|
- Zsidónő -
Csak
a gyorsan jött meglepetésszerû vendégszereplésnek tudható be, hogy tegnap este
zsúfolásig nem telt meg a színház nézõtere. Akik elteltek tegnap azzal a ritka
gyönyörûséggel, amelyet Alberti Werner fölséges Eleázárja nyújt a hallgatónak,
tanúságot tehetnek arról, nagyvárosok dalszínházaiban sem kerül sûrûn alkalom
olyan tiszta klasszikus értékû mûvészi élvezetre, aminõben tegnap volt része a
nagyváradi közönségnek.
A
lapoknak is van pszichológiája, és aki tegnap megfigyelte a nyílt színen és
felvonások végén felzúgó tapsokat, azok konstatálhatták[!], hogy a publikum
õszinte lélekbõl fakadó enthuziazmusa nyilatkozott meg varázslatos hatása alatt
annak a csodás tenorhangnak, melyet az iskolázottság minden raffinement-jával s
az erõ imponáló, hódító tulajdonával áraszt felénk Alberti Werner, aki méltán
egyike ma is a kontinens leghíresebb, legünnepeltebb tenorénekeseinek. Hol
édesen lágy a hangja, mint egy búsan viharzó ballada, összhatásában pedig
felejthetetlen mûvészi élvezetet nyújt úgy az ének, mint a játéktudásával.
Hogy
úgy mondjuk, elfogta a közönséget tegnap megint az Alberti-láz, s mi hisszük,
hogy a talán népszerûbb „Trubadúr”-ra ma este már arányos lesz a
vendégszereplés anyagi sikere is az erkölcsi sikerrel. Oly ritka már manap a
tiszta, frissen csengõ és tökéletesen képzett igazi tenorhang, hogy minden
valóban mûvelt ember meg fogja ragadni az alkalmat, hogy Alberti Wernert és az
õ mûvészetét megcsodálhassa.
Általában
véve ünnepinek, kiválónak tetszett az egész elõadás. Mintha Alberti varázsos
énekmûvészete felvillanyozta volna a mi társulatunk szunnyadó erõit is. Márkus
Arankának fényes sikerû estéje volt. Mindenképpen kitûnõ partnere volt a
mesternek s egyes részleteiben valósággal remekelt. A megérdemelt lelkes
tapsokból neki is bõven kijutott. Pintér most is tökéletes volt a bíbornok
szerepében. A kar és az orkeszter kielégítõ volt.
Nagyváradi Napló
1903. március 22.
|