A RÁKÓCZI VÉN HARANGJA

A Rákóczi vén harangja,
Ha megkondul,
Panaszosan sír a hangja
Meg nem értett fájdalomtul.

Síró szava elzúg, elszáll
Messze, messze -
Mintha minden kondulása
Egy hatalmas sóhaj lenne...

Nem így szólott, nem ily búsan
Messze régen:
Lelkesítő honfi-tűz volt
Hivogató érc-nyelvében.

Zúgó szaván fölcsendült a
Hála-ének,
Szive dobbant győzedelmes
Labanc-verő hajdu-népnek.

Ő még látta a régen mult
Nagy időket,
Még látta a szabadságot,
Hősiesen kiküzdőket.

Még a magyar dicsőségnek
Látta fényét,
Visszaverte egy hatalmas
Szabad népnek szívverését...

...Síró hangon szól Rákóczi
Vén harangja,
Jaj, de kevés szívet talál,
Ki panaszát visszaadja.

A szabadság, mely fölemelt
Egy világot,
Megtagadva egy harangnak
Érckeblébe visszaszállott.

S a hideg érc úgy megérti
Bús fájdalmát,
Siratja a szabadságnak
Elveszitett birodalmát...

A Rákóczi vén harangja,
Ha megkondul,
Panaszosan szól a hangja
Elfelejtett hősi korrul...

Debrecen