A CSODÁK FÖNTJÉN

"...Mikor a harmadik angyal trombitált volna, leesék az égről
egy nagy csillag... a csillagnak neve pedig üröm... És mikor az
ötödik angyal megfuvallotta trombitáját... csillag esék le az
égről, melynek adaték a mélységes kutnak kulcsa... Annak okáért
az napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg
azt és kívánnak meghalni, de a halál elmegyen előlük..."

(János jelenései, 9., 10.)

Csillag-zuhító angyal-trombiták
Piros hangjára addig-addig lestem,
Míg megérkeztek a káprázatok
S csodáit küldi, pirítva a testem,
A nyolcadik angyal: a Láz.

Minden rendestől eltéptem magam,
Szemem prédáit mind összezilálom,
Életem száz mással elegyítem,
Csapdoshasson vitézül föl az álom
S száz szinű álom-rettenet.

Csodálatos, képes rettenetek
Szent zavaros kora, íme, szakadt rám,
Ülnek bennem viziók és valók
Szerelmesen, fájón összetapadván,
Hogy minden: ugyanegy legyen.

Igy, az üröm és halál-vágy után,
Teljességessé, fantomossá válok,
Reggelt, oldást, bizonyt nem keresek
S leráztam a csak-ez és csak-egy jármot:
Már minden mindent vállalok.

A Láz és én vagyunk ma a világ,
Nem sietek, mert már el ugyse kések,
Csillag-zuhító angyal-trombiták,
Száz élettel fölérő jelenések
Visznek csodák föntjére föl.

1914 május