|
A
„Pesti Hírlap”-ban Esti levélben szenzációs dolgot közöl önmagáról Tóth Béla, a
magyar irodalom egyik büszkesége, egyik legtermékenyebb szelleme. Ideiktatjuk
az esti levél végsõ sorait, amelyek a következõleg hangzanak:
Ne
tessék félni, visszajövök Olaszországból, melynek én - Isten segítségével -
akkor már polgára leszek. Ki is ülöm a fogságot, aztán békességgel megyek -
haza.
Tehát
Tóth Béla itthagyja Magyarországot és Olaszhon polgára lesz? Valóban nem tudjuk
e szándékának értelmezését adni. Egyáltalán micsoda új szokás ez? Kacziány Géza
gazdag tudásával, rengeteg kritikai erejével kifut az országból és amerikai
lelkész lesz. Tóth Béla, Tóth Kálmánnak, az apánál nagyobb fia, összeszedi a
sátorfáját, s hátat fordítva szülõhazájának, idegen állam kötelékébe lép. S
ezt örömmel teszi. Még ott sincs, s az új országot már hazájának vallja… A
legteljesebb tiszteletben tartjuk mindenkinek egyéni érzelemvilágát. Fõként
azokét, akik egy fejjel mindenkinél magasabbak. De elszorul a mi magyar
szívünk, s aggodalom és keserûség is szállja meg lelkünket, amikor a magyar
értelmiség vezéreinek távozását látjuk. Ajkunkra tolul a kérdés: vajon nem
hûtlenség-e ez? Soha sem hittük volna, hogy Tompa Mihály híres költõi levele
oly fájdalmasan nyilall a szívünkbe.
Soha
sem mertük volna feltenni, hogy az Elõre! költõjének fiát egy rossz pillanat
makacs elhatározása képes kisodorni ebbõl a hazából. Tehát a halhatatlan lantos
hiába énekelt, tehát A Szózat hiába hangzik itt: megtört varázsereje, nem
bízhatunk benne, legkitûnõbb hazafiainkat magával ragadja a kivándorlás láza!
Korunk a drámai erõvel lesújtó tényekben valóban nem szûkölködik, mint a
legzordabb dráma hat reánk Tóth Béla cselekedete. És nincsen benne enyhítõ
sugár, nincsen benne békítõ hang, mint egy sötét és zúgó gyászzene, úgy kíséri
a hazáját elhagyó magyar írót az önkéntes számkivetésbe. Az asszony, a
gyermekek érezhetik csak azt, akiket a szeretõ hitves, a hû és gondos családapa
szótlanul, örökre elhagyott, amit mi, a magyar irodalom kisebb-nagyobb
családtagjai érzünk Tóth Béla távozásának hírére. Szívünk megtelik gyásszal, s
a lelkünkben támadt üresség sohasem telik meg fénnyel, világossággal… Hát aki
ez országban gondolkozni tud, annak ki kell valóban innen vándorolnia?
Nagyváradi Napló
1903. augusztus 30.
|