OLYKOR, HA VELED...

- 1882. -

Olykor, ha véled szemben ûlök s nézlek,
Elém lebeg egy szép, de bús leány;
Megáll elõttem ámuló mosollyal,
Könnyes szemét hosszan függesztve rám.

Közel lép hozzám és fülembe suttog
Rejtelmesen; - majd hévvel karol át...
És én hagyom, hogy vállamra borúljon
És keblemen kisírja bánatát.

Hagyom, hogy ott mindaddig megpihenjen,
Míg ajakán elszûnik a panasz...
Ne légy féltékeny! Õ nem bánt meg téged!
Az én szegény, számûzött multam az.

Boldogságodnak õ nem ellensége,
Csak eljön hozzám, hosszan rám tekint,
Aztán, amint jött, szomorú mosollyal,
Halkan búcsúzva, távozik megint!...