A TŰZ ÜNNEPÉN

Jászi Oszkárnak küldöm

Most úgy szeretnék naiv áhitatot
Forró bajtársak tűzhelyére vinni,
Mikor a tűz már őrséget is kapott
S nehéz esztendők lobja végre süttet.

Mert Pesten is magyar mezők a mezők,
Nemes tüzünkből ápolt gesztenyénket
Kikaparták a hazug lelkendezők,
Gyászünnepeknek éhes siratói.

Milyen nehéz volt fanyarak, szennyesek,
Untak, szokottak gunyját elviselni
S páran titkolnunk, hogy igazi sebek,
Kik ez ország pestisétől ragasztvák.

Milyen titokban nézdeltük-hamvadón
Új-új fúlását ennek a bús földnek
S egy-egy szerelmes, szép, harci riadón
Csak jól titkolt reménytelenségünk szállt.

Évek jártak, csaltak s tüzünk nem lohadt,
Pedig a győri, híres inzurgensek
Újból és újból nyergelték a lovat,
Minket tiporva, hogy tessenek Bécsnek.

Óh, be szeretnék úgy sírni gyermekül
Egy-két baráttal, mint annyiszor tettem,
De zászló leng már s a titok menekül:
Éljen a tűz, a tábor s harci nyiltság.

1914 május