AZ ADRIÁN.
I.
AZ ÁDRIÁRA MENTÜNK...
Az Ádriára mentünk,
Mely forrt s emelkedett...
Talán azért, hogy csókkal
Érintse képedet.
Eveztünk gyors ütemben
A kéklõ síkon át,
S te énekelted hosszan
A Santa Lúciát.
S a tenger vitte hangod,
Oly jól esett neki, -
Rengette habról-habra
A végtelenbe ki.
Ó jól tudom -: amerre
E kedves hang röpûl,
Ott csillapúl az orkán,
S csüggesztett szárnnyal ûl.
Csillag tör át a felhõn,
Áldássá lesz a vész,
S imára kulcsolt kézzel
Mereng a tengerész.
II.
AZÉRT, HOGY NINCS SZEBB...
Azért, hogy nincs szebb gyöngyöd
Hullámod mélyiben:
Ne irigyeld meg, tenger,
Az én szép kedvesem.
Lásd, bennem nincs irigység!
Átengedem neked
Egy boldog pillanatra
E bájos gyermeket.
Im itt van! Bízva benned
Öledre rá teszem.
Mint habra hullott rózsát,
Úgy ringasd, csöndesen.
III.
A GÁLYÁT ÖSSZEZÚZOD...
A gályát összezúzod
Morajló tenger-ár,
Arannyal vagy gyémánttal
Legyen megrakva bár.
Arany s gyémánttal terhelt
Hajó akad elég, -
De ennél remekebbet
Nem vittél soha még.
Zsongj éneket, vén tenger,
Szelídet, dallamost:
Az én szivem legdrágább
Kincsét viszed te most!
IV.
AZ EMBEREK CSODÁLJÁK...
Az emberek csodálják
A tenger mély vizét:
„Ah! mily határtalan nagy,
Mily tiszta és mi szép!”
Higyjétek el -: szerelmem
Van oly határtalan,
De sokkal tisztább, mélyebb,
S több - édessége van!
Fiume. 1881.
|