Kötet, Rész

15001  11, 107|                          megtartani akart barátaimnak, s „ulula cum lupis…”, ízlésem,
15002  11, 107|                              Kossuth Lajos még mindig, s Nyugattól tanulva én mégiscsak
15003  11, 107|                           utódjai legyenek ügyesebbek, s ne csináljanak egy megfordított
15004  11, 108|                           vitázóknak~Üzenem Debrecenbe s mindenhová, hol magyar protestánsok
15005  11, 108|                        magatoknak köteleket és jármot, s vegyétek csak azokat a nyakatokba.
15006  11, 108|                       szólhatok Jeremiással és Pállal, s kimenekülhetek az órák érkezõ,
15007  11, 108|                         bizonyára nékem, szomorú, néma s vajmi sokszor kétségbeesett
15008  11, 108|                            radikális publicisták félve s ritkán mernek szóba hozni:
15009  11, 108|                     kilenctized része protestáns volt, s ma Magyarország kilenctized
15010  11, 108|                                része lehetne magyar?~*~S most jön a vallomás, amivel
15011  11, 108|                          igazam ellen, ám megismertek, s igazam mellé állottak az
15012  11, 108|                              magyarok és protestánsok, s ezért élni és halni egyformán
15013  11, 108|                                  de az új emberségeket s nyugtalanságokat szító radikális
15014  11, 108|                           magyart és kálvinistát félik s üldözik, akit régi lenézésükkel
15015  11, 108|                             ember igaztalan idõkben[,] s e közlönynek kiváló vezetõi
15016  11, 108|                              én Istenem az én lelkemé, s az én lelkem az én Istenemé.
15017  11, 108|                            lelkem az én Istenemé. Apai s anyai ágon kálvinista papi
15018  11, 109|                               már sokszor végignézett, s látta róla, hogy a legnekivalóbb.
15019  11, 109|                              vannak még élõ szívek is. S az élõ szívek az õ szemeikkel
15020  11, 109|                            volt persze, mint az ember, s aki fölségesen mulat, mihelyst
15021  11, 110|                           folytán formát változtatott, s „élmény”-ei mintha szentimen­
15022  11, 110|                               aki új regényét olvassa, s aki pláne még, miként én,
15023  11, 110|                                szimbólumot, allegóriát s ilyenféléket véltem találni
15024  11, 110|                       Tersánszkyt figyelem és ismerem, s azt is tudom jól, hogy ez
15025  11, 110|                              is van, embersors is van, s a gépfegyver sem pattoghat
15026  11, 110|                                pattoghat ember nélkül, s ha nincs ember: kire?~Mi
15027  11, 110|                        keresett formája bizonyára nem, s megint az író epilógusa
15028  11, 110|                            Galíciában a Háború elején, s beteljesedik vele az a végzet,
15029  11, 110|                                volna, ez már régi dal, s a rokonsorsú irodakisasszonyok
15030  11, 110|                      történetté mállott líra a fontos. S Tersánszkyt nem is igen
15031  11, 110|                              váratlanul kap parancsot, s mégis úgy akar a frontra
15032  11, 110|                          szavában író Tersánszky Jenõ, s annyira író, hogy néha önmagát
15033  11, 110|                         tudatos íróé, aki talpra esik, s akinek egy kis Háború nem
15034  11, 110|                               az én lelkem útja, sorsa s a mondanivalóm nemkülönben.
15035  11, 111|                            mint megcsinálása heteiben, s csoda az, hogy e könyvrõl
15036  11, 111|                              baj és betegség közepette s eleitõl kezdve fájt, hogy
15037  11, 111|                                 Ignotus szigorú bölcs, s õ, aki költõ és gondolkozó,
15038  11, 111|                         gondolkozó, inkább gondolkozni s megállapítani akar, mintsem
15039  11, 111|                             azótai háborús írásait is, s nem kellett zseninek lennem
15040  11, 111|                      fölhasználtam volna a világõrület s készülõdésének demonstrálására.
