A KERESZT-TÖRDELŐ.

I.

Elõbb suttogták. Majd ordítni kezdték:
Hah! Pusztítják a Megváltó keresztjét!
Egy uj Herosztrát, egy cudar pogány,
Vagy a pokolnak egy démonja tán,
Kedvét a legborzasztóbban leli:
Abban, hogy a keresztet tördeli!
Keresztet csonkít! S rettentõ, hogy éppen
Szent csarnokokban, kastély belsejében!

De még rettentõbb, hogy bármint vigyáznak
Fogdmegjei e sok szép, cifra háznak:
A szörnynek, aki rémes ostromát
Titokban végzi, nem lelik nyomát.
Ügyes gazember! Hipp-hopp, ott terem
Ahol nincs senki. Tör, zúz s hirtelen
Tovább oson, mint a fekete pára,
Mely ráborúl a téli éjszakára.

Rejtélyes és botrányos a dolog!
Az ájtatos hatóság háborog,
S ahány drabantja és szolgája van:
Mind lesbe áll, mind szaglász, mind rohan,
Hogy megkerítse a merész vadat.
Pezsegve, zúgva, mint az áradat,
Vagy mint a falka, mely farkast keres,
Tolong a sok virrasztó fegyveres.

II.

No végre megvan! Ott megy! Rajta most!
Fogjátok el, hû õrök, a gonoszt!
Markolja meg húsz és harminc kötözze,
S ha ellenáll, hát vagdaljátok össze
Jézus nevében! Lám, nem is szalad,
Bár tetten kaptuk! Lépésben halad.
Ni! Most a templom grádicsára lépett.
Megállj, bitang!... Ördög, mutasd a képed!

III.

Megfordul. És egy fejjel magasabb
Üzõinél. S mint villám, ha lecsap,
Olyan pillantást vet csodás szeme.
Zsibbadtan roskad valamennyi le.
Fehér ruhája izzó fénnyel ég.
Feje körûl sugárzó lesz a lég.
Néz rájuk. Aztán szólni kezd. S e hang
Fönséges és bús. Zúg, mint a harang.

IV.

„Igen! Hazug, rossz, tettetõ világ!
E kéz az, mely keresztjeidre vág!
Jelvényem csak parádés dísz neked,
Tehát szétzúzom a kereszteket!
Kereszténység az, mely romokba dönt
Országokat? Mely vér- és könny-özönt
Fakaszt a földön? Mely gyilkolva tombol
Kincsszomjas kedvbõl, gõgös hatalomból?

Ahol meleg, dús paloták körül
Sok száz éhen vész, vagy halálra hûl;
Ahol a véres, hóditó bibor
Alattvalók százezrein tipor;
Ahol harc, párbaj napról napra öl;
Ahol mindenki mindenkit gyülöl;
Ahol csak festett, hitvány cég vagyok:
Az én keresztem ott minek ragyog?

Utálatos faj! Bánom, hogy születtem,
S ilyen világnak megváltója lettem!
Ó Golgotám! Semhogy megváltsalak
Egymásra éhes, bõsz ember-salak:
Inkább az ács az ujszülött fejét
Nehéz bárdjával vágta volna szét,
Vagy szûz anyám hadd verte volna átkos
Isten-fiát az istálló falához!

Nem szeretet kell nektek, hanem ostor!
Kegyosztó zsarnok, nem szegény apostol,
Nem a szelídség áldott ereje!
Keresztemnek nincs köztetek helye!
Ha ünnepeltek, az csúfság nekem,
Mert Jézus itt csak kósza idegen.
Mert szívetek keményebb, mint a kõ!
Megmondtam!”

V.

                               S elment a kereszt-törõ!