STRÓFÁK.

- 1883. -

I.

Csak arcodat ne lássam soha búsnak
Szelíd galambom, lelkem jobb fele!
Bajodnak, búdnak minden kis paránya
Mint szikla hull az én keblemre le.

Erõm cserben hágy, gyermek lesz belõlem,
Könnyem kicsordúl és szivem sajog.
Elhordom a világnak minden terhét,
De meg nem bírom egy halk sóhajod’!

II.

Ne hidd, hogy balgán mindazt visszavágyom,
Amit meguntam régesrég e földön.
Szabadságot, békét jelent magányom,
Ami kivûl van: lármás, cifra börtön!

Ott koldus voltam, - itt gazdaggá lettem,
Amit kerestem, nálad föltaláltam.
Lásd, a világon egy szivet se leltem,
S a te szivedben egy egész világ van!