EGY UTOLSÓ ÉGI HÁBORÚ

Már előre, már előre
Úgy látom, mintha itt volna
Ifjúságom ezer dolga,
Mit befogott a penész,
De ami szent, szentnél szentebb:
Enyém, ifjú és egész.
És sohse fog megvénülni
És ifjabb az ifjuságnál,
Maradandóbb az igaznál.

Ott fogok egy dombon ülni
S tán nem népdalt dúdolok
S képet juttat majd eszembe,
Hogy ekével bandukolva
Földet tör négy-nyolc tulok.
De akarom: emlékezzem,
De akarom, hogy az otthont
Lássam frissen, jobban, szebben.
Meghurcoltan, sokat látva,
Űzve, szidva és imádva,
Nem tehetek kegyesebben
Önfejemre koszorút,
Mint hódoltan, meghajolva,
Magam csalva, bántva, lopva
Rázúdítok a lelkemre
Egy nagy égiháborut:
Olyan szép volt ifjan látva
S úgy illik az otthon-tájra,
Úgy illik az én szivemhez
Ez a víg vég-zivatar.