|
I.
- Õnagysága levele -
Édes
fiacskám, öt nap óta akarok már írni magának, de bizony isten olyan rossz a
kedvem és a doktor is nyugalmat parancsolt. Gondolatban azonban magával vagyok
mindig, rossz ember és a babussal… (A kisasszony hét óránál tovább ne korzózzék
a Babussal!) Esténként folyton az motoszkál a fejemben, vajon csakugyan
megjavult maga, vagy úgy tesz, mint tavaly? Tudja, hogy én megtudok mindent! Máris
kaptam egy levelet, de nem írom meg, hogy mi van benne. Én gyógyulni, erõsödni
jöttem ide, s maga is pihenjen legyen gondos, rossz ember.
Elmehet
néha vacsorázni vendéglõbe is. Tudja, hogy én nem tudok olyan zsarnok lenni,
mint amilyen maga. De válassza meg a helyet.
Most
is pirul az arcom a szégyentõl, ha a tavalyi skandalumra gondolok. Avval az
orosz táncosnõvel. Tudja! Reggel négy óráig pezsgõzni! Azt halljam én csak
meg, hogy maga a Fekete Sasba beteszi a lábát! De máshova sem, ahol orosz és
más hölgyikék utaznak a szalmaözvegyek… zsebére. Olvasom a nagyváradi lapokat,
s nem értem azt a Gerõt. Hiszen most nem is egy, de egy sereg veszedelmes hely
van Váradon. Megérdemelné, hogy írjak Barabásnak: menjen le még egy beszámolót
tartani. Na, de hiszem, hogy maga okult a múltból, komoly férjhez illõ, szolid
életet él. Tegye is, lelkem. Látja, én is unatkozom, s csak gyógyulni akarok a
maga kedvéért. Vigyázzon mindenre. A babusra. A cselédekre, mert kilopják a
szemét is. Sokszor csókolja hûséges, gyógyuló asszonykája.
II.
- Férj uram levele -
Édes
kis bolondom! Látszik, hogy unatkozol, s azt hiszed, hogy tõled távol az egész
világ mulat. Mikre nem gondolsz? Mióta elmentél, mintha boszorkányosan
egyszerre összegyûlt volna a dolog. Alig van egy szabad félórám. Este alig
várom, hogy fáradtan lepihenjek. Különben is Nagyvárad sohsem volt olyan
kihalt, mint most.
A
te leveledbõl tudom meg, hogy itt orfeumok is vannak. Úgy látszik, senki sem
látogatja szegényeket. És nem is történik itt semmi. Az emberek még mindig a
véres beszámolóról beszélnek, meg politizálnak, ami már nagyon unalmas. Gerõt
ne szidd. Neki meleg napjai voltak. Itt ült a nyakán egy fõ-fõ rendõr. Aztán
Szokoly Tamás is egyre fenyegeti. Hogy irigyli Bordé Ferenccel együtt Rimler
Károlyt, ki még abban is szerencsés, hogy mindig alkalmatos idõben nincs
Nagyváradon.
Egyébként
egyáltalában megkomolyodtak Nagyváradon a szalmaözvegyek. Egész másként töltik
most az idõt, mint régen. Például Bánffy-pártot csinálnak. Engem is
kapacitálnak, hogy álljak be. Nincs kedvem hozzá. Nagyon erõszakos ember az a
Bánffy, s te tudod, édesem, hogy én sohse voltam az erõszak embere. A babus jól
viseli magát. A kisasszony könnyelmûség nélkül korzózik. A cselédek között
sohsem volt olyan fegyelem, mint most. A szabónõd valami ruhát hozott. Én nem
tudok errõl semmit. Azt mondja, hogy utánad kell küldeni. Ugye, édesem, nem
kell ott neked új ruha? Hiszen te gyógyulni mentél. Alig-alig várom, hogy
lássalak. Siess, édesem, haza, a te kis uradhoz, ki sok sok ezer puszit küld…
III.
- Viola Violetti kisasszony levele -
Hallod
Carola, micsoda város ez! Elbújhatsz a te Prágáddal! Egész Csehországgal
elbújhatsz! Én már el is felejtettem, hogy valaha hódított Prágában a
Viola-Carola-duett. Hogy haragszik a kis gyáros. All de Frád. Itt egy kezdõ
fiskális többet ér, mint Prágában egy féltucat gyáros. Az öreg Hillinger
Lipóttól, meg a fiataltól Maxitól (emlékszel tán még rá, milyen nagy stájger
volt) itt vurcni mindenki. Micsoda murik esnek!… Gondolhatod, hogy egy-két
krajcárral több pénzem van, mint mikor másfél óráig kellett a kis gyároshoz
könyörögni. Nu ná! Én itt dán excentrique vagyok. Grand succes! A
szalmaözvegyek majd megbolondulnak. Van egy aranyos ember köztük. Itt írt
levelet a feleségének. Kérdezte, hogy címezze. „Édes kis bolondom ez a legújabb
és legkedvesebb cím”, mondtam én. És így is írta. Reggel ötig folyt a pezsgõ.
Mert itt így szokás. Itt nincsenek olyan ostoba rendõrök, mint Prágában. Sõt.
Kedves, mulatós fiúk a rendõrtisztek. Carola, ha okos vagy, abban jársz, hogy
ide jöjj. Ez a szalmaözvegyek városa. Eldorádó az okos lányoknak, mint te meg
én. Pá! Reggel nyolc óra. Ma korán akarok lefeküdni. Csókol Viola Violetti.
Nagyváradi Napló
1903. július 26.
|