HA NÉHA, NÉHA...

- 1881. -

Ha néha, néha, titkos órán,
Szemed multamra visszanéz:
Ne ejtse meg szép tiszta lelked
A gyanu és a kétkedés!

Ne kételkedjél hű szivemben,
Mely érted él, érted remeg!
Mikor te engem megszerettél,
Meg is váltottál engemet!...

Mint a pokolból égre szálló
Borzadva néz a mélybe le:
Úgy nézek én multamra vissza,
Mely száz pokollal van tele!

Te vettél engem szárnyaidra,
Te szállottál föl énvelem.
Ó hogy’ lehetnék hát tehozzád,
Kedves szeráfom, hûtelen?