MARGUERIT.

Van egy virág. Úgy hivják: Marguerit.
Kertben, mezõkön nyájasan virít.
Nem kapja bár föl a hiú világ:
Az én szememben nincs különb virág,
Mint a szelíd, a bájos Marguerit!

Keblemre tûzöm, hogy járjon velem,
Mint hû barátom, gyöngéd mesterem.
A büszke rózsa gyorsan hervad. Ám
Az én virágom tartós, mert vidám,
Mindig vidám a bájos Marguerit!

Ha szívemen van: édes nyugalom
Lebeg körûl. Átváltozik dalom.
Nem küzd, nem gyûlöl. Dac s harag helyett
Inkább vigasztal, megnyugtat, szeret,
Mint õ, a kedves, bájos Marguerit!

Ó hányszor hittem, hogy sûlyed, merûl
Roncsolt hajóm! De érintetlenûl,
Tisztán haladtam mély fertõkön át,
Mert rám hintette mentõ sugarát
Kis csillagom: a bájos Marguerit!

Ha órám üt majd és távozni kell:
Fehér csillagja hadd kisérjen el
Bús éjszakámba és ragyogja be!
Virrasszon, mint a hûség szép szeme,
Sírom fölött a bájos Marguerit!

1900. szeptember 7.