SZERENÁD.

- 1879. -

Illatterhes, langyos éjjel
Mandolin-hang árad széjjel,
S tele vággyal, szenvedéllyel
Dal reszket a tájon át:

„Jer, hajolj ki ablakodra,
Hadd nézzek merengve rád!
Fürteidnek egy kis fodra
Több nekem, mint a világ!”

- Szép a dal és jól is adja.
Lángoló az indulatja...
Ki lehet? - „ „Ki? Ej, ki tudja!
Kóborló lovag talán!” ”

„Amióta láttam képed,
Égõ mámor szállt le rám,
S nem találok semmi szépet
A Murilló angyalán...!”

- Kit dalolhat?... Hátha téged? -
„ „Hahaha! tán gyanu éget?” ”
- Csábitó, kacér szépséged
Rég ingerli bosszumat! -

„Arcod fénye ide vonzott!
Hadd dalolnom, Donna, hadd:
A gyönyört, amit viszonzott
Szerelemnek üdve ad!”

- Donna, reszketsz? Arcod láza
Mondhatom jól magyarázza
E silány dalt! Hah! parázna!
Trubadúrod tönkre tett! -

„Amióta ajkad szíttam,
Testem, lelkem vágy-beteg!
Csókjaidból lángot ittam,
Mégis csókra epedek!”

- Hallod asszony? hallod boldog
Szeretõdet? - „ „Menj! sikoltok!” ”
- Csitt! egy szót se! Ezt a foltot
Csak piros vér mossa le! -

„Esküszöm holló-hajadra,
Vallomásid mézire,
Nyilt egemre: bájaidra,
Te vagy éltem célja, te!”

„Irgalom!” ” Nincs! „ „Szánj meg!” ” Csalfa!
„ „Jaj! e tõr!” ”... Vedd!... Még ezt...!... Halva!
Becsületem megtorolva,
Több gyönyört kebled nem ád! -

„Lantom húrja végsõt zsongott,
Halk sohajként reszket át...
Ó aludj, míg én bolyongok...
Holnapig - jó éjszakát!”