HŰVÖSVÖLGYEMBŐL SEBTEN, ROHANÓN

Miklós Jenőnek szeretettel

Tavasz-nap: megint megcsillogtatok,
Havukat a hegyek csobolták
S úgy léptetek, mint tarka csillagok,
Mint színes angyal-csordák.

Hüvösvölgyemből sebten, rohanón
Tüntetek elébem,
Tarkán, asszonyosan, széditőn,
Rejtetten Tavasz blúzaiba,
Nyugtalanul s negéden.

Szoknyásak, megint megcsillogtatok,
Hajh, hány tavaszkor csillogtatok meg már?
S hajh, hány tavaszkor csillogtok ti meg még?

Ilyenkor mindig mintha legény lennék
Ujra és újra,
Előttem egy sereg öreg szatir
Tavaszi sípját fujja.

Kocsim röpül, új és új asszonyok,
Süt a februári Nap:
Oh, asszonyok, be megcsillogtatok.