ZSOLTÁR.

- Énekli egy rebellis koldus. -

- 1889. -

Királyok, királyok, tündöklő királyok,
Akiket a világ trónusain látok:
Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,
Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek!

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,
Hogy elől ragyogjon a valódi érdem!
De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,
Mégis csak ti ültök a fénylő magosban!

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség
Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?
Kevesen volnátok istenek e földön!
Veletek vón tömve pince, fegyház, börtön!

Aki most legelső, lenne legutolsó!
Minden bárgyu mondat, minden dadogott szó
Nem hozná a népek millióit lázba,
Nem röpítné sürgöny szerte a világba!

Ti kucorganátok az előszobákban,
Titeket lökdösne minden inas bátran,
És ha gondolnátok néha nagyot, szépet,
Közönytől, nyomortól hej! ti véreznétek!

Ha ti nem volnátok: egyszerűbbek volnánk,
Többször lelkesednénk, ritkábban hajolnánk!
Nem feszítne köztünk annyi szemtelen gőg,
Egymást igazabban, bensőbben szeretnők!...

De amíg ti lesztek, addig mint az átok
Egy cifra hazugság rontja a világot.
Bölcsek éhen halnak és a hitvány pára
Fölkent homlokkal lép országok csucsára!