NEGYEDIK NOVELLA

Don Felice oktatja Puccio testvért, hogyan nyerhetné el az örök boldogságot,
s annak okáért penitenciát ró reá, melyet is Puccio testvér elvégez,
azonközben pedig Don Felice a jámbor férfiúnak feleségével enyeleg

Minekutána Filoména bevégezte novelláját s elhallgatott, Dioneo szép szavakkal fölöttébb magasztalta ama hölgynek okosságát s ama könyörgést, melyet Filoména végezetül elmondott; a Királynő pedig mosolyogva Pamfilóra pillantott és megszólalt:

- Most aztán, Pamfilo, folytasd mulattatásunkat valamely mulatságos kis történettel.

Pamfilo nyomban azt felelte, hogy szívesen, és ekképpen fogott szóba:

- Madonna, sok olyan ember van, kik miközben abban fáradoznak, hogy a Paradicsomba jussanak, másokat juttatnak oda anélkül, hogy észrevennék, és ez megesett valamely városunk­béli asszonnyal, nem is oly rég ideje még, miként mindjárt meghalljátok.

Miként hallomásból tudom, lakott a San Brancazio szomszédságában valamely jóravaló és gazdag ember, bizonyos Puccio di Rinieri nevezetű, ki csupán lelkével törődött, s felvétette magát Szent Ferenc harmadik rendjébe; melyben a Puccio testvér nevet nyerte, s eme lelki életet folytatván, sűrűn járt a templomba, mivelhogy nem volt egyéb családja, csupán felesége és szolgálója, és nem is volt rászorulva, hogy valamiféle mesterséget folytasson. Mivel pedig ostoba és faragatlan ember volt, elmondogatta Miatyánkjait, eljárt a prédikációkra, hallgatta a miséket, és sohasem hiányzott, mikor a világi testvérek a dicséretet énekelték, és böjtölt és sanyargatta magát, sőt azt rebesgették, hogy azok közé tartozik, kik testöket korbácsolják. Felesége, kinek monna Isabetta volt neve, huszonnyolc-harminc esztendős fiatalasszony volt, friss és szép és gömbölyded, mint valami hamvas-piros alma; férjének szent élete, avagy talán öreg kora miatt, bizony sokkal gyakrabban nélkülözött bizonyos dolgokat, mintsem ínyére lett volna, és hahogy férjével kívánt volna hálni avagy incselkedni, az elmesélte neki Krisztus életét és Anastasius testvér prédikációit vagy Magdolna siralmát, vagy egyéb efféle dolgokat.

Emez időkben megtért Párizsból bizonyos Don Felice nevezetű barát, San Brancazio szerzetese, éles elméjű és nagy tudományú, fiatal és szép szál férfi, kivel Puccio testvér melegen összebarátkozott. Mivel pedig Puccio testvérnek minden kétségét pompásan eloszlatta, s azonfölül megismervén annak hajlandóságát, fölöttébb szent életű embernek tette magát, annak okáért azontúl Puccio testvér gyakorta házába vitte őt, s nagy szívesen ebéddel avagy vacsorával vendégelte, már aminek éppen ideje volt; felesége pedig Puccio testvér kedvéért ugyancsak megbarátkozott vele, és szívesen látta házában.

Miközben tehát a barát buzgón látogatta Puccio testvér házát, s észrevette, mely igen friss és gömbölyded a felesége, kitalálta, mi lehet ama dolog, melyben leginkább szükséget szenved; és feltette magában, miképpen hacsak módjában leszen, szívesen helyettesíti Puccio testvért, hogy megmentse őt a fáradozástól. És egyszer-másszor nagy huncutul rá-rákacsingatott az asszonyra, és annyira vitte, hogy annak szívében is lángra gyújtotta ugyanazt a sóvárgást, mely őbenne égett: hogy pedig a barát ezt észrevett, a legelső kedvező alkalommal szóba hozta az asszony előtt gerjedelmét. S ámbátor látta, hogy az asszony hajlandó kedvét tölteni, sehogy sem tudta módját ejteni a dolognak, mivelhogy az asszony sehol másutt nem mert a baráttal együtt lenni, mint csupán maga házában; maga házában pedig lehetetlen volt ám, mivelhogy Puccio testvér soha el nem utazott; miért is a barát fölöttébb elbúslakodott. De nemsokára mégis kieszelt valami módot, hogy együtt lehessen az asszonnyal annak házában, mégpedig olyképpen, hogy gyanút ne támasszon, még ha Puccio testvér otthon van is. S midőn egy napon meglátogatta őt Puccio testvér, ekképpen szólott hozzá:

