161. A FÖLFORGATOTT NAGYVÁRAD ÉS AZ ÚJ VÁROSHÁZA

Mintha valahol az Unió egyik új tisztásán volnánk, hol hangya-módon dolgoznak a modern városalapítók. Mintha újjá akarnák csinálni ezt a várost, olyan képe van. Aki nem a tyúkszemei szempontjából nézi ezt a nagy fölforgató munkát, örvendezéssel, sõt bizonyos gyönyörûséggel telhet el. Az a kép, amit most Nagyvárad mutat, eleven, modern, erõt mutató, szinte amerikai. Itt rombolnak. Amott már szinte kész egy új palota. Az utcákon árkokat ásnak, kábeleket fektetnek. A Bémer téren rombolnak egy régi házat, hogy helyet adjon egy új palotának. A Füchsl-palota a Kossuth utca és Nagypiac tér sarkán készen áll, mûvészi munka, új látnivaló. Rengeteg új, nagy építõ tervek beszéltetnek magukról.

Mindezek fölött pedig immár kibontakozóban Nagyvárad új székházának imponáló, hatalmas és mégis megkapó képe. A fölbontott utcák, omló házfalak s lerakott fundamentumok közepette mint diadalmas szilárdság emelkedik az új székház. Nemcsak az új, az amerikaiasan készülõ Nagyváradnak egyik legsúlyosabb, kész eredménye, de - úgy sejtjük - büszkesége annak is, kinek agyából rajzolódtak ide ezek a hatalmas vonalak, nagy hatások. Mert hatalmas munka az új székház. Szinte érthetetlen, hogy már szinte készen és teljes hatásban áll, büszkeséggel tölti el a rátekintõ nagyváradi patriótát, s mégsem dicsekszünk el vele. Úgy tetszik nekünk, egy régi nagyváradi szisztéma ez. Sehol sem tudnak úgy és olyan pontosan ítélni és értékelni, mint Nagyváradon, de tovább aztán nem is mennek. Van egy sereg szereplõ emberünk. Mind kiválóság, magasan fölötte álló az országos színvonalnak. Mindezt tudjuk, de hangosan beismerni már nem akarjuk. Egy kis félénkség, egy kis elõkelõség, egy kis irígység s tudja az Isten, még mibõl alakul ki ez a szisztéma. Így voltunk s vagyunk színészeinkkel, íróembereinkkel stb. Jaj lett volna ifj. Rimanóczy Kálmánnak, ha épít csak egy jól megcsinált alkotmányt, s csak az elvállalt kötelességét teljesíti. De így? A mûvészember beteges ambíciójával feküdt neki régi kedves ideájának. Száraz, józan, hozzáértõ emberek mondják, hogy erre az ambíciójára rá kell fizetnie, azon kívül, hogy lelkének, erejének legjavát rakta a kövekbe. Miután a mai modern arcú Nagyváradot jó részben õ rajzolta meg, triumfálni akart az új székházban, s ez sikerült is neki. És ez mindenki elõtt természetesnek tetszik, amiért nem jár elismerés.

Mennyi akadállyal kellett megküzdenie. Odaszorult egy elnyomott zugba, melyre ránehézkedik egy mûvészietlen templom, melyet eléktelenít egy nyomorúságos part, s elsikkaszt egy szegény utca. És õ meg tudta e helyen konstruálni az ideáját, s megtízszerezni a hatást, mely ígérkezett. Hivatott kritikus hasábokat szórhatna itt el az architektúra szótárából. Mi csak konstatálni tudjuk, hogy az új székház monumentális, hódító. Érezteti a szemlélõvel azt a definíciókba nem férõ gazdag, titkos elragadó érzést, melyet csak az igazi mûvészet tud felébreszteni. És ahogy bejárjuk a fölforgatott, a készülõ, a modern városalapítók lázában égõ Nagyváradot, úgy érezzük, hogy az új székház méltó arra, hogy hozzáépüljön a jövendõ Nagyvárad…

Nagyváradi Napló 1903. június 21.