15041  11, 111|                          néhány év elõtt mondta nekem, s én nem értettem: „nagy földindulás
15042  11, 111|                                kivételes gondolkozóban s a poétában kaptuk meg a
15043  11, 111|                               Vergiliusát. Csak éppen (s ez a legnagyobb csoda) szeme,
15044  11, 111|                     káprázatokat. Ignotus nem heccelt, s ha mindent nem is írhatott
15045  11, 111|                                élni ebben a háborúban, s meg akarunk maradni, megváltottuk
15046  11, 111|                             halál itt lakik közöttünk, s mi az életre gondolunk,
15047  11, 111|                       gondolunk, az életnek dolgozunk, s az életnek élünk.” „Hiszünk
15048  11, 111|                           élünk.” „Hiszünk az életben, s e hitünket öngyilkossággal
15049  11, 111|                               végzi Ignotus a könyvét, s Istenem, harmadik éve tart
15050  11, 111|                         harmadik éve tart már a csoda, s nem tudtunk lemondani az
15051  11, 111|                              háborús írásai, a második s immár a harmadik hadi esztendõ
15052  11, 111|                               ember hinni-akarás[á]nak s hirdetõi, hogy Ignotus a
15053  11, 111|                       kegyetlenségében milyen jóságosa s helyettes látója.~Nemcsak
15054  11, 112|                          töpreng, magyarul kételkedik, s néha egy kicsit kétségbe
15055  11, 112|                           kétségbe is esik - magyarul.~S mert ilyen magyarul áll
15056  11, 112|                            szeretetemet, csodálataimat s utolsónak bénult, de mégis
15057  11, 112|                          testvéreknek.~Magyarul állják s megállják a frontot, jöhessenek
15058  11, 113|                             alighanem unalmasnak tart, s akinek írásain magam is
15059  11, 113|                               mint Révész: néhány régi s egy-két új történésrõl tud,
15060  11, 113|                            egy-két új történésrõl tud, s ezekben: õ a hõs, s ezekben:
15061  11, 113|                               tud, s ezekben: õ a hõs, s ezekben: az élet muzsika
15062  11, 113|                              írásban könnyítene magán, s amit leír, a legvakmerõbb
15063  11, 113|                              egyszerre. Beszélgettünk, s akkor láttam, hogy ez a
15064  11, 113|                          kiabálós és populáris. Értem, s meg tudom bocsátani neki,
15065  11, 113|                              és dalolja. De tisztábban s áhitatosabban senki még
15066  11, 113|                         pennájával nem dolgozott nála, s hogyha hallani úgy tudna,
15067  11, 113|                   gyémánt-szavai életmeleget kapnának, s jó tábora megnövekednék,
15068  11, 113|                        emlékezni tudás (ha kevésre is) s az érzés, hogy Révész érzi
15069  11, 113|                            fehér faj minden kultúrája, s ha mi magyarok meghalnánk,
15070  11, 113|                          muszájjal ki kellett mondania s leírnia, megmarad az utolsó
15071  11, 113|                                 hogy miért is ember õ, s miért is kell gondolkozni,
15072  11, 113|                           gondolkozni, jókat kieszelni s tönkremenni az embernek.~
15073  11, 114|                        mûvészete nem adatott meg neki, s minden filozófiája mellett
15074  11, 114|                        Tömörkény István, nagyon magyar s annyira szegedi, hogy az
15075  11, 114|                               Szeged a magyar Moszkva, s Nagyváradot pláne lekicsinyelte.~
15076  11, 114|                          ütöttem Szegedet, Tömörkényt, s Tömörkénynek egyenesen szemére
15077  11, 114|                                pedig, gondolom, érzem, s mondják, senki úgy nem látta
15078  11, 114|                               nagy költõ, egy lírikus, s az embereket pedig mindig
15079  11, 114|                                 de õ maga, a szegediek s minden magyarok értékes
15080  11, 115|                          Kedves és érdekes ez a levél, s én mégis kénytelen vagyok
15081  11, 115|                             olvasnivalóját elõszedtem, s megtaláltam a kaszát vásárló
15082  11, 115|                               fontosnak nem tartottam, s ma sem tartom ezt a dolgot.
