NYOLCADIK NOVELLA

Biondello becsapja Ciaccót egy ebéddel, miért is Ciacco nagy ravaszul bosszút áll,
s úgy intézi, hogy Biondellót irgalmatlanul elagyabugyálják

A vidám társaságban mindenki egy értelemmel mondotta, hogy az, mit Talano álmában látott, nem volt álom, hanem látomás, oly hajszálnyi pontossággal valóra vált. De mikor mindenki elhallgatott, parancsolta a Királynő Laurettának, hogy folytassa a sort; ki is ekképpen fogott szóba:

- Éles elméjű hölgyeim, valamint azokat, kik ma előttem szólottak, szinte mind valamely már elbeszélt történet indította ma mondott novellájukra, akképpen engemet a deáknak kegyetlen bosszúja, melyet tegnap Pampinea elbeszélt indít arra, hogy novellát mondjak egy más bosszúról, mely ugyan éppen eléggé kemény volt annak, ki elszenvedte, mégsem volt oly igen kegyetlen.

Annak okáért elmondom, hogy élt Firenzében bizonyos ember, kit mindenki Ciaccónak nevezett, kinek torkosságban nem akadt még párja a föld kerekségén; mivel pedig vagyonából nem tudta fedezni a torkosságával járó költségeket, és egyébként művelt ember volt, ki bőven ontotta a tetszetős és vidám mondásokat, felcsapott, nem ugyan udvari embernek, hanem udvari mulattatónak, s gazdag emberek társaságába járt, kik örömöket lelték a jó falatokban; és gyakorta eljárogatott ezekhez ebédre meg vacsorára, akkor is, ha éppen nem hívták. Hason­latosképpen élt amaz időkben Firenzében bizonyos Biondello nevezetű ember, fölöttébb mulatságos, a légynél is különbül kikent-kifent pöttöm legényke; a fején kucsma, alatta szőke nagy haj, melynek minden szála rendben sorakozott; ez pedig ugyanazon mesterséget űzte, melyet Ciacco. Kit is valamely nagyböjti reggelen, midőn a halpiacra ment, hol két óriási orsó­halat vásárolt Vieri de’Cerchi úr számára, meglátott Ciacco; ez tehát odalépvén Biondellóhoz, megszólította:

- Mit jelent ez?

Felelte neki Biondello:

- Tegnap este Corso Donati úr ajándékba kapott három darab sokkal szebbet, mint ezek, s még hozzá egy tokhalat, mivel azonban mindez nem elegendő ennyi meg ennyi nemes úr megvendégelésére, megbízott, hogy vegyem még hozzá ím ez kettőt: eljössz?

Felelte Ciacco:

- Magától értetődik, hogy elmegyek.

Mikor pedig az időt elérkezettnek vélte, elment Corso uram házába, és nála lelte néhány szom­szédját, de még nem vacsoráztak. Mikor pedig a házigazda megkérdezte tőle, hogy mi járat­ban vagyon, felelt ekképpen: - Uram, azért jöttem, hogy veled és vendégeiddel vacsorázzam.

Mondotta néki Corso uram: - Isten hozott. Mivel pedig itt az ideje, menjünk vacsorázni.

Asztalhoz ültek tehát, s mindenekelőtt hoztak borsót és tonhal-kolbászt, annak utána pedig sült arnói halat, egyebet semmit. Ciacco észbe vette, hogy Biondello becsapta, miért is dúlt-fúlt magában, s elhatározta, hogy visszafizeti neki. Midőn tehát kevés napok múltán találkozott vele, s az már akkorára sok embert megnevettetett ím ez tréfával, Biondello meg­látván őt köszöntötte, és nevetve megkérdezte, hogyan ízlettek Corso uram orsóhalai; Ciacco pedig felelvén mondotta néki:

- Nyolc nap sem telik bele, és jobban meg tudod mondani nálamnál.

És késedelem nélkül cselekvéshez látott; búcsút vett Biondellótól, illendő fizetség fejében felbérelt valamely agyafúrt léhűtőt, borosüveget nyomott a kezébe, magával vitte a Cavicciuli csarnok közelébe, s megmutatott néki abban bizonyos Filippo Argenti nevezetű lovagot, ki hatalmas szál, izmos, erős, büszke, lobbanékony és nyugtalan ember volt, mindebben nem akadt párja; mondotta tehát a fickónak:

- Menj ím ez üveggel kezedben hozzája, és mondd neki: „Biondello úr küld engem azzal az üzenettel, hogy kér, ne terheltessél megrubintosítani ím ez üveget finom vörös boroddal, mivelhogy ő mulatni kíván kicsinyég cimboráival.” És légy résen, hogy a kezébe ne kapjon, mivel akkor istenigazában ellátja bajodat, az én dolgomat pedig megrontod.

