EGY UNDINE-KÉP ALÁ.

- 1886. -

A nõ, kirõl e kép regél,
Olyan volt éppen mint te.
Ha szólt, ha nézett, egyaránt
Nyájas, derûlt, õszinte.

Tündértõl kapta kellemét,
De ah! vesztére kapta,
Mert meg nem értve senkitõl,
Csak szenvedett miatta.

De én a tündért, aki ott
Nevet, ragyog szemedben,
A tündért, aki benned él,
Megértém és szerettem.

S ameddig bennem szív dobog,
Szerelmem a tiéd lesz,
Mert senki sincs oly hû s igaz,
Mert senki sincs oly édes!

Halálra sírta kedvesét
A hullám bús leánya.
Elvesztve téged: szívemet
Magam sírnám halálra!