NYOLCADIK NOVELLA

Két jó barát közül az egyik a másiknak feleségével szerelmeskedik;
mikor a másik észreveszi, a feleségével egyetértésben úgy intézi,
hogy barátját ládába zárja, s mikor az benne van,
ő maga a láda tetején annak feleségével szerelmeskedik

Szórakoztató s egyúttal szomorú volt a hölgyeknek végighallgatniok Elena történetét; de mivel úgy vélték, hogy legalább részben megérdemelte sorsát, csekélyebb szánakozással hallgatták végig, ámbár a deákot rideg és hajthatatlan, zordon s kegyetlen embernek ítélték. De midőn Pampinea befejezte novelláját, parancsolta a Királynő Fiammettának, hogy mondja el a magáét, ki is készséges engedelmességgel ekképpen fogott szóba:

- Szeretetre méltó hölgyeim, mivel úgy vélem, hogy kissé felzaklatott benneteket a megbántott deáknak kegyetlensége, illendőnek tartom valamely mulatságosabb történettel enyhíteni lelke­tek keserűségét; annak okáért elmondani szándékozom nektek egy novellát valamely ifjúról, ki sokkalta szelídebb lélekkel fogadta a sérelmet, és sokkalta mérsékeltebb cselekedettel vett bosszút érette. Melyből is megtanulhatjátok, hogy mindenki beérheti, ha szemét-szemért, fogat-fogért vészen, mikor az elszenvedett méltatlanságért bosszút akar állani, s hogy nem szabad az igazságos mértéken felül nagyobb méltatlansággal fizetnie.

Tudnotok kell tehát, hogy miként régebben hallottam, Sienában élt két jómódú és jó családbéli közrendű ifjú ember, kik közül egyiknek neve volt Spinelloccio Tanena, másiknak pedig Zeppa di Mino, s mindketten a Cammollia tőszomszédságában laktak. Eme két ifjú sülve-főve együtt volt, s nyilvánvaló, hogy úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának, vagy talán annál is jobban; s mindegyiknek nagyon szép asszony volt a felesége. Történt tehát, hogy Spinelloccio, ki sokat járt Zeppa házába, akár otthon volt Zeppa, akár nem, oly módon megbarátkozott Zeppa feleségével, hogy nemsokára levette azt lábáról; s ekképpen élvezték szerelmöket jó darab ideig, és senki nem vette észre.

De idő múltán, midőn egy napon Zeppa otthon volt, felesége pedig nem tudta, Spinelloccio jött és szólította barátját. Akkor mondotta neki az asszony, hogy nincs otthon; miért is Spinelloccio nyomban felment, s az asszonyt a nagyteremben lelvén, s látván, hogy senki más nincs ottan, megölelte és csókolgatni kezdte, az asszony pedig őt. Zeppa, ki mindent látott, meg se mukkant, hanem meglapult rejtekében, s várakozott, hogy lássa, mi lesz a játéknak vége; egy szó, mint száz, látta, amint felesége meg Spinelloccio összeölelkezve bementek az ágyasházba, s magokra zárták az ajtót, miért is igen megháborodott. De meggondolván, hogy ha lármát csap, azért a rajta esett méltatlanság nem lesz csekélyebb, szégyene pedig annál nagyobb lesz, feltette magában, hogy emez dolog miatt bosszút áll, mely kielégíti lelkét anélkül, hogy a világ szájára kerülne; és hosszas fejtörés után úgy vélte, hogy meglelte ennek módját, tehát rejtekében maradt mindaddig, míg Spinelloccio feleségével mulatott.

Mikor pedig az eltávozott, ő nyomban bement az ágyasházba, hol ottan lelte feleségét, ki még abban foglalatoskodott, hogy rendbe szedje fejkendőjét, melyet Spinelloccio incselkedés közben lerántott; tehát szólott hozzá ekképpen:

- Mit művelsz, asszony?

Felelte a menyecske:

- Nem látod?

Szólott Zeppa:

- Látom én, hogyne látnám, de láttam egyebet is, bár ne láttam volna.

És a történtek felől beszédbe elegyedett vele, mire a menyecske sok hímezés-hámozás után nagy szorongás közben bevallotta szerelmeskedését Spinelloccióval, melyet amúgy sem igen tagadhatott volna, és zokogván bocsánatért esedezett.

Akkor Zeppa szólott hozzá ekképpen:

- Látod, asszony, bűnt követtél el, ha pedig azt akarod, hogy megbocsássam néked, igyekezzél hűségesen megcselekedni azt, mit rád parancsolok, amint következik: azt kívánom: mondd Spinellocciónak, holnap reggel kilenc óra tájban eszeljen ki valamilyen ürügyet, hogy elváljon tőlem, s idejöjjön hozzád; s ha majd itt lesz, én hazatérek, s mikor meghallod jöttömet, nyomban bebújtatod őt ím ez ládába, s rázárod a fedelét; minekutána pedig megcselekedted ezt, én majd megmondom a többit, mi még dolgod leszen; és csak bátran tedd meg ezt, mivel megígérem néked, hogy egy ujjal sem nyúlok hozzá.

Az asszony, hogy urát megnyugtassa, megígérte, hogy megteszi, és ekképpen is cselekedett. Midőn másnap kilenc óra tájban Zeppa és Spinelloccio együtt volt, Spinelloccio, mivel megígérte a menyecskének, hogy elmegy hozzá ebben az órában, szólott Zeppához ekképpen:

- Egyik barátomnál kell ebédelnem ma, kit nem akarok megvárakoztatni, miért is Isten áldjon.

Mondotta akkor Zeppa:

- Ugyan, hol van még az ebéd ideje?

Felelte Spinelloccio:

- Nem baj, úgyis meg kell véle hánynom-vetnem valamely dolgomat, miért is korán nála kell lennem.

Spinelloccio tehát búcsút vett Zeppától, s nagy kerülővel elment annak házába a feleségéhez; s alighogy beléptek az ágyasházba, kisvártatva hazatért Zeppa; midőn a menyecske hallotta jöttét, úgy tett, mintha megrémült volna, bebújtatta kedvesét ama ládába, melyet férje mondott, rázárta a fedelet, maga pedig kiment az ágyasházból. Zeppa, amint felért, szólott ekképpen:

- Asszony, készen van-e az ebéd?

Felelte a menyecske:

- Hogyne, készen van.

Szólott akkor Zeppa:

- Spinelloccio ma elment ebédre egyik barátjához, s egyedül hagyta a feleségét; menj csak az ablakhoz, és szólítsad, hogy jöjjön át, s ebédeljen velünk.

A menyecske, ki féltette magamagát, miért is szíves készséggel engedelmeskedett, teljesítette urának parancsát. Spinelloccio felesége sokáig kérette magát Zeppa feleségével, de mikor hallotta, hogy férje nem ebédel otthon, átjött. S mikor megérkezett, Zeppa nagy kedveske­déssel fogadta, nyájasan kézen fogta, s halkan parancsolta feleségének, hogy menjen ki a konyhába, a menyecskét pedig magával vitte az ágyasházba, s alighogy benn voltak, egyet fordult, s bezárta az ajtót. Mikor a menyecske látta, hogy magukra zárta az ajtót, szólott ekképpen:

- Jajjaj, Zeppa, mit jelent ez? Hát ezért hívattál át? Hát így szereted Spinellocciót, hát ez az a híres barátság?

Zeppa erősen fogta a menyecskét, s a láda felé közeledett vele, melyben annak férje be volt zárva, és szólott ekképpen:

- Asszony, minek előtte siránkoznál, figyelmezz jól szavamra: én testvéremül szerettem és szeretem Spinellocciót, és tegnap, ámbár ő maga még nem is tudja, rájöttem, hogy benne vetett bizalmamnak az lett a vége, hogy az én feleségemmel éppúgy szeretkezik, mint veled; s éppen azért, mivel szeretem, nem szándékozom nagyobb bosszút venni rajta, csak éppolyant, amilyen a megbántás volt; ő ölelte az én feleségemet, hát én ölelni akarlak tégedet. Ha pedig nem akarod, akkor bizony nincs más hátra, mint itten rajtakapnom őt, mivel pedig eszem ágában sincs tűrnöm, hogy szárazon elvigye, biz’isten úgy megtáncoltatom, hogy mind a ketten arról koldultok.

A menyecske, hogy Zeppa égre-földre esküdözött, minden szavát elhitte, és felelt ekképpen:

- Zeppám, mivelhogy fejemre száll ím ez bosszú, én belenyugszom, de csak akkor, ha úgy intézed, hogy bármit művelünk is, én azért jó barátságban maradjak feleségeddel, aminthogy abban kívánok maradni véle, bármit cselekedett is ellenem.

Felelt néki Zeppa ekképpen:

- Bizonyosra vedd, úgy intézem: ezenfelül pedig ajándékul adok néked oly becses és gyönyörű drágaságot, amilyen nincs neked még egy.

És ekképpen szólván megölelte és csókolgatni kezdte, annak utána pedig a ládára fektette, melyben a menyecskének ura bezárva volt, és ott a láda tetején mulattak egymással, míg csak kedvök tartotta. Spinelloccio, ki a ládában lapult, és hallotta Zeppának minden szavát, s feleségének válaszát is, annak utána pedig hallotta a csűrdöngölőt, melyet feje felett jártak, sokáig oly nagy fájdalmat érzett, hogy azt hitte: belehal; s ha nem félt volna Zeppától, azon mód, ahogy ott bezárva volt, csúnyán lepocskondiázta volna feleségét, de utóbb meggondol­ván, hogy ő kezdte a becstelenkedést, s hogy Zeppa joggal tette meg ugyanazt, mit ő megtett, s hogy irányában emberségesen s jó cimbora gyanánt viselkedett, feltette magában, hogy ennek utána még jobb barátja lesz Zeppának, ha ugyan az is úgy akarja. Zeppa, minekutána addig incselkedett a menyecskével, míg kedve tartotta, leszállott a ládáról, s mikor a menyecske kérte tőle az ígért drágaságot, kinyitotta a szobának ajtaját, s beszólította feleségét, ki csupán ennyit mondott:

- Madonna, te ugyan visszafizetted nékem a kölcsönt.

S ekképpen szólván elkacagta magát. Mondotta akkor Zeppa a feleségének:

- Nyisd fel eme ládát.

Az asszony felnyitotta, s akkor Zeppa megmutatta abban a menyecskének az ő Spinelloccióját. És hosszadalmas volna elmesélnem, melyikök szégyellette magát inkább: vajon Spinelloccio-e, mikor meglátta Zeppát, kiről tudta, hogy bizony ismeri bűnét, vagy a menyecske-e, mikor meglátta férjét, s meggondolta, hogy az bizony hallott és tudott mindent, mit a feje fölött művelt. Mondotta akkor Zeppa a menyecskének:

- Íme a drágaság, melyet néked ajándékozok.

Spinelloccio kimászott a ládából, és nem sokat teketóriázott, hanem szólott ekképpen:

- Zeppa, egyikünk tizenkilenc, a másik egy híján húsz; miért is legjobb lesz, miként magad is mondottad az imént feleségemnek, ha mint eddig, ennek utána is jó barátságban maradunk; mivel pedig mindenünk közös, csak a feleségeink nem, innen túl vegyük őket is közösbe.

Zeppa beleegyezett, és mind a négyen szent békességben együtt ebédeltek. És ettől fogva mindegyik menyecskének két férje volt, s mindegyik férjnek két felesége, ennek miatta pedig soha semminémű civakodás avagy pörlekedés nem volt közöttük.