|
- Aki katona akart
lenni -
Bródy
Sándor új lapja, a Jövendõ pattantotta ki nemrégiben az újonclétszám
fölemelésének igazi indokát, de amely indokkal kormány és az úgynevezett
„illetékes körök” nem mernek elõállani, mert ez az indok vád, irtózatos vád
volna egész kormányzati rendszerünk ellen.
Ez
az indok - Jövendõ szerint - az volna, hogy a Romániába s az Amerikába való
nagymérvû kivándorlások miatt - fõként a székely és a felsõ-magyarországi
vármegyékben - megdöbbentõ jelenségeket lehetett sorozások alkalmával
tapasztalni. Az állításköteleseknek sokszor csak 25-30%[-a] jelent meg nehány
felvidéki és székely vármegyében.
A
hadseregnek és kormánynak tehát nem több katonaságra, hanem igenis katonára van
szüksége.
Mennek,
tömegesen vándorolnak ki keletrõl és észak felõl. Viszi, ûzi õket a nyomorúság,
csábítja a meggazdagodás démona, s nem tartja, nem vonzza legtöbbjét soha se
vissza a haza földje s fajának szeretete…
Pedig
hát ez az erény, a hazának soha nem kedveskedõ, önzetlen szeretete a magyar
nacionalisták szerint, egyedül a faj szerint való magyarok kiváltsága. Mert -
hiszen már ez oly régi és nyilvánvaló dolog - jó magyar és jó hazafi csakis az
lehet, aki mindig magyar volt, még pedig lehetõleg nem eretnek magyar: mindenki
más s elsõsorban a zsidó, érdekbõl, haszonból magyar. Azaz, dehogyis magyar!
Mutatja magát magyarnak!
Onnan
jutottak ezek a dolgok eszembe, hogy bizonyos Goldschlöger Adolf nevû fiatal
ember, aki szüleivel együtt 8 éve él már künn Buenos-Airesben, mert bizony a
nyomorúság nemcsak keresztényt, de zsidót is hajt ki innen Amerikába -
mostanában ide hajókázott Amerikából. Õ ugyanis így emlékezett a régi idõkbõl,
hogy ilyen tájban március-április körül sorozás szokott lenni, s hogy ilyenkor
mindenki, akit ehhez a földhöz valami köt: vérével adózik hazájának. Õt ugyan
vagyon nem kötötte a földhöz - hiszen a nyomorúság hajtotta szüleivel együtt
idegenbe! és mégis visszajött, hogy kiszolgálja katonaságát. S minthogy idehaza
a nagyságos honatyák még nem tudván eddigelé megegyezésre jutni, a sorozás
elmaradott, fogta magát az ifjú és önkéntesen beállott katonának, s azóta már
Galíciában, vagy hol hurcolja a borjút s a Mannlicher puskát.
Mint
rokonainak mondotta: kiszolgálja a három évet, s aztán visszamegy Buenos
Airesbe, ott lesz egynehány évig még, de ha egy kis vagyont szerez, visszajõ
ismét Magyarországba, mert nem tud õ idegenben
élni és meghalni.
…És
szól vala nemrégiben szent Bartha Miklós a keresztfeltevõ ifjak korcsmázásakor:
a zsidó fajnak nincs hazája, csak élõsködik egy-egy nemzeten. Ha hazaszeretetet
mutat, azt is érdekbõl teszi. S így tovább… Azalatt pedig fenn Galíciába[n],
vagy tán Bukovinába[n], egy fiatal ember hordozza a nehéz Mannlichert és
borjút: ama fennebb aposztrofált élõsdi, destruktív, hazátlan fajnak egyik
tagja, ki visszajött a föld túlsó részérõl, hogy magyar honpolgári
kötelességének eleget tegyen…
Nagyváradi Napló
1903. április 11.
|