- Már többször észrevettem, Puccio testvér, miképpen minden kívánságod az, hogy szent ember váljék belőled; azonban úgy vélem, túlságosan hosszú úton indultál ím ez célod felé, holott van ennél sokkalta rövidebb is, ámde a pápa s az ő egyéb fő-fő prelátusai, kik emez utat ismerik és használják, nem akarják, hogy ezt mindenki megismerje, mivelhogy a papi rend, mely többnyire alamizsnákból él, azon nyomban tönkremenne, mert azontúl a világi emberek többé nem halmoznák el sem alamizsnával, sem egyébbel. De mivelhogy te barátom vagy, s mindig oly igen megtisztelsz engemet, én megtanítalak ím ez útra, ha bizonyosan tudnám, hogy a világon senkinek el nem árulod, s hajlandóság vagyon benned rátérni ím ez útra.

Puccio testvérben felébredt a kíváncsiság eme dolog iránt, s előbb esedezvén kérte a barátot, tanítaná meg reá, annak utána pedig esküdözött, hogy soha senkinek el nem mondja, ha csak ő maga meg nem engedi, és erősködött, hogy rátér amaz útra, ha ugyan erejéből telik.

- Mivelhogy ekképpen fogadást tettél nekem - szólott a barát -, megmutatom neked ím ez utat. Tudnod kell: a szent doktorok azt tanítják, hogy annak, ki üdvözülni akar, el kell végeznie ama penitenciát, melyet majd meghallasz tőlem; de értsd meg jól: én nem azt mondom, hogy ama penitencia után nem leszel éppoly bűnös, mint most vagy; de az fog történni, hogy megtisztulsz mindama bűneidtől, melyeket a penitencia idejéig elkövettél, melyek is ama peni­tencia fejében mind megbocsáttatnak neked; azok pedig, melyeket annak utána elkövetsz, nem lesznek kárhozatodra, hanem lemossa őket a szenteltvíz, miként mostan a bocsánatos bűnöket. Tehát mindenekelőtt szükséges, hogy nagy buzgósággal meggyónd bűneidet, mikor megkez­ded a penitenciát; annak utána meg kell kezdened a böjtöt és a tökéletes önmegtartóz­tatást, ennek pedig negyven napig kell tartania, mely idő alatt is még tulajdon feleségedhez sem szabad nyúlnod, más nőkről nem is beszélvén. És ezenfelül tulajdon házadban valamely helyet kell keresned, honnan éjnek idején a mennyboltot láthatod, s esti imádság után ama helyre kell menned, ottan pedig legyen valamely széles deszka, olyképpen felállítva, hogy ha te ottan állsz, hátaddal hozzá támaszkodhass, s miközben a földön állasz, ki kell terjesztened karjaidat, mintha keresztre volnál feszítve; ha pedig karjaidat egy egy dorongra akarod támasztani, megteheted; és ekképpen állván, a mennyboltra kell szögezned a szemedet, s így kell maradnod mozdulatlanul mind a hajnali harangszóig. Ha pedig tanult ember volnál, ezen­közben bizonyos imádságokat kellene mondanod, melyeket odaadnék neked; de mivelhogy nem vagy az, el kell mondanod háromszáz Miatyánkot és háromszáz Üdvözlégymáriát, a Szentháromság tiszteletére; és a mennyboltra szögezvén szemedet, szüntelenül Istenen kell jártatnod elmédet, ki a mennyet és földet teremtette és Krisztusnak szenvedésein, miközben úgy kell tartanod testedet, miképpen ő a kereszten függött. Végezetül, mikor a hajnali harang­szó megcsendül, ha akarod, abbahagyhatod és azonmód ruhástul lefekhetsz ágyadba aludni; annak utána pedig reggelre kelvén el kell menned a templomba, és ottan legalábbis három misét meghallgatnod, és ötven Miatyánkot és ugyanannyi Üdvözlégymáriát elmondanod; s mind­ezek után tiszta lélekkel elvégezheted, ha mi ügyes-bajos dolgod vagyon, megebédel­hetsz, utána pedig el kell menned vecsernyére a templomba, s ottan elmondanod bizonyos imádságokat, melyeket írásban átadok neked, melyek nélkül is az egész nem ér semmit; napnyugta után pedig, a fent mondott módon újra kell kezdened. És hahogy ezt megteszed, miként magam is annak idején megtettem, reménylem, hogy minekelőtte még végére érsz penitenciádnak, megérzed az örök boldogság csodálatos édességét, ha ugyan áhítatosan végezted azt.

Mondotta erre Puccio testvér:

- Ez nem is olyan nehéz dolog, nem is nagyon hosszadalmas, és én bizonyára könnyűszerrel el tudom végezni; annak okáért hát Istennek nevében vasárnap meg akarom kezdeni.