15083  11, 115|                             volna az olvasott egyszerû s nyers megfigyelésre. Ígérem,
15084  11, 116|                               ígéreteket támasztó író, s ez jobb is talán, mintha
15085  11, 116|                                finomságaiért átszedett s persze be nem váló idegenségekkel.~
15086  11, 117|                               olyan régóta készülõdik, s úgy megkésett, megszédült,
15087  11, 117|                            História nekidurálta magát, s erõsen dolgozik körülöttem.
15088  11, 117|                         megcsinálták nekünk Budapestet s mindazt, ami talán - talán?
15089  11, 117|                                nõk kacagnak és várnak, s mi kitáncoljuk magunkból
15090  11, 117|                               táján? Itt két fajtátlan s egyformán idegen fajta szeretkezik
15091  11, 117|                         foglalt itt helyet a zsidóság. S mi, akik magyaroknak nevezzük
15092  11, 117|                            tovább. Sváb, szepes, rutén s isten tudja, miféle korcs-magyarok
15093  11, 117|                                nevében a muzsikálókra, s összetapossák a hangszereket.~*~
15094  11, 117|                              itt, csak egy kormányzott s mégis szabadjára engedett -
15095  11, 117|                               népalakulással bújnék ki s lendülne föl. Cholnoky Viktor
15096  11, 117|                                a sor, turáni fajtákon, s ezeknek mi, magyarok, vagyunk
15097  11, 117|                           olyan benn Európában, régóta s közel a hanyatló kultúrákhoz.
15098  11, 117|                       magyarsághoz. A püspök, a mágnás s a nobilis és egregius õsök
15099  11, 117|                           Korrobori kiváltott népének, s óh, bár jól látnék. Ez volna [
15100  11, 117|                             minden dilemmánk megoldása s nyilván a História remekbe
15101  11, 118|                        hinterlandos, háborús riportot, s õ írt egy csomó nagyon ízes
15102  11, 118|                            annál jobb. A siker: siker, s szívesen mondok a színpadi
15103  11, 118|                                mondom: Móricz Zsigmond s a nagyszerû Kaffka Margit
15104  11, 118|                           pompátlanul szomorú idõkben, s minden mûvészete mellett
15105  11, 118|                                de szándékom egy csonka s önmagamnak õrzött cikkecskébe
15106  11, 118|                               meg, akik már végzetesen s örökre magyarok. Barta maga
15107  11, 118|                             világosra a magyar életet.~S mindebben az a nagyszerû,
15108  11, 118|                              magától értetõdõ fenomén, s hogy Barta várt, de egyszerû
15109  11, 119|                              Jelentem, hogy betegségek s bajok miatt nem tudtam még
15110  11, 119|                             Jókai-regényben benne van, s még ezen kívül is olvastam
15111  11, 119|                             volna az olvasott egyszerû s nyers megfigyelésre."~Tehát:
15112  11, 119|                               Naptár szegedi emberére, s megírta cikkét. Ebbõl a
15113  11, 120|                            pöröm van, nem-akart pöröm, s hogy most itt vagyok, magamra
15114  11, 120|                                 mellyel nem tartoznék, s melyet fáradtan, betegen
15115  11, 120|                               melyet fáradtan, betegen s bûn nélkül is olyan szívesen
15116  11, 120|                                a született félreértõk, s azt akarom ezennel megint
15117  11, 120|                        hûségesebb senki se volt nálam, s százféle érdeklõdése, szinte
15118  11, 120|                               legkezdete óta átkozzuk, s az emberfajtát szidjuk és
15119  11, 121|                       fölségesen merész költõi képrõl, s három napig tartott bizony,
15120  11, 121|                               ehhez akkor elég kedvem, s ma sincs. És ma se lehetne,
15121  11, 121|                  mûvész-arisztokratává verte föl magát s mindemellett a formáknak (
15122  11, 121|                                nem tudom hányadikszor, s ma úgy vagyok, hogy minden
15123  11, 121|                             mint Baudelaire megmaradt, s milyen drága, ha szegény
15124  11, 121|                              relégué” - ez éppen elég, s Baudelaire eleven valósága
15125  11, 121|                             valósága ma fölfrissített, s hálára buzdított.~Ny 1917.
