|
Az
érzékenyebb orrok forradalmat szimatolnak. Mindenképpen igazuk van. Forradalom
már a világ képe. És a magyar élet is annyi sanyargás, tespedés után belejutott
a tûzvonalba. Úgy látják a tucat szemek, hogy bellum omnium contra omnes ez a
harc. Nem az. Kaotikus a harctér, de voltaképpen csak két nagy tábor küzd itt:
a világosságé és a sötétségé.
A
„Nagyváradi Napló”, a közönség lapja, félredobja régi elvét ezúttal, s
dicsekedni fog. Azért teheti, mert a maga csodálatosan érett, érzékeny,
intelligens és áldozó közönsége nevében dicsekszik. Ez a közönség s ez a lap
érezték meg talán legelõször a magyar közönségben és sajtóban az új,
nagyszerûbb idõk közeledését. Volt idõ - e lap olvasói emlékezhetnek reá -,
mikor a mi riadónktól még a bátrabb lelkek is megrettentek, s visszahúzódtak.
Azt tartották, hogy harci készségünk oktalan, radikalizmusunk veszedelmes,
félelmünk alaptalan. Igazunk volt. Ma már sokan, nagyon sokan értik és
hirdetik, hogy a veszedelem ellen hittel, erõvel és merészen szembe kell
állnunk. Másutt már érzik az új, igazabb idõk hajnali szellõit. Nekünk még el
kell zavarnunk az egész éjszakát. Igazunk volt. Nemcsak Nagyváradon és Bihar vármegyében,
de az egész országban, hol látók és gondolkozók élnek, ismerõs és sokra becsült
a „Nagyváradi Napló” bátor hite s bátor harca. Most már mintha virradni
kezdene. A reakció is merészebb ugyan, de egyre csodásabban nõ a mi táborunk
is. Az új nagy harcokban megérdemelt pozíciója lesz a harctéren a „Nagyváradi
Napló”-nak, s mi ott leszünk, hol a golyó, kartács legzáporosabban hull. És
ezért szólunk most újra a mi szûkebb téren álló seregünkhöz, a mi
közönségünkhöz. Most jönnek csak az igazi harcok. Egyesítsük erõinket,
készüljünk!…
a „Nagyváradi Napló” szerkesztõsége
(Szent
János utca 346. sz.)
Nagyváradi Napló
1903. június 26., 27., 28.
|