ÖRÖK HALADÁS.

Nem vagyok több széthulló anyagnál,
Az enyészet durván rám tipor;
Elmúlok, ha napjaim lejárnak
S lesz belõlem egy maroknyi por.

De amíg él bennem egy idegszál,
Anyagomban lángot szítva fel:
Annak élek, ami szép e földön,
Annak élek, ami fölemel!

Annak élek, ami halhatatlan,
Mint az égbolt ragyogása fenn,
Múló élet tündöklõ eszményi:
Hit, szabadság, lángész, szerelem!

Hûlõ testem átadom a földnek,
Hogy helyettem hozzon létre mást;
S küszöbén az örök elmulásnak
Üdvözlöm az örök haladást!