Mi
lesz? Nagy világosság. E világosságban meglátjuk egymást, s meglát bennünket
Európa. Eszlár óta nem voltunk ilyen híresek. Vezércikkeket írnak rólunk a
párizsi, londoni, berlini lapok. Pedig még alig derült ki valami. Hátha még
nagyobb volna a világosság! Hátha minden kiderülne! De hát kíméljük egymást. Így
aztán marad minden a régiben. Egyszer csak arra ébredünk, hogy elpanamázták
alólunk Árpád földjét egészen Kárpátoktól Adriáig. Lajtától Gyimesig…
*
Az
abszolutizmusból átléptünk a parlamenti életbe. Ugyanekkor léptünk át Ázsiából
Európába. 1867 óta kellett modern állammá válnia egy országnak, mely nem sokkal
volt kultúrában elõbb a szamojédek földjénél. Példátlan és fatális házasságba
jutottunk Ausztriával. Meghagytuk a középkor feudális kereteit.
Az
ország tovább is a mágnásoké és a fõpapoké maradt. Mesterségesen csináltunk egy
kis indusztriát. E réven s a középosztály elzüllése révén a mágnások és fõpapok
mellé került még egy plutokrata csoport. Most ezeké az ország. Polgárság most
sincs. De van vagy tíz millió proletárunk. Vallási, nemzetiségi állapotaink
ziláltabbak, mint valaha. A szereplõk, az úgynevezett intelligensek, a régi
középosztály helyére kerültek, egyebet sem tesznek s tehetnek, mint a morzsák
után szaladgálnak, melyek a mágnások, fõpapok és plutokraták asztalairól
lehullanak. E félbarbár, egészen koldus, képtelen és szerencsétlen kis
országban megteremhet minden, Búza, bûn, talentum, rizs, dohány, zseni. De
karakter nehezen. Itt újra kellene kezdeni mindent…
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 6.
|