|
Mennek
a színészek. Hétfõn korán délelõtt alighanem búcsújárás lesz a vasúthoz. Tíz
órakor indul el a színtársulat Gyulára. Gyula lesz az elsõ nyaraló stáció.
Porosnak van olyan poros, mint Kaposvár. Ám közel van Nagyváradhoz, és ez nagy
enyhítõ körülmény. Mi lesz a két búcsúzó napon, a main és a holnapin - csak
sejteni lehet. Az erõk összemérése most lesz a legelszántabb. Mert hát Somogyi
Károlynak volt esze, hogy Bob herceget tûzze ki a két utolsó estére. Ma Parlagi
Kornélia lesz legény a talpán, holnap Haller Irma. Hallik a készülõ fegyverek
zaja. A két tábor nem csinál titkot belõle, hogy nagy dolgokra készül. Ám nemes
ellenfelek módjára megegyeztek a pártok, hogy mindegyik csak a maga „legszebb
rózsaszál”-a mellett tüntet, s a másiké ellen nem. Szóval a gárdainduló hangjai
mellett múlik ki a szezon.
Örüljünk-e
vagy bánkódjunk-e emiatt - fölösleges probléma. Bob herceg gyõzött Nagyváradon.
Sehol zajosabban, kétségtelenebb módon, oh, elég sivár volt a szezon, hogy
megbecsültük e gyõzedelmet. A nyolchónapos szezonnak eseményei gyéren valának.
Mért ne fogadjuk örömmel eseménynek, hogy egy nem nagy igényû operettecske
Nagyváradon ügyesen elõkészített körülmények között húsz nap alatt tizennégy
elõadást érhet. A közönség víg, a direktor viduló. Csak nehány színész gondol
keserûen arra, amit Müller Mátyás, az ifjú karmester, tréfásan mondott a minap
a drámai színészeknek:
-
Ti fölösleg vagytok. Nagyváradon voltaképpen csak operettet kell játszani.
Titeket az operett tart ráadásnak és az operett tart el.
Nagyon
komolyan azért nem kell ezt a dolgot venni. Azoknak a siránkozását sem, kik így
elmélkednek:
-
Hát jó: nem írnak magyar drámát. De Dévény felõl friss levegõ árad. A fiatal
németek nagy dolgokat mívelnek. Miért nem érhetett Nagyváradon például a
„Magdalai Mária” tizennégy elõadást?…
Az
így síránkozóknak sincs igazuk. Hol van ez másként? Akar-e még ma egyáltalán
egyetlen magyar színpad is az irodalom szolgálatába szegõdni? Miért is tenné?
Hiszen kell-e irodalom ma még mindig a magyar közönségnek?…
Somogyi
Károly még a régi idealista direktorok gárdájából való, kinek ez a valóság a
legjobban fáj. Õ tehát nem sértõdhetik meg, ha azt mondjuk: miért ne
versenyezhetne a színtársulat a Henry-cirkusszal? Gyulán tudniillik azért nem
játszik még ma a nagyváradi színtársulat, mert nem akar állatsereglettel,
lovakkal, bohócokkal és zsonglõrökkel konkurrálni. Sajnos, nem vagyunk abban a
helyzetben, hogy megérthessük ezt a nagy önérzetet. Nem és nem, sehol, de sehol
sem látjuk az isteni gõgösködésre jogos mûvészetet a magyar teatráliákban.
Yvette Guilbert olyik kis dalában több volt az irodalom, ar[t]isztika és
esztétika, mint az összes magyar színházak némely heti produkcióiban.
És
legalább az operett maradt volna meg ott, ahová a Pálmay Ilkák, Hegyi Arankák
szerencsésen megfinomítva emelték játékaikban. Igaza van, s joga van Pálmay
Ilkának így szólni.
-
Ma már csak lányok vannak. Formásak és pajkosak…
…Mindez
se vegye el a kedvét senkinek, hogy szívvel-lélekkel ne búcsúzkodjék ma és
holnap, s ne ünnepelhesse a maga Bob úrfiát.
Olyan
durcás kis igazságok ezek, melyek okvetlenül kikívánkoznak a toll alól.
Fájdalmas ám azért a búcsúzás mindnyájunk számára. A nagyváradi élet fölöttébb
hiányos a színészet s a színháznak ama része nélkül, mely a bejárattól a
zenekar mélyedéséig tart. A nagyváradiak a színház révén tartják számon
egymást. No, de közel van Gyula, s amely napon kiszalad a színészek vonata az
állomásról, érkezik a Henry-cirkusz s az orfeumok serege. Ez a hideg május majd
tán már kánikulai júniusba olvad, s akkor mindenütt másképpen látunk és
bírálunk. Kedves búcsúzkodást kívánunk egyébként e két napra, s szeretettel
köszöntjük a viszont látásra Thália nagyváradi népét…
Nagyváradi Napló
1903. május 23.
|