|
- Budapest, VIII.,
József körút 9. sz. -
Tiszteletre
méltó fõnöknõ, a Nagyváradi Napló megkapta a címére küldött nyomtatott kérelmet
[és] a gyûjtõívet. A kérelmet megõrizzük, a gyûjtõívet; melynek száma 8685,
illõ tisztelettel visszaszármaztatjuk. A „Mária Magyarország Nagyasszonyáról
nevezett Congregatio” (Fiumei Mária Immaculata) Internatus és Sanatoriumi
alapja javára mi - sajnos - nem gyûjthetünk. Óh, tiszteletre méltó fõnöknõje
egy szent kongregációnak, eretnekek és zsidók vagyunk mi többnyire, s ha
katolikusok vannak is közöttünk, ezek is istentelenül szabadgondolkozók. Mi hát
nem gyûjthetünk. Hiába fordult hozzánk bizodalommal, mi e bizodalomra méltók
nem vagyunk. A mi nevünk nem fog az aranykönyvbe kerülni, melyet majd a Magyar
Nemzeti Múzeumban helyeznek el. A belügyminiszter úr 40127-903 III. b. számú
magas rendelete országos gyûjtésre adott ugyan engedélyt, de mi e gyûjtés alól
kivonjuk magunkat…
…Pardon,
tiszteletre méltó fõnöknõ, megnéztük újra a borítékot. A levél nem egyenesen a
Nagyváradi Naplónak szól. Mi másodkézbõl kaptuk. Eredetileg a nagyváradi ipartestület elnökségének
szólott.
Hanem
visszavonnivalónk így sincs. A tiszteletre méltó fõnöknõ vállalkozásáról már
néhányszor elmondtuk véleményünket. Nem fogjuk engedni, hogy ezt a szegény,
szerencsétlen országot még jobban beborítsa a sötétség. Kiölték már ennek
eléggé az anyagi erejét s kiölték eléggé lelke szabadságát.
A
„Marianum regnum” célját országos pumpolással szolgálni mégsem egészen istenes
dolog, óh, tiszteletre méltó fõnöknõ. Istennek papi szolgái s áhítatos mágnás
fiai úgyis kisajátítva tartják ez ország kétharmad részét. A szegény iparosok
adják még oda filléreiket?… Visszaküldjük a gyûjtõívet, tiszteletreméltó
fõnöknõ. Kérjük ezúttal elõször Mária Immaculatát, világítsa meg az õ
kongregációja fõnöknõjének a lelkét, hogy lássa, milyen rosszul cselekedik. Mi
lelkeinknek megvilágosodásáért máshova szoktunk folyamodni, és mi bízunk is
ebben a megvilágosodásban. Majdcsak törvény lesz nálunk is abból, amit most
tett törvénnyé a francia kamara…
*
E
gyûjtésre vonatkozólag értesülünk még újabban valamirõl. Herczegh Teréz
megbízta Budapesten Urs Simon és Sinegh Sándor urakat, hogy a kongregáció
javára engedélyezett gyûjtéseket lebonyolítsák. Ez a két úr a megbízó okmány
hiteles másolata szerint egyenlõ arányban födözi a költségeket, de átengedi neki a fõnöknõ - ugyancsak egyenlõ
arányban - a gyûjtés eredményeképp befolyó összeg 35 százalékát számadási
kötelezettség nélkül. A szentcélú gyûjtésnek már az elsõ héten 1592 korona
lett az eredménye: ebbõl 35 százalék provízió nem is olyan semmiség! Az
adakozókat azonban a kongregáció nevében és céljaira sarcolják meg, s nem
azért, hogy a teljhatalmú megbízottak gumirádli költségeit õk födözzék. Ami pedig
a 35 százalékot illeti, az a legközönségesebb üzletet is az irrealitás vádjával
bélyegezné meg.
Egyszóval
a könyöradomány-gyûjtés „vállalat”. S hogy ez a vállalat sikerüljön, hogy ez a
vállalat hasznot hajtson: azért adta meg a m. kir. belügyminisztérium az egy
esztendõre szóló gyûjtési engedelmet, „szent” Herczegh Teréziának.
A
jó vidéki szolgabírák ötven-száz korona bírsággal és megfelelõ elzárással
büntetik az embereket, ha egy népgyûlésre Budapestrõl odautazó szónok
vonatköltségeit szedik össze. Erre az emberséges közvélemény azt mondja: Jól
teszik a fõszolgabírák, ha büntetik õket „tiltott gyûjtés” címén, mert azok a
gyûjtõk szegény emberek, vagyis - szociáldemokraták.
Vajon mit mond az az emberséges közvélemény most ehhez a kormány engedélyezte
gyûjtéshez, amely szemérmetlen nyíltsággal üzletté aljasítja a
könyörületességet?
Nagyváradi Napló
1903. június 27.
|