Elbúcsúzott a baráttól és hazament, s annak engedelmével rendre mindent elmondott felesé­gének. Az asszony nagyon is jól megértette, mit akart mondani a barát azzal, hogy mozdulat­lanul egy helyben kell állnia hajnali harangszóig; mivel pedig e módot jónak vélte, azt felelte, hogy ezt s mind az egyéb jó cselekedeteket, miket férje a lelke üdvössége miatt teszen, ő fölöttébb javallja, és hogy Isten gyümölcsözővé tegye annak penitenciáját, hajlandó vele együtt böjtölni, egyébre azonban nem vállalkozik. Ebben tehát megegyeztek, s mikor a vasárnap elérkezett, Puccio testvér megkezdette penitenciáját, barát uram pedig az asszonnyal össze­beszélvén, majdnem minden este eljött hozzá vacsorára, oly időben, mikor senki meg nem láthatta, és mindig hozott magával finom eledeleket és finom italokat; annak utána pedig az asszonnyal szerelmeskedett mind hajnali harangszóig, melynek hallatára fölkelt, elment onnét, Puccio testvér pedig ágyába feküdt. Ama hely, melyet Puccio testvér penitenciájára kiválasz­tott, éppen feleségének ágyasháza mellett volt, melytől csupán vékonyka fal választotta el; midőn tehát egyszer a barát az asszonnyal, az meg ővele túlságosan fickándozott, Puccio testvér úgy érezte, mintha a háznak padlója rengene; mivel pedig éppen elmondott száz Miatyánkot, itten szünetet tartott, s azon mozdulatlanul szólította az asszonyt, s megkérdezte, mit művel. Az asszony, ki fölöttébb tréfás teremtés volt, s talán éppen akkor Szent Benedek, vagy inkább csalavári Szent János állatján lovagolt, ekképpen felelt:

- Bizisten, uracskám, hánykolódom, ahogy csak bírok.

Szólott akkor Puccio testvér:

- Hogyhogy hánykolódol? Mit jelent ez a hánykolódás?

Az asszony kacagott széles jókedvé­ben, mivelhogy helyre egy asszony volt, s nyilván oka volt a kacagásra, s ekképpen felelt:

- Hogyan van az, hogy nem tudod, mit jelent ez? Én bizony ezerszer is hallottam ama közmondást: ki étlenül fekszik ágyba, nyugtalan lesz annak álma.

Puccio testvér azt gondolta magában, hogy a böjtölés az oka az asszony álmatlanságának, emiatt hánykolódik az ágyában, miért is jóhiszemben szólott:

- Asszony, megmondottam neked, hogy ne böjtölj, de ha már mindenáron akartad, ne gondolj rá, próbálj elaludni: úgy rugdosod azt az ágyat, hogy reng belé az egész ház.

Felelte akkor az asszony:

- Csak te ne törődj vele: jól tudom én, mit csinálok: csak végezd a magad dolgát, mivelhogy én is megteszem a magamét, amennyire csak tudom.

Megnyugodott tehát Puccio testvér, s újra nekifogott Miatyánkjainak: az asszony pedig és barát uram ím ez éjszakától fogva a háznak másik részében vetett ágyat, melyben, míg csak Puccio testvér penitenciájának ideje tartott, nagy gyönyörűségben mulatták magokat; a barát pedig csak akkor távozott, mikor az asszony visszatért rendes ágyába, hová Puccio testvér maga is megtért penitenciája végeztével. Miközben tehát a testvér a fent mondott módon folytatta penitenciáját, az asszony pedig a baráttal maga szórakozását, több ízben is tréfálkozva mondotta a barátnak:

- Te a penitenciát Puccio testvérrel végezteted, holott annak révén mink nyertük meg a Paradicsomot.

Az asszony pedig igen kellemetesen érezte magát, s mivel férje hosszú időn által szűken tartotta, oly igen hozzászokott a barátnak eledeléhez, hogy midőn már Puccio testvér penitenciája véget ért, akkor is talált rá módot, hogy más helyen jóllakjék vele, és nagy titokban még hosszú időn által örömét lelte benne. Miért is - hogy oda térjek vissza, honnét kiindultam - úgy esett, hogy Puccio testvér, ki azt hitte, hogy a penitencia révén maga jut a Paradicsomba, a barátot juttatta abba - ki megmutatta néki az oda vezető legrövidebb utat - továbbá a maga feleségét, kit fölöttébb szűken tartott abban, mit barát uram könyörületes szívvel nagy bőségben juttatott neki.