148. TISZA ÉS APPONYI

A politika mai, fájdalmasan bolond állapota úgy hozta, hogy gróf Tisza István és gróf Apponyi Albert egyet akarnak. Most már mind a ketten ott akarják hagyni Széll Kálmánt, bár nem együtt és nem egyért.

A bolondos dolgok különben pár nap óta különösen szaporodnak. Mikor a Feilitzsch-affér fölmerült volt, s gróf Tisza István a passzív rezisztencia ellen nyilatkozott, ugyanakkor csodálatos módon a passzív rezisztencia ellen írt az agráriusok lapja is. Hogy pedig a passzív rezisztenciáról miként diskuráltak Széll Kálmán és gróf Tisza István, arról a fültanúk furcsán számolnak be. Gróf Tisza István így szólott volna:

- A passzív rezisztenciát én sem helyeslem, s ezért nem látok okot semmi következtetés levonására. A passzív rezisztencia politikáját nem helyeslem, és helytelenítem az egész taktikát.

- Akkor…

- Azonban konzekvenciát nem vonhatok most le, mert emlékszem arra, hogy a Bánffy taktikáját hasonló viszonyok közt te sem helyeselted, s mégsem vontad le a konzekvenciákat, bent maradtál a pártban.

- Pedig - válaszolt Széll Kálmán -, aki ily helyzetben ellenem mûködik, nem lehet tagja a pártnak; most más idõk vannak. De nem reád (gróf Tisza Istvánra) vonatkoztatom ezt - tette hozzá gyorsan -, hisz te már márciusban kijelentetted, hogy nem helyesled a taktikámat. De azt is mondtad, ugye, hogy ha a párt vezetése elleni kifogásokat érvényesíteni akarod, mikor ennek ideje elérkezik, bejelented nekem.

- Igen - hagyta helyben gróf Tisza István -, ha érvényesíteni akarom ellentétes meggyõzõ­désemet, ha ennek az ideje elérkezik, bejelentem, s akkor következik a konzekvenciák levonásának kérdése.

És úgy mondják, hogy gróf Tisza István hívei tömörülnek, s a konzekvenciák levonásának ideje már nem sokáig késik.

Vajon a bolondos meglepetések mostani idején nem fognak-e találkozni gróf Tisza István és gróf Apponyi Albert?

Hiszen úgy mondják, hogy komoly kísérletek folynak Széll Kálmán és báró Bánffy Dezsõ összebékítésére, hogy aztán õk ketten tisztázzák a mai lehetetlen helyzetet. Aztán mi megértenõk Apponyit, ha Tisza Istvánhoz csapna át. Olyan csúfosan, egy politikai múltat megtagadóan még nem hagytak el soha pártvezért, mint Apponyit az õ kedves volt hívei. Hiszen nyílt titok, hogy a szabadelvû párt tiszaistái és bánffystái hajlandók volnának a katonai javaslatok dolgában engedményt adni, de a volt nemzeti pártiak most pápábbak a pápánál, s kígyó módra sziszegik, hogy nem szabad az ellenzéknek egy jottányit sem engedni.

Szegény Apponyit különben is sajnálni lehet. Örök bátortalansága, kétkulacsossága, önimádása most bosszulja meg magát. A király meg sem látta, meg [sem] akarta látni most az udvari bálon. És Apponyi, ki Széll Kálmánnal különben is jóllakott, most már igazán menni akar. Tisza István is menni akar, Apponyi Albert is. Egy-két nap alatt nagyon nagy dolgok történhetnek.

De még nagyobbak is, mint gondoljuk. Úgy mondják, hogy a király igen megunta már a magyar alkotmányosdi játékot. Úgy lehet, hogy nagyon hamar le fog csapni az a mennykõ, amelyért tegnap imádkoztunk. De mi lesz akkor?

Nagyváradi Napló 1903. május 16.