Kérdezte a fickó:

- Mondjak még egyebet is?

Felelte Ciacco:

- Nem; csak menj; s ha ezt megmondottad néki, gyere vissza ide hozzám az üveggel, s én megfizetlek.

A fickó tehát odament, s általadta Filippo úrnak az üzenetet. Filippót, mivel hirtelen természetű ember volt, ennek hallatára elfutotta a méreg, mivel észbe kapott, hogy Biondello, kit jól ismert, csúfot űzött belőle; szólott tehát ekképpen:

- Miféle megrubintosítások, meg miféle cimborák ezek? Hogy az Isten pusztítson el mind a kettőtöket!

És ezzel felpattant, és kinyújtotta karját, hogy elcsípje a fickót; de ez résen volt, és uccu neki, vesd el magad, kereket oldott, és nagy vargabetűvel visszatért Ciaccóhoz, ki az egészet végignézte; és elmondotta néki, mit mondott Filippo úr. Ciacco elégedetten kifizette a fickót, s nem nyugodott, mígnem összetalálkozott Biondellóval, kit megszólított ekképpen:

- Voltál a Cavicciuli csarnokban?

Felelte Biondello:

- Nem én; miért kérdezed?

Mondotta Ciacco:

- Azért, mivel tudom, hogy Filippo úr keres, és nem tudom, mit akar tőled.

Mondotta akkor Biondello:

- Jól van, úgyis arra megyek, majd szólok véle.

Tehát midőn Biondello távozott, Ciacco megindult a nyomában, hogy lássa a történendőket. Filippo uram nem tudván utolérni a fickót, ott maradt rettenetes dühében, és gyötrődött magában, mivel a suhanc szavaiból semmi egyebet nem értett, mint hogy Biondello, Isten tudja, kinek a bujtogatására, csúfot űzött belőle. Miközben tehát ekképpen évődött magában, odaért Biondello. Az pedig, mihelyt meglátta, nyomban eléje ugrott, s nagyot csapott öklével az arcába.

- Jajjaj, uram - kiáltotta Biondello -, mi ez?

Filippo uram megragadta a hajánál fogva, szétszaggatta fején a kucsmát, földre dobta a köpönyegét, s páholta, ahol érte, mondván:

- Gazember, majd mindjárt megtanítlak! Mit üzengetsz nekem holmi efféléket: megrubin­tosítani, meg cimborák? Azt hiszed, kölyök vagyok, akit ugrathatsz?

És ekképpen szólván, mely mintha vasból lett volna, egész arcát összezúzta, a haját összevissza tépázta, s őt magát meghempergette a sárban, minden ruháját ronggyá szaggatta, és oly serényen munkálkodott, hogy Biondello amaz első szava után többé egyáltalán nem jutott szóhoz, nem is kérdezhette meg, miért bántja. Annyit jól hallott ugyan, hogy meg­rubintosítani, meg hogy cimborák, de nem tudta, mit jelent ez. Végezetül minek utána Filippo úr istenigazában elagyabugyálta, körülöttük pedig csődület támadt, nagy üggyel-bajjal kiszaba­dították a körmei közül, azon mód dúltan, kócosan; és megmondották néki, miért bánt el véle Filippo úr ily cudarul, és szemére lobbantották, miért üzent néki olyat, s mondották néki: elvégre jól ismerheti Filippót, hogy nem olyan ember, kivel tréfálkozni lehet. Biondello bömbölvén mentegette magát, és mondotta, hogy ő ugyan Filippóhoz senkit nem küldött borért. Minekutána pedig némiképpen rendbe szedte magát, szomorúan és bánatosan hazatért abban a meggyőződésben, hogy ez csupán Ciacco műve lehet. És mikor számos napok múltán eltűntek arcáról a kék foltok, kezdett kijárogatni hazulról, s akkor történt, hogy találkozott Ciaccóval, ki is mosolyogva kérdezte tőle:

- Biondello, hogy ízlett Filippo úr bora?

Felelte Biondello:

- Bár neked is így ízlettek volna Corso úr orsóhalai.

Akkor mondotta Ciacco:

- Csak rajtad áll; valahányszor oly jól adsz ennem, mint a múltkor, én is úgy adok innod, mint mostan.

Biondello, ki jól tudta, hogy könnyebb volt Ciaccónak rosszat kívánni, mint ellene tenni valamit, kérte Istent; engedje békességben élnie, s innentől fogva őrizkedett, hogy valaha még csúfot űzzön belőle.