ÁGYÚGOLYÓK AZ ARZENÁL UDVARÁN.

- 1876. -

A gyár-kéményből gomolyogva száll
Sűrű, nehéz füst s odafönn megáll,
Oly feketén, mintha pokolból jönne.
Átok, halál és iszonyat van benne.

Benn zakatol, zúg valamennyi gép.
Morajja: mint bősz, zűrzavart beszéd.
Mintha e gépek egymást dühre szítnák,
S az őrült embert vad haraggal szidnák.

Sujt, döng a pőröly. Réz, acél hasad.
Habarják, gyúrják, öntik a vasat.
Mint láváját a tűzhegy, szakadatlan
Okádja, ontja híg ércét a katlan.

Fel! fel! Zubogjon, bömböljön a gõz.
Fel! fel! A munka szörnyen sietõs!
Parancs parancsra, sürgetõ a szó,
S halmozva ott áll... százezer golyó.

Mint alvó kígyók, újszülött vadak,
Sötéten, némán, tétlen nyugszanak.
Mint százezer tikkadt, mogorva sátán,
Közönyösen torlódnak egymás hátán.

Mind oly szelíd, mint az a kis gyerek,
Ki játszadozva rajtuk õgyeleg, -
Enyelgõ csókját zord arcuknak adja,
S kezével õket végig símogatja...

Rajtuk pihen, nézd, a hunyó sugár,
Fölöttük dong a bujdosó bogár,
S nincs annyi mérgük, hogy tovább leheljék
A föld legapróbb, legsilányabb pelyhét.

Ó tettetõk ti!... Majd ha kél a nap,
Hol százak, ezrek sorba állanak,
Ha majd az ember ember ellen lázad,
S hurráh! kezdõdik a véres vadászat...

Ha majd rohannak, mint a fúriák,
A csatasíkok vér-páráin át,
Minden golyó sujt, ugrál, pattog, tombol,
Hegyet rak, szörnyût, csonka test-halomból.

Ugatva, bõgve marcangolja szét
A fetrengõk imádkozó kezét, -
Vad kedvteléssel rácsap a halottra,
Izekre tépi... ronggyá darabolja...

Ahol levág, amerre elsüvölt,
Reszket, dobog a bíbor-színü föld,
Dörgés, szitok, jaj õrült keveréke
Tolong, kereng a lõpor-ködös égre...

Ha minden ón, mint százezer halál,
Tép, szakgat, öl, mar, sujt akit talál,
S hevernek szerte roppant temetõket
Betöltõ hullák - - akkor nézd meg õket!