ZOLA EMIL.

I.
AMIKOR BÖRTÖNRE ITÉLTÉK.

Csak klasszikus vers ünnepi mérete
Illik tehozzád ó nemes, ó szilárd!
Te nemzeteddel pörbe szálltál,
Hogy kiderüljön a szent igazság!

A régi és nagy Róma erénye az,
Amely te benned küzd a jogért dicsőn.
A régi elv: Legyen igazság,
Bár a világ darabokra hull is!

Itéltek. Ám jó! Börtönöd éjjelén
Az irgalom szép angyala ûl veled...
Nagy könyje fénylik, mint a csillag,
És ez a fény kisugárzik onnan.

Magadra hagynak s mégse maradsz magad.
Lesz társaságod. Nincs odakint külömb.
A néma csöndben millióknak
Lelke beszél a te szellemeddel!

Nincs benne kétség: a pulya hallgatás
Javadra vált vón a sokaság elõtt,
Mely ráköpött vak, bõsz dühében
Esztelenûl a saját szivére...

De nem! Te szóltál! Félre, hiú babér!
Hisz a silányok tapsa utálatos...!
A szenvedõnek egy sohajját
Többre becsûlted az éljeneknél.

Buktál, de szépen... mint az a vértanú,
Kinek fejére glória száll alá,
Mert rendületlen hittel omlik
Durva bakók s buta nép elébe.

Börtönbe dobhat földi birák szava,
De trónusán, fönn, szól az örök biró:
„Te vagy, kiben kedvem telik! Jõjj
Zóla fiam...! Szivedet megáldom!”

1898.

II.
AMIKOR MEGHALT.

A szájhõs még rikoltoz. De te, nagy
Igazságmondó, immár néma vagy!

A szent kéz nyugszik. Már nem tépi szét
Hamis próféták ünneplõ mezét.

Nem bélyegez meg - írván szörnyü szókat -
Ál-szenteket s valódi árulókat!

A toll Szent Györgye többé sose fen
Irtó acélt. Elõször most pihen!

De ellenségeid most sem pihennek.
Koporsód mellé szitkozódni mennek.

Óhajtanák karóba húzni rút
Gyûlölséggel a meghalt vértanút!

E sír-gyalázó, bõsz hetvenkedés
Javadra vált: nagyságod most egész!

O gúny!... A rikkancs, a bohóc, aki
Hazát szaval: mind hû és hazafi!

A vad, tudatlan, gõgös, léha vér,
Mely Berlint ordít és Szedánhoz ér...

A reklám-páthosz, a Boulanger-nóta
Sok léhütõje: mind nagy patrióta!

De te, aki fölvágtad hályogát,
Mert az megy csak elõre, aki lát...

Te, aki tépted durván a gyomot,
(Bölcs durvaság!) mert mindent elnyomott...

Aki erényt, igazságot papoltál:
Te a hazádnak ellensége voltál!

Ó balga nép!... Az Isten adjon néked
- Hogy nagy lehess! - még több ily ellenséget!

De addig kettõs temetés legyen!
Temessék Zólát ott fönn, a hegyen.

Mi meg temessük a kezünkbe itt
Égõ arcunkat... s szégyen-könnyeit!

1902.