TEMPLOMBAN.

- 1882. -

Ott álltam melletted,
Ragyogott a szentély.
Angyal-társaidat
Látogatni mentél...
S míg te rózsa-ajkkal
Kérlelted az eget,
Titkolódzva, halkan
Odasúgtam neked:
Édes feleségem
Imádkozzál értem!

Oly dacos, oly konok,
Oly makacs a fejem;
A kényes szerencsét
Megnem süvegelem!
Hízelgést ha látok,
Lázad arcom vére!
Feneketlen pokol
Az ily dacnak bére!
Édes feleségem
Imádkozzál értem!

Édes a kegy, édes!
Színmézét az okos
Élvezettel nyeli....
Nekem csömört okoz!
Torkomon akad meg
Mindenik falatja,
Pedig a dicsért gõg
Két kézzel is adja.
Édes feleségem
Imádkozzál értem!

Szeretek mélázni
Megvillámló égen, -
S szebb jövõben szárnyal
Röpke reménységem.
Majd harcról van álmom
S elesem a csatán...
Pedig inkább futnék
Egy kis haszon után!
Édes feleségem
Imádkozzál értem!

A nagyok pompáját
Kicsinyelve nézem,
Hanem egy kis fészek
Elhajol egészen!
Bálványt látok: térdem
Mintha kõbõl volna,
S névtelén sírok közt
Lerogyik a porba!...
Édes feleségem
Imádkozzál értem!

Széles kedvem támad,
Kacagok, ha látom
Mídász unokáit
Állani a gáton!
A gúny ostorával
Verem õket végig.
Pedig jobb vón: ódát
Dedikálnom nékik!...
Édes feleségem
Imádkozzál értem!