A BÉRKOCSI.

- 1889. -

Egy számozatlan bérkocsit
Látok robogni napról-napra
Bõsz vágtatással. Belseje
Sötét szövetbõl van kiszabva.
Ûl benne mindig valaki,
Van utazója, terhe sok.
És mily vegyes, mily furcsa társaság!
Gavallér mellett rongyos koldusok.

Megûlnek ott szép csöndesen:
Csavargó és királyi felség.
S a tömjénhez szokott dicsõt
Nem sérti a silány közelség.
Viszont nem fél és nem pirúl
Ebnél hunyászabb koldus itt.
Condrája bíbort, hermelint surol,
De nem szégyelli szennyes foltjait.

Fáradhatatlan a kocsis,
Hajt jobbra-balra éjjel-nappal.
Pontos, de kissé nyers legény:
Mindenhová föltett kalappal
Kopogtatás nélkül bemegy.
Egy szót se szól, csak int s e jel
Több a parancsnál. Künn a kocsi vár
És akiért jött, annak menni kell.

Int - és ott hagyja asztalát
A dõzsölõ, kincsét a nábob,
Sátrát a gõgös hadvezér,
Kész tönkre verni egy világot.
Ott hagyja anyját a fiú,
Menyasszonyát a võlegény,
Trónját a császár, épp azt mondva ki,
Hogy egy az úr s az Õ e földtekén.

Mellettem sokszor elrobog,
És ablakán benézve, látom
Hogy halaványan, búsan ül
Párnáin egy-egy jó barátom.
Ég-föld pihen, - e kocsi nem,
Vágtat, dörögve, szüntelen.
Éles szemével rám néz a kocsis,
Rám néz, mikor találkozik velem.