guasparruolo Cagastraccio nevezetű gazdag
kereskedőnek, ki jó ismerőse és barátja volt;
és szerelmében oly tartózkodón viselkedett, hogy
sem a férj, sem más semmit nem vett észre; üzent
tehát egy napon a hölgynek, s kérte, hogy kegyesen hajoljon
szerelmére, ő pedig
viszontag készségesen hajlandó mindent megcselekedni, mit
csak tőle kíván.
A hölgy sok huzavona után arra
az elhatározásra jutott, hogy megteszi azt, mit Gulfardo
kíván, hahogy az két feltételt teljesít:
egyik, hogy emez dolgot soha nem szabad senki előtt felfednie;
másik, hogy mivel néki bizonyos okokból
szüksége vagyon kétszáz aranyforintra, azt
kívánja, hogy gazdag ember lévén, adja meg ezt
néki, s annak utána mindenben kedvére leszen. Gulfardo, mikor ekképpen
értesült az asszonynak kapzsiságáról,
felháborodott hitványságán, holott eleddig
becsületes asszonynak gondolta, és
akkor forró szerelme szinte gyűlöletre vált, és feltette magában, hogy
megcsúfolja őt; üzent tehát neki, hogy nagyon
szívesen megteszi ezt s minden egyebet, mi hatalmában vagyon, s
mit a hölgy kíván; miért is üzenje meg
néki, mikor kívánja, hogy meglátogassa őt,
mert akkor elviszi a pénzt is, és bizony emez dolog felől
senki meg nem tud semmit, legfeljebb egyik pajtása, kiben
fölöttébb megbízik, s ki minden ügyes-bajos dolgában
mindig el szokta kísérni.
A hölgy, vagyis inkább ez a
ringyó, ennek hallatára megörvendezett, és
visszaüzente néki, hogy
férje, Guasparruolo,
kevés napok múltán üzleti ügyeiben
Genovába utazik, és ezt ő majd idejében
értésére adja és üzen érette. Gulfardo
pedig alkalmas időben elment Guasparruolóhoz, és
szólott hozzá ekképpen:
- Valamely üzletet szeretnék
nyélbe ütni, melyhez kétszáz aranyforintra volna
szükségem; kérlek kölcsönözd nékem
ím ez pénzt oly kamatra, miként máskor is
szoktál kölcsönt adni.
Guasparruolo felelte, hogy szívesen, és
azon nyomban markába olvasta a pénzt. Kevés napok
múltán Guasparruolo elutazott Genovába, miként
felesége megmondotta, miért is az asszony üzent
Gulfardóért, hogy jöjjön hozzá, és hozza
magával a kétszáz aranyforintot. Gulfardo maga
mellé vette pajtását, és elment a hölgynek
házába, kit is ott lelt, amint reá várakozott;
és mindjárt első dolga volt, hogy pajtásának
szeme láttára markába olvasta a kétszáz
aranyforintot, és szólott hozzá ekképpen:
- Madonna, fogd ezt a pénzt, s add
oda férjednek, ha majd hazatér.
A hölgy elvette a pénzt, és nem értette,
miért beszél Gulfardo ekképpen; azonban azt hitte:
azért beszél így, hogy pajtása ne gondolja,
miképpen netalán fizetség fejében adta néki.
Miért is szólott ekképpen: - Szívesen megteszem, de
meg akarom olvasni, hogy mennyi.
És kiöntötte a
pénzt az asztalra, s mikor
látta, hogy megvan mind a
kétszáz, fölöttébb
megörvendezett magában, eltette a pénzt, és
visszatért Gulfardóhoz, kit is ágyasházába
vezetett, s nem csupán amaz éjjel, hanem még sok
éjszakán által részesítette őt
testének gyönyörűségeiben, mígnem férje megtért Genovából.
Mikor tehát Guasparruolo
Genovából megtért, Gulfardo meglesvén, mikor van
együtt feleségével, nyomban
hozzája ment, s az asszony előtt szólott hozzá,
ekképpen: - Guasparruolo, a pénzre, vagyis a kétszáz aranyforintra, melyet a minap
nékem kölcsönadtál, nem volt szükségem, mivelhogy nem tudtam nyélbe
ütni amaz üzletet, melyre kértem; annak okáért
nyomban visszahoztam feleségednek,
s általadtam néki: töröld ki tehát
számadásomból.
Guasparruolo feleségéhez
fordulván megkérdezte, vajon
megkapta-e a pénzt. Az
asszony, ki ott látta a
tanút, nem tagadhatta le a dolgot, hanem szólott:
- Bizony hogy megkaptam, csak még
eddig elfeledtem megmondani neked.
Mondotta akkor Guasparruolo:
- Gulfardo, rendben vagyon; Isten
áldjon, én majd elrendezem a számadásodat.
Gulfardo eltávozott, az asszony
pedig hoppon maradt, és odaadta férjének
becstelensége szennyes bérét; és ekképpen a
furfangos szerelmes ingyért élvezte kapzsi hölgyét.
|