MOSTOHÁIM A BETŰBEN

Ujjuk tintás, arcukon betüs bánat.
Állnak,
Mintha testvéreim volnának.

Lángolnak szennyesen és ifjan vének.
Égnek
S nem tudják, hogy miért, szegények.

Tudnak ördög-konyhán mérget kavarni,
Marni
S nem tudnak se élni, se halni.

De bánat ül mégis mindnek az ajkán
Csalfán.
Akárhogy: mégis az én fajtám.