SZÖKÖTT MADÁR.

- 1886. -

Kiröpûlt! Elveszett! Napokig kerestük,
Vártuk, visszavártuk, de hiába lestük.
Szomorún meredt ránk, ajtócskája nyitva,
Mint egy üres börtön, a keskeny kalitka.

Szép madár volt. Ámbár rabságban születve,
Nem hagyta el soha könnyû, játszi kedve.
Egyszerre ébredt föl a kelõ hajnallal,
S költögetett minket meg nem szûnõ dallal.

Röpdösött szobánkban. Bujkált, szökdelt csacskán
Mint egy játszó pajtás, ha ûzte fiacskám.
S nem találván többé biztos menedéket:
Hitvesem kis ujján ért a hajsza véget.

És három nap mulva végre megtalálták
Szomszédunk kertjében a szökött madárkát.
Feje holtan csüngött egy fekete kõre,
Hervadt levelekbõl volt a szemfedõje.

Ó látom, mi történt! Örömében szinte
Ittasan csapongott, lengett eleinte...
De rablelke megtört bágyadtan, ijedten
Az éhség kínjában, az éji hidegben.

Puha tollacskáit megtépte a szellõ,
Rideg õsz fuvalma, hervadást lehellõ.
Száraz, fagyos ágról többé el se szállva:
Tehetetlen, némán omlott a halálba!

És így, ami legfõbb, legszebb vágya másnak,
Ami célt és hõt ád a szívdobogásnak,
Ami nélkül csak nyûg, teher az egész lét:
Éppen a szabadság ölte meg szegénykét!

Nem! Ne lássak többé rab-madarat nálam!
A madár maradjon az ég magasában,
Vándoroljon szerte, szálljon ágról-ágra...
Nem tanítom többé hitvány szolgaságra!

Egypár kedves füttyért nem csukom be rabnak!
Szabadnak született, maradjon szabadnak,
Bár éhség gyötörje, viharok ragadják!...
Mert te vagy az élet, az erõ: - szabadság!