|
Jókai legújabb darabját adták elő az
este.
Kritikát írni róla a köteles kegyelet és a
nem köteles előítélet egyaránt tiltják.
A dráma mezejére hány óriás poéta tévedt a
maga tündérkertjéből, s nem vitt oda semmit, csak emlékezést és szívet.
De ez a szív csak a poétáé, mely annyi
részre osztva megindítani nem tud; az emlékezés a poéta rajongó olvasóié, kik
hisznek, mert emlékeznek, rajonganak szintén az emlék kedvéért.
A Jókai darabját hálás kegyelettel fogadta
a közönség.
Szép, ragyogó világ a poétáé. A nap
fényesebb, a föld virágosabb. Az ember nem közönséges, hanem rendkívüli
célokért küzd, melyeket megérteni csak ő, a poéta, nem pedig mi, szürke emberek vagyunk hivatva.
A Fekete vér meséje az elnyomatás bús
korszakára esik. A nemzet bukásán gyászoló honleány, az összesküvő
főúr, a viszonyokkal gyáván megalkuvó szolgalélek, az elnyomott nemzettel
titokban rokonszenvező „bezirker”, mind ennek az előttünk már
érthetetlen, csodás kornak alakjai. A női angyal-ördög alakot a költő abból a világból hozta
le, melyben a cigányasszony is részt vehet a főúri estélyeken; melyben
a cigányművész az aranyat csak emlékbe
tartja meg.
Elvonulnak előttünk a ragyogó
események élethűség látszatával,
de mégis csak a mese igazságával.
Az örök igazság győz. A zsarnoki
szolga bukik, és ez a bukás olyan borzasztó, olyan rendkívüli, hogy
eltagadhatatlan hatását még az „elcserélt
gyermek” meséjének sablonos, triviális volta sem rontja le.
Elmondani a mesét felesleges. Ismerjük a
regényt és ismerjük - Jókait.
A közönség lelkesedett, tapsolt. A
szereplők erejökhöz mérten minden lehetőt megtettek.
Ódry a hazafi főúr szerepében
valósággal excellált, sok tapsot kapott.
Székely ambícióval s szép eredménnyel
játszotta meg lehetetlen szerepét.
Igen jó volt Tanay, valamint Kiss Irén,
Sziklay és Rubos.
A többi szereplők is buzgalommal
játszottak.
Debreczeni Hírlap
1898. december 31.
(a. e.)
|