A
nagyváradi és Bihar vármegyei hívek már régi ideje hirdették.
-
Õ következik. Gróf Tisza Istvánnak kell jönnie.
És
õ jön. Ember lehet ez magáért. Még nem is fait accompli a dolog s már
kavarodásban vannak a lelkek, itt lármás örömben, ott háborgásban, amott meg
megmagyarázhatatlan nyugtalanságban. A hosszú tespedés után ez az ember vihart
hoz. Tisztító vihart…
Voltaképpen
örvendeznünk kell. Hogy Széll Kálmán, ez a hiú, önimádó, kokott lelkû, paktáló
elmúlik: már ez magában szerencse. Hogy a régi liberálisok végre talpukra
tudtak állani: ez még nagyobb szerencse. Lehet, hogy utolsó nagy erõkifejtése
ez a haldokló liberalizmusnak, az a bizonyos utolsó lobbanás. De reméljük a
jobbat. Remélni szép, emberi és jó dolog is. Lehet, hogy csoda történik, és
sikerül összetörni a nagyon fölnövekedett klerikális-agrárius-nacionalista
reakciót, ezt a csak Magyarországon lehetséges, veszedelmes összeszövetkezést,
mely pár év óta megsemmisítéssel fenyeget minden liberális és még el nem
úsztatott eredményt.
Reménykedéssel
nézünk gróf Tisza István ideje elé. Az auspiciumok a legszebbek. Akit olyan
korán, eleve úgy átkoz Bartha Miklós, fenyeget a volt nemzeti párti jezsuita
tábor, Rakovszky István és a néppárt: az valaki. Olyan valaki, akinek
egyénisége sokat ígérõ a hamupipõke liberalizmus számára.
Ha
csakugyan gróf Tisza István ideje következik, a Tisza-Wekerle-Bánffy-kormányzás
szellemének föléledése s harcra kerülése következik. A stagnálás, a fullasztó
rendszer után a fejlõdés. Mert a fejlõdés micsoda? Az erõk harca. Vagy bátor,
agilis liberalizmus jöjjön, vagy nyílt reakció, hogy az erõknek helyük, kedvük
és módjuk legyen az összemérkõzésre. Csak a zoltánok sajnálhatják Széll Kálmán
elmúlását. Nekik kedvezett ez a szerencsétlen, bûnös rezsim. Mindenkinek és
minden másnak ártott. Mert valósággal elfojtotta az életet, s utána csak jobb
következhetik.
Nagyváradon
és Bihar vármegyében csábítja az embert, hogy gróf Tisza István elõtérbe
lépésekor lokálpatrióta örömei legyenek az erõsebbek. Bennünket ez a csábítás
elkerült. Örvendezünk, mert jogunk van örvendezni. Volt olyan idõ, hogy csaknem
egyedül állottunk a sajtóban, kik hirdettük a Széll-rezsim veszedelmét, s kis
erõnkkel állandóan küzdöttünk az új, a hazug, a bûnös rendszer ellen. Van hát
okunk örvendezésre. Ami meg gróf Tisza Istvánt illeti, sohasem az õ politikai
hitvallása ellen küzdöttünk, csak a hitvallás megnyilatkozó módusainak
egyik-másika ellen. Mert tudtuk, hogy Magyarországon erõsebb liberalizmusú lehetséges politikus nincs gr. Tisza
Istvánnál.
A
magyar közélet mindenesetre nagy válság elõtt áll. Most fog eldõlni, hogy tud-e
életre és cselekvésre kelni a magyar liberalizmus.
Ha
gróf Tisza István bebizonyítja, hogy tud: ez ország örök hálájára lesz érdeme.
Ha nem: jöjjön a nyílt reakció. Váltsa ki ez országból az új erõket, az új
liberalizmust, mely majd bizton leszámol a reakcióval. Ez a nagy kérdés dõl el
most. Ezért nagyszerû esemény a Széll Kálmán bukása s a gróf Tisza István
elõlépése…
Nagyváradi Napló
1903. június 17.
|