ÚTON.

- 1887. -

Körülöttem éljenezve
Zúg az ember-áradat;
Ûzöm, hajtom a sikert, mint
Agarász a gyors vadat.

És elõttem - míg lobot vet
Lelkemben a szenvedély -
Mint kelõ nap sík határon,
Lángbetûkkel áll a cél.

És a tettek égõ vágya
Terjed bennem, mint a tûz;
S a dicsõség délibábja
Városról-városra ûz.

Átrohannám a világot,
Döntve mindent, ami gát,
Hogy megosszam milliókkal
Elveim diadalát.

S mégis - van perc, hogy e lázas,
E merész küzdés alatt,
Mint harangszó a távolból
Csap felém egy gondolat.

Megkap egy bús, édes érzés,
Hogy százszor jobb volna tán:
Porladni a temetõben,
Gáborkámnak oldalán!