HIUSÁG.

- Irányi Dániel sírkövére. -

Mert kincsekért fertõbe nem hajoltál,
Mert nem törtettél osztalék után,
S kopott ruhában tiszta jellem voltál:
Pozõrnek mondtak ó nagy puritán!
A reklám-hõs, akit hirdetni látott
Minden piac; a semmiházi had,
Mely minden ordót és címert imádott:
Nevette a te - hiuságodat!

Egy hiuság van: büszke fõvel állni
Aranyba foglalt romlottság elõtt!
Egy hiuság van: hitványnak találni
A hatalom lábánál térdelõt!
Egy hiuság van: tetszeni a jóknak,
S meg nem kivánni soha semmiét
Bõségben élõ, gyõzelmes csalóknak:
E hiúság volt mindig a tiéd!

S kacagjon bár a bölcsek nagy csapatja,
Azt mondom: nincs szebb, mint e hiuság!
Ez az, mely Kátót szent halálnak adja,
Mikor vasával ön-szivébe vág!
Ez ró keresztet Názáreth fiára,
Agg Szokrateszre méreg-poharat!
E hiuság visz a Kalváriára,
S e hiuságot úgy hívják: Arad!

1901.