NYOLCADIK NOVELLA

Guiglielmo Borsiere csattanós mondással ostorozza
Ermino de Grimaldi úr fösvénységét

Filostrato mellett ült Lauretta, ki minekutána meghallgatta Bergamino ügyességének dicséretét és tudta, hogy most neki kell valamit elmondania, nem is várt parancsra, hanem bájosan így kezdett beszélni:

- Kedves társnőim, az előbbi novella arra indít, hogy elmeséljem nektek, miként ostorozott egy derék udvari ember hasonló módon s ugyancsak eredményesen egy dúsgazdag kereskedőt fösvénysége miatt; és ámbár a vége ennek is olyan, mint az előbbié, azért mégis szívesen fogadhatjátok, mivelhogy szerencsés a befejezése.

Volt tehát jó darab idővel ezelőtt Genovában bizonyos Ermino de Grimaldi nevezetű nemes úr, aki (legalábbis így hitte mindenki) rengeteg földbirtok és vagyon ura lévén, sokkal-sokkal gazdagabb volt minden más dúsgazdag polgárnál, kit csak az idő tájt Itáliában ismertek, és valamint gazdagságban minden más olaszt felülmúlt, akként fösvénységben és garasos­kodásban a világ minden más fösvény és garasos emberét jócskán felülmúlta: mivelhogy nem csupán mások megvendégelése elől zárta be erszényét, hanem a maga személyét illető dolgokban is, éppúgy az evésben és ivásban, gyalázatosan szűkmarkú volt; csúfjára a genovaiak általános szokásának, kik szerettek szépen öltözködni, ő szégyelletesen szűkmarkú volt, csak hogy ne kelljen pénzt kiadnia. Ennek miatta, s méghozzá méltán, feledésbe ment Grimaldi vezetékneve, és már mindenki csak így nevezte: Zsugori Ermino. Történt amaz időkben, midőn fukarkodásával meggyarapította vagyonát, hogy Genovába érkezett egy jó erkölcsű és ékes szavú udvari mulattató, bizonyos Guiglielmo Borsiere nevezetű; ez cseppet sem hasonlított a maiakhoz; hiszen ezek az afféle emberek romlott és gyalázatos erkölcseinek nagy csúfságára, kik manapság számot tartanak arra, hogy nemes embereknek és uraknak nevezzék és tartsák őket, inkább a szamár nevezetet érdemelnék; mivelhogy a leghitványabb emberek szennyében és aljasságában növekedtek, nem pedig az udvari életben. Mert míg amaz időkben főképpen abban foglalatoskodtak, hogy szüntelenül fáradoztak, miképpen teremt­senek békét, ahol háború vagy visszavonás támadott nemes emberek között, vagy miképpen üssenek nyélbe házasságokat, rokonságokat és barátságokat, avagy hogy kedves és tréfás mondásokkal felüdítsék a megfáradott emberek lelkét, és felvidámítsák az udvarokat, és kemény, atyai feddésekkel ostorozzák a gonoszok bűneit, és mindezt ugyan csekély jutalomért; ma mind abban töltik idejöket, hogy egymásról rosszat mondanak, konkolyt hintenek, gyalázatos és becstelen dolgokat mondanak, s ami még rosszabb, mindezt az emberek szeme láttára cselekszik, és egymásnak gonoszságokat, szégyelletes és förtelmes dolgokat vetnek szemére, akár igazak ezek, akár nem, s a nemes embereket álnok hízelkedésekkel hitvány és becstelen dolgokra csábítják; s minél förtelmesebb szavakat mond, vagy cselekedeteket művel valaki, annál nagyobb böcsületben vagyon, s annál jobban kitüntetik a legnagyobb jutalmakkal a mai nyomorult és elfajzott urak: nagy szégyene és gyalázata bizony ez a mai világnak, s nyilvánvaló bizonysága, hogy ha a virtus eltűnik a föld színéről, a nyomorult halandókat a bűnök fertőjében hagyja.

De visszatérvén ahhoz, amivel kezdettem, s amitől jogos felháborodásom a kelleténél jobban eltérített, elmondom, hogy ama fent mondott Guiglielmót Genova minden nemes embere megbecsülte és szívesen látta. Midőn tehát néhány napot eme városban töltött, és sok mindenfélét hallott Ermino úr fösvénységéről és garasoskodásáról, látni akarta őt. Ermino úr már hallotta, hogy emez Guiglielmo Borsiere derék férfiú, s mivel mégiscsak volt benne egy szemernyi nemesség, ha ugyan fukar ember volt is, eléggé barátságos szavakkal és vidám arccal fogadta, és különb-különbféle dolgokról elbeszélgetett vele, és beszélgetés közben a társaságában időző egyéb genovai urakkal együtt magával vonta őt egyik új házába, amely remekbe készült, s minekutána mindent megmutogatott, így szólt hozzá:

- Nos, Guiglielmo uram, ki már annyi mindent láttál és hallottál, tudnál-e valami olyast mondani, amit még soha senki sem látott, hogy ráfestessem ide, ennek a házamnak a falára?

Guiglielmo ennek a pökhendi beszédnek hallatára ekképpen válaszolt:

- Uram, nemigen hinném, hogy olyasmit tudnék mondani neked, mit még soha senki sem látott, legfeljebb tüsszentést vagy más hasonlatos dolgot javallhatnék festményül; de ha parancsolod, szívesen mondok neked olyasvalamit, amit nem hiszem, hogy láttál volna valaha.

Ermino uram így szólt:

- Ejnye, kérlek, hát mondd meg, mi az?

Tudniillik nem számított rá, hogy olyan feleletet kap, amilyet aztán kapott, Guiglielmo tehát azon nyomban így felelt neki:

- Festesd le itten a Bőkezűséget.

Mikor Ermino úr ezt a választ meghallotta, hirtelenében oly igen elszégyellette magát, hogy volt ereje azon nyomban úgyszólván ellenkezőjére változtatni lelkét, mint amilyen mindeddig volt, és így szólott:

- Guiglielmo uram, én bizony le is festetem azt, mégpedig olyan módon, hogy sem te, sem más többé joggal nem mondhatjátok nekem, hogy én azt sohasem láttam s nem ismertem.

És Guiglielmo mondásának oly nagy volt a hatása, hogy innen kezdve Ermino lett a világ legbőkezűbb és legelőzékenyebb embere, és senki azok közül, kik amaz időben Genovában éltek, nem becsülte meg hozzá hasonlóan az idegeneket és polgártársait.