NYUJTSD KARODAT...

- 1881. -

Nyujtsd karodat és menjünk e tömegbõl,
Mely rangot, hírt, kitüntetést keres;
Virágként hajló fejedet nyugtasd meg
Hû szívemen... és bizzál... és szeress!
Erdõ legyen szerelmünk foglalatja,
Magányos erdõ a hegyoldalon...
Távol e fényes, de hideg világtól:
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Mentünkben majd kiváncsian megnéznek
A madarak s a kékszemû virág,
Mely szirmait most nyitja szét elõször
És neked adja elsõ illatát...!
Bátran bolyongunk, mert az erdõ fái
Nem irigyek... sõt áldanak, tudom,
Lombkarjaikkal, mikor így sóhajtok:
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Menjünk oda, hol mélázó testvéred:
A csalogánynak édes hangja szól;
Ott gyönyörünknek hû visszhangjaképpen
Minden csókunkra egy dal válaszol!
Majd néma csönd lesz... semmi nesz nincs többé,
Csak szívednek verését hallhatom,
Mely összezendûl az enyémmel s így int:
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Csak menjetek bámulni zajt és pompát,
Én elmerengek rajtad s az egen!
Ünneplõ ágyúk zagyva morajánál
Egy vad galamb búgása több nekem!
S egy könnyet, amit örömödben elsírsz,
Kelet minden gyöngyéért nem adom!
Ó jer, borulj rám... s édes öleléssel
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Mesélek majd multam sok bánatáról,
Az emberek nehéz küzdelmirõl,
S ha sírsz, mint könnyû tavaszi borúlat,
E csöppeket ajkam csókolja föl!
Aztán mosolygasz s mezei virággal
Körül fonod felvídult homlokom, -
És életünk örök refrainje ez lesz:
Szeressük egymást, kedves Margitom!

Az órák szállnak, mint a rózsás felhõk,
Miket a hajnal friss fuvalma ûz,
Míg majd e szent láng halkabb lobogással
Enyészni indúl, mint pusztán a tûz...
A sír elõtt még egyszer átkarollak
S a végsohaj így reszket ajkamon:
Pihenhetünk már szépen, mert a sírig
Szerettük egymást, kedves Margitom!