A TÉL ASZTALÁNÁL

A Télnek fehér asztalánál,
Óriás magyar asztalon
Megindult a lakodalom.

Inség-lakájok hurcolják föl
A jó siralom-étkeket
S millió vendég ténfereg.

Serlegekben a bú sötétlik,
A bú aludt vérű bora:
Szörnyüséges Úrvacsora.

És nem jön kedve Tél-királynak
Asztalt bontani s kérdeni,
Pedig vón válasz, de mennyi.

Csak a vendégek sokasulnak
S a nincsen lakomája foly
S a könnyektől szőkül a bor.

Ha a Tavasz majd egyszer eljön,
Asztalt bont és rendet teremt,
Nem lesz már itt csak csupa rend.

Az asztalnál csontvázak ülnek,
Úri, nagy csönd lesz és pogány,
Mint egy nagy, bécsi lakomán.