141. KÉT REAKCIÓ

Aki gyönge lábú legény, könnyen leveszi a lábáról Kiss József lapjának, a „Hét”-nek a legújabb vezércikke, mely egyformán veszedelmesnek mondja a fekete csuhások reakcióját s a vörös szocialistákat, és siratja az individiumoknak s az emberi fejlõdésnek legjobban kedvezõ liberalizmust. Szerencse, hogy már sokan tudjuk s hisszük, hogy a szocializmus megtisztul biztosan utópiától, zavaros álmaitól, s nem lesz semmi más, mint fölszabadítása a negyedik rendnek s kiépítése az igazi liberalizmusnak. Egyébként újra csak a francia példát kell néznünk.

A feltámadás ünnepének húsvéti napjain Franciaországban nagy támadások voltak a templomi szószékekbõl az állam és az államhatalom képviselõi ellen s a templomi hallgatóság részérõl nagy támadások a szószékrõl beszélõk ellen. A szószéki szónokok, köztük eltiltott szerzetes­rendiek a húsvéti hasonlatok ismert formáival éltek, a köztársaság elnökét Heródessel, a miniszterelnököt Júdással, a kamara elnökét Pilátussal hasonlították össze.

Nyilvánvaló, hogy a beszéd provokáló hatású volt, s nem maradt el mellõle az az igazság, hogy az akciókat nyomon követi az ellenakció. Közbekiabálások történtek, amikbõl templomi kavarodás fejlõdött, s mikor már a rendõrség is közbelépett támadt belõle olyan izgatottság és mozgalom, amelynek hírét az egész világba szétröpíti a távíró.

Rendõri beavatkozások, törvényszéki vizsgálatok és házkutatások folynak. Két püspök a szószékrõl egy érsek körlevélben tiltakozik egy, magukra nézve sérelmesnek tartott kormány­rendelet ellen. Ezekkel szemben a radikális és köztársasági képviselõk a végsõ eszközt kívánják alkalmazni abban az esetben, ha a papság nem engedelmeskedik s azt mondja, hogy ebben az esetben a konkordátum fölmondása elkerülhetetlen.

A harc egyre jobban mérgesedik, de az eredmény nem kétes, a francia államnak a konkordátum felmondásán kívül is megvannak az eszközei arra, hogy az államot s az állami tekintélyt megvédelmezze. E tekintetben a Vatikánban sem talál nagy ellenzésre, mert a vatikáni diplomácia más szemmel nézi a dolgokat, s rövid harci tûzben égésekért nem akar veszélyeztetni olyan jogokat, amelyeknek elvesztésük esetén való újbóli visszaszerzése nehéz és kétes eredményû munka lenne.

Ott, a kultúrnemzetek legelsõjénél így folyik a harc az állam és a klerikalizmus között.

Nálunk is folyik a harc. Nálunk is a reakció provokálta. A liberalizmus nem mer kezdeni és nem bír vele, föltámadt hát az ellenreakció a szocialisták által. Ez is reakció. Jó, de nagyszerû reakció. És mit jelent? A liberalizmus életre keltését s megnövelését.

Le a papi vagyonnal - mondja a szocialista határozat, s ha most ezt egy kongresszuson bevették a programjukba, nem könnyen lesznek róla hajlandók lemondani. S ez is egy olyan sütet, amelynek megevését vissza lehet utalni azokra, akik fõzték. Elvégre az emberek tízezrei nem hajlandók magukat csak úgy minden szó nélkül hazátlanoztatni és bitangoztatni, s védekeznek olyan fegyverrel, amilyen éppen van. Aranyozott nyelvû legfinomabb diplomata­spádéra nekik nem telik, nem értenek hozzá, de mint a budapesti események mutatják, tudnak maguknak más anyagból is fegyvert kovácsolni.

És ezek az emberek meg fogják majd csinálni az igazi liberalizmust. Ettõl a reakciótól, a vörös reakciótól nem kell félteni a haladást!!

Nagyváradi Napló 1903. április 17.