15126  11, 122|                                 122. A MIKSZÁTH CSEHEI~S ha már lehet a cseheknek
15127  11, 122|                             lehet a cseheknek beszélni s a csehekrõl is beszélni,
15128  11, 122|                             éle.”~„Ellátta költséggel, s a cseh hazaindult. Amint
15129  11, 122|                             cseheknél).”~Így Mikszáth, s a többi, a folytatás megolvasható
15130  11, 122|                              uram kiéheztette a várat, s fölakasztatta a várból szökõ
15131  11, 123|                                 regény)~Szomorú könyv, s írója is írja: „az örök
15132  11, 123|                                szomjúságait árulja el, s Szabó Dezsõt mégis kisebbíti.~
15133  11, 123|                               valami mindig elõforduló s az õ regényében pláne nem
15134  11, 123|                           determinált sorsot helyezni. S amellett Szabó Dezsõ nem
15135  11, 123|                              az író úgy körülrajzolja, s õt magát mégis úgy meg nem
15136  11, 123|                           tessék ezt, õt elém állítani s nem költõ-hangulatokat s
15137  11, 123|                               s nem költõ-hangulatokat s hely- és társaság-megfigyeléseket.~
15138  11, 123|                             komoly, sõt tanári magyar, s ebben a regényében mégis
15139  11, 123|                               akarta lehelni, hogy túl s többhöz jusson, egész régi,
15140  11, 123|                            regénye nem regény, nem jó, s csak néha hû, s csak néha
15141  11, 123|                                nem jó, s csak néha hû, s csak néha érdekes, pardon,
15142  11, 124|                           ezelõtt nem tudott magyarul. S ez a forró, dadogó és rikoltozó
15143  11, 124|                             helyet tud állani érettünk s azért, amit véres pontossággal
15144  11, 124|                      Kiszakítod ezüst kövét a mesének,~S a kapun át mákonyos, nehéz
15145  11, 124|                                 Élet-ékszereket dalol, s „ez ékszer, mely az én tavamba
15146  11, 124|                        könnyekbõl metszett mély tükör, s rezgõ ezüstje: a bánat”.~
15147  11, 124|                                de sohase érdektelenül, s meg kellett írnom róla ezt
15148  11, 124|                                Nagyváradon jelent meg, s talán igazi indulást jelent.~
15149  11, 125|                          Hírlap közölte volt magyarul, s könyvnek is kiadta. Akkor
15150  11, 125|                            pozeni lengyeleket siratta, s a vad poroszokat ostromolta
15151  11, 125|                             között. Maupassant, Daudet s a többi aktuális háborús
15152  11, 125|                              se tudok ép lenni, dolgos s önma­gam­ban biztos, holott (
15153  11, 125|                              abból él, hogy õ székely, s ennek úgy meg kellene rendülnie,
15154  11, 125|                          megvetéssel olvastam a nevét, s többször csak a nevét, mint
15155  11, 125|                               persze õ nem igazságból, s aki volt koalíciós, kongreganista,
15156  11, 125|                               sem. De jön egy székely, s az ember azt várja, hogy
15157  11, 125|                               iskolás gyermekek mellé, s mielõtt meghalna, fölírja
15158  11, 125|                              tanítója, ki szintén agg, s a falu népét összehívja,
15159  11, 125|                               a falu népét összehívja, s a román csapatok zúdulásakor
15160  11, 125|                        krétával: „Éljen Magyarország”, s szintén meghal. Hát a székelyekrõl
15161  11, 125|                             habár hézagos, rosszkedvû. S ez a történet magyarabb
15162  11, 125|                               de éljen Tolsztoj, Zola, s éljen a kicsi ember is,
15163  11, 126|                         különös, görcsös ragaszkodást, s ez meghatott, mint minden
15164  11, 126|                           félalkotmányos folytatásával s követõ emberivel összebékült
15165  11, 126|                           követõ emberivel összebékült s szerényen osztozkodó dzsentri
15166  11, 127|                      novelláira gondoltam, emlékeztem, s a verseirõl akarnék írni.[
15167  11, 127|                             már régi dal. Imádja õket, s érzem a régi versei elé
15168  11, 127|                                egy asszony, aki ember, s mégis egy túlságos asszonyt
15169  11, 127|                                 Avagy megvan az a gõg, s azért, hogy a legcsalogatóbb,
15170  11, 127|                         mindezt. Éppen a pompás szavak s a pompás illatokat keresõ
15171  11, 127|                                parancsol, mert mûvész, s ha néhány verssora visszacseng
15172  11, 127|                            egészen engem, de gyönyörû, s költõ tud ilyen sorokat
15173  11, 127|                                jó és biztos sorsa van, s minden kritikák se tarthatnák
15174  11, 128|                        fölszabadítottuk a jobbágyokat, s a jobbágyság mégis meg­maradt?
15175  11, 128|                             ezek a figurák alig látják s találják meg egymást. Úgy
15176  11, 128|                           majdnem megfosztva él mégis, s örül, hogy új életeknek,
15177  11, 128|                            Élete nem volt terméketlen, s hogy brutálisan végezzek
15178  11, 129|                                az olvasnivalók között, s néhány év óta megint e nem
15179  11, 129|                              írnék, de szintén kellett s ma is sokszor kell mesés
15180  11, 129|                         forgatom ma is könyveim közül, s õ is nagyon fiatal koromban
15181  11, 129|                        mámorosított meg.) Sue-regények s hasonlók után Goethe forgatott
15182  11, 129|                                még furcsább, vegyesebb s együtt komikusabb volna
15183  11, 129|                            módra, jól válogattam össze s fogyasztottam-e el irodalmi
15184  11, 131|                        indítottak, harcra buzdítottak, s akikhez új Antaeusként vissza
15185  11, 134|                              látnivaló. Ahogy nyüzsög, s csinálja a honneuröket az
15186  11, 134|                              tömegek járnák az utcákat s a kiállítást. Szorgos, komoly
15187  11, 134|                               mindez. A megkomolyodott s majdnem elolasztalanodott
15188  11, 134|                       Milliomosok, új sütetû vagyonnal s egyszerû névvel. Nyilván
15189  11, 134|                              belgák, franciák, japánok s némileg a magyarok. Jeles
15190  11, 134|                         magunkat. Hogy a mi életünkkel s fejlõdöttségünkkel nem arányos
15191  11, 134|                           össze. Mi az, ami látnivaló, s mi az, ami csak tanulságos.
15192  11, 134|                          mûvészeikben, pénzembereikben s iparosaikban is van egy
15193  11, 135|                              Egyiptom, Dél-Olaszország s az olasz és francia Riviéra
15194  11, 135|                                 Avagy kevés a pénzünk, s ezért - mindegy. Annyi bizonyos,
15195  11, 135|                              Magyarországon az utazás, s ez egyik reméltetõ jele
15196  11, 135|                             engedni. Mert mindenünnen, s még a pelyva-emberek is,
15197  11, 135|                            hozzák haza. Így is legyen, s én szeretettel nézem külföldi
15198  11, 135|                           fölér egy tucat agitátorral, s örvendetes dolog az, hogy
15199  11, 136|                          nyugati évvel” dicsekedik el, s eszébe nem jut, hogy Baudelaire-nek
15200  11, 136|                           vadította meg valószínûleg - s így is tudom -, s elhatározta
15201  11, 136|                       valószínûleg - s így is tudom -, s elhatározta mint erõs, daliás
15202  11, 136|                           oktalan ok miatt lett íróvá, s aki azt se tudja, hogy bizonyos
15203  11, 136|                                ahova írásait lerakják, s hogy vannak emberek, akik
15204  11, 136|                         ravaszkodóbb, informálatlanabb s a logikáról desperáltabban
15205  11, 136|                                szörnyûek az állapotok, s az ember kénytelen Herczeg
15206  11, 137|                             voltam. Kiskorom óta írok, s az első írásaimat, verseimet
15207  11, 137|                            írás fölolvasásnak készült, s a Royalban olvastam föl
15208  11, 137|                            fölolvasás íze nagyon rajta s benne van, az egész írás