|
Egy
kicsikét tegnap mi is kaptunk belõle, a tûzbõl tudniillik. Kaphatunk többet is.
És ha magyar Birmingham nem lehetett belõlünk, magyar Konstantinápoly még
könnyen lehetünk.
Gyönyörûséges
dolgokat láttunk tegnap. Egy hatalmas tûzfészket, mely huszonnégy óra alatt
háromszor fogott neki, hogy leperzselje Nagyvárad egyik legzsúfoltabb s
vagyonban legértékesebb részét. Harmadszor majdnem sikerült. Öt-hat síró
asszony s két jámbor rendõr harcolt csaknem egy félóráig egy éhes
lángtengerrel. Aztán megérkezett három tûzoltó. Talán négy is volt. Mikor mind
összegyûltek, voltak vagy huszonheten. Ennyien vannak. Hogy tudnak szaladni a
csöbrökkel… Mert a tömlõk elromlottak. Talán már négy-öt évvel ezelõtt
elromlottak. És nagy nép volt a tûznél. Kiadtak a fojtó füstû szoba ablakán egy
párnát, ketten is szaladtak vele. Elszaladtak tudniillik. A katonaság is ott
volt pedig. De a népet csak úgy tudták megritkítani, hogy hamis híreket
kiabáltak ki:
-
Tûz van a Fõ utcán…
-
Ég a régi városház.
Egy
tûzoltó az égõ s beszakadt padlással beesett a házba. Csak egy kicsit égett
össze. A tûz aztán elaludt. Elaludt: igen. Ha el nem alszik, kiderül, hogy nem
csak a tömlõk rosszak, s hogy katasztrófák megesnek a vidéken is…
A
városházán pedig éppen tegnap jöttek rá, hogy Nagyváradon már kétemeletes házak
is vannak, s tûzfészkek is vannak, és a legveszedelmesebb helyeken vannak. A
tanács utasította a rendõrfõkapitányt és a tûzoltó fõparancsnokot, nézzenek egy
kicsit körül, restauráljanak, reformáljanak.
Hát
nézzenek bizony körül. A tegnapi tûz még elég emberséges volt. Ne essék
rosszul, de ma az embernek minden fajtájú katasztrófával számolnia kell, mi
történik, ha úgy véletlenül négy vagy öt nevezetes helyre is bekap a tegnapi
tûz ott a szomszