NEGYEDIK NOVELLA

Cecco Fortarrigo mindenét eljátssza Buonconventóban, azonfelül pedig
Cecco Angiulieri pénzét is, és egy szál ingben utánaszalad, s azt kiabálja,
hogy amaz kirabolta őt, mire Angiulierit a parasztok elfogják;
akkor Fortarrigo magára ölti amannak ruháit, felszáll annak lovára s elvágtat,
őt magát pedig egy szál ingben otthagyja

Az egész társaság harsogó kacagással hallgatta Calandrinónak ama szavait, melyeket fele­ségéről mondott; de midőn Filostrato elhallgatott, Neifile a Királynő parancsára ekképpen fogott szóba:

- Nemes hölgyeim, ha nem esnék az embereknek sokkal inkább nehezökre értelmességöket és virtusokat megmutatni, mint ostobaságokat és gonoszságokat, sokan bizony hiába fáradoz­nának, hogy féket vessenek nyelvökre; ez pedig nyilván megtetszett Calandrino ostobaságán, kinek ahhoz, hogy meggyógyuljon oly nyavalyából, melyet csak együgyűségében hitt el, semmi szüksége nem volt arra, hogy mindenek füle hallatára elárulja felesége szeretkezésének titkait. Emez dolog pedig eszembe juttatja ennek ellenkezőjét, vagyis miképpen kerekedett felül bizo­nyos embernek furfangja a másiknak okosságán, ennek fölöttébb nagy kárára és csúfságára; mit is kedvem vagyon elmesélni néktek.

Nem sok esztendőkkel ennek előtte élt Sienában két meglett férfi; mindegyiknek neve volt Cecco, de az egyiké Angiulieri, másiké pedig Fortarrigo. Ámbár ezek erkölcseikre nézvén sokban különböztek egymástól, egy dologban - tudniillik abban, hogy mindketten gyűlölték atyjokat - oly igen megegyeztek, hogy barátságot kötöttek egymással, és sülve-főve együtt voltak. De mivel Angiulieri, ki szemrevaló és úri fajta ember volt, úgy érezte, hogy Sienában nem élhet kedvére ama jövedelemből, melyet atyja néki megszabott, mikor hírét vette, hogy Ancona tartományba érkezett a pápa követének képében bizonyos bíbornok, ki nagy jóakarója volt, feltette magában, hogy elmegyen hozzá, bizakodván, hogy ekképpen megjobbítja sorsát. Mikor pedig ezt atyjának értésére adta, megegyezett véle, hogy egyszerre megkapja tőle azt, mit az hat hónapra néki szánt, hogy ruhát, lovat, szerszámot vásárolván, előkelő módon mehessen oda. Miközben pedig keresett valakit, kit szolgálatjában magával vihetne, neszét vette a dolognak Fortarrigo, ki azon nyomban ott termett Angiulierinél, és minden erejéből kérni kezdte őt, hogy vigye magával, mivel ő szívesen lesz akár csatlósa, szolgája, minden egyebe, mégpedig fizetség nélkül, csak tartsa el. Angiulieri pedig azt felelte néki, hogy nem viszi magával; nem azért, mintha nem tudná jól, hogy mindennémű szolgálatra alkalmatos, hanem azért, mivel játékos, s ezenfelül gyakorta megrészegedik. Felelte néki Fortarrigo, hogy mind egyiktől, mind másiktól bizonnyal óvakodni fog, s égre-földre esküdözvén igen kötötte az ebet a karóhoz, s oly esengve rimánkodott, hogy Angiulieri beadta derekát s felfogadta.

Útnak indulván tehát valamely reggelen, megállottak Buonconventóban, hogy megebédelje­nek. Angiulieri ebéd után, mivel nagy volt a forróság, megvettette ágyát a fogadóban, és levet­kezvén Fortarrigo segedelmével, lefeküdt aludni, s parancsolta, hogy keltse fel, ha a hármat elütötte. Fortarrigo, miközben Angiulieri aludt, lement a korcsmába, s minekutána itt kicsinyég iddogált, elkezdett játszani bizonyos emberekkel, kik is hamarost elnyerték tőle kevéske pénzét, s hasonlatosképpen elnyerték a rajta való zekét is; miért is fölöttébb kívánkozván vissza­­nyerni veszteségét, azon mód, ahogy volt, ingujjban fölment a szobába, melyben Angiulieri aludt, s mikor látta, hogy mélyen alszik, kivette erszényéből minden pénzét, s a játékba visszatérvén utolsó garasig azt is elveszítette, mint a többit. Angiulieri fölébredvén, felkelt és felöltözködött, és kereste Fortarrigót, de hogy nem lelte, gondolta magában, hogy bizonyosan részegen alszik valahol, miként máskor is szokott. Annak okáért feltette magában, hogy faképnél hagyja; nyergeltetett, felrakatta poggyászát a lovára, s elhatározta, hogy majd szerez más szolgálót Corsignanóban; mikor pedig már indulófélben volt, ki akarta fizetni a gazdát, de nem lelte pénzét; miért is nagy lármát csapott, s az egész fogadó felkavarodott, mivel Angiulieri azt mondta, hogy itten megrabolták, s megfenyegette őket, hogy valamennyit elfogatja és Sienába kísérteti; hát jön ám ebben a pillanatban egy szál ingben Fortarrigo, ki is azért jött, hogy elvigye barátjának ruháit, miként a pénzét is elvitte. S látván, hogy Angiulieri éppen indulni akar, szólott ekképpen:

- Mi dolog ez, Angiulieri? Hát már indulunk innét? Ugyan várj kicsinyég; mindjárt jön amaz ember, ki harmincnyolc garasért zálogban tartja zekémet; bizonyosra veszem, hogy har­minc­ötért is visszaadja, ha rögtön kifizetjük.

S még ekképpen folyt a beszélgetésük, midőn odajött egy ember, ki értésére adta Angiu­lierinek, hogy Fortarrigo csente el a pénzét, azt is megmondván, mekkora volt a summa, melyet elveszített. Miért is Angiulieri nagy dühös indulatban kegyetlenül lepocskondiázta Fortarrigót, s ha nem félt volna Istentől s még inkább amaz emberektől, el is látta volna a baját; tehát megfenyegetvén, hogy felkötteti nyakánál fogva, avagy akasztófahalál terhe alatt száműzeti Sienából, felszállt lovára. Fortarrigo, mintha Angiulieri nem is hozzá szólna, felelt imigyen:

- Ej, Angiulieri, hagyjuk abba idejében ezt a pörlekedést, hiszen nem jutunk vele zöldágra; gondoljuk meg csak jól: visszakaphatjuk harmincöt garasért ama zekét, ha rögtön kiváltjuk, míg ellenben, ha holnapra halogatjuk, amaz nem éri be kevesebbel harmincnyolcnál, amennyit nékem adott reá; s ennyit csak azért tesz kedvemre, mivelhogy az ő tanácsa szerint játszottam. Ej, hát miért ne takarítsuk meg ezt a három garast?

Angiulieri eme szavak hallatára szinte kétségbeesett, kiváltképpen, mikor látta, hogy a körül­állók mind reá meresztik szemöket, s úgy vette észre: nem hiszik, hogy Fortarrigo játszotta el Angiulieri pénzét, hanem inkább, hogy Angiulieri vette el Fortarrigóét, miért is ekképpen felelt neki: - Mi közöm nékem a te zekédhez? Akasszanak fel a nyakadnál fogva! Mivelhogy nem csupán elloptad és eljátszottad pénzemet, hanem ezenfelül feltartóztatsz utamban, s méghozzá csúfot űzöl belőlem.

Fortarrigo továbbra is úgy tett, mintha nem is neki szólna az egész és mondotta:

- Ejnye, hát, miért nem akarod megtakarítani nékem ama három garast? Nem hiszed, hogy meg tudom adni néked? Ugyan tedd meg, ha szeretsz; minek ez a nagy sietség? Úgyis elérünk még ma estére idejében Torrenieribe. No, vedd elő erszényedet; gondold meg, hogy fel­turkálhatnám egész Sienát, s nem lelnék még egy zekét, mely olyan jól illenék rám, mint ez; s még hogy én harmincnyolc garasért otthagyjam ennél! Megér negyvenet, s még többet, úgy hogy két­szeresen is kárt okoznál nekem.

Angiulieri nagy indulatra gerjedt, mikor látta, hogy ez nem csupán meglopta, hanem szó­szátyárkodásával még fel is tartóztatja; nem is felelt tehát néki többet, hanem megfordult lovával s megindult Torrenieri irányában.

Erre Fortarrigónak gonosz, fortélyos gondolatja támadt, s azon mód egy szál ingben nyomába eredt; s minekutána jó két mérföldön által a nyomában szaladt a zekéért kunyorálván, Angiulieri vágtára sarkantyúzta lovát, hogy ne hallja tovább emez ízetlenkedését; akkor Fortarrigo az egyik útmenti mezőn Angiulieri előtt parasztokat pillantott meg, kikre hangosan rájok kiáltván, szólott imigyen:

- Fogjátok meg, fogjátok meg!

Miért is azok, ki kapával, ki ásóval, útját állták Angiulierinek, abban a hiszemben, hogy meglopta azt, ki egy szál ingben utána loholt, ordítozván. És ugyan csekély hasznára volt, mikor megmondotta nékik: kicsoda, és miképpen történt az eset. Azonban Fortarrigo utolérvén, dühös ábrázattal szólott ekképpen:

- Nem is tudom, miért nem váglak agyon, te gyalázatos tolvaj, ki megszöktél a holmimmal! És a parasztokhoz fordulván szólott:

- Ide nézzetek, atyafiak, miféle öltözetben hagyott ez engem a fogadóban, minekutána mindenét elvesztette a játékban! Bizony elmondhatom, hogy csupán Isten meg a ti kegyelmetek jóvoltából szereztem vissza mindezt, miért is örök hálával leszek hozzátok.

Angiulieri is megmondta ugyancsak a magáét, de szavaira rá sem hederítettek. Fortarrigo tehát a parasztok segítségével lehúzta őt lováról a földre, s levetkeztetvén, magára öltötte ruháit, és lóra szállván, otthagyta Angiulierit mezítláb és egy szál ingben, s visszatért Sienába, mindenfelé híresztelvén, hogy a paripát meg a ruhát játékban nyerte Angiulieritől. Angiulieri, ki azt hitte, hogy gazdag ember módjára megy a bíbornokhoz Ancona tartományba, szegényen és egy szál ingben visszabandukolt Buonconventóba, és szégyelletében darab ideig nem mert visszatérni Sienába; de minekutána ruhát kapott kölcsönbe, Fortarrigo gebéjén elment atyjafiaihoz Corsignanóba, kiknél mind az ideig maradt, mígnem atyja újfent megsegítette. És ekképpen Angiulieri pompás tervét meghiúsította Fortarrigo fortélyossága, ámbátor Angiulieri, mihelyt kellő időben alkalom adódott reá, keményen bosszút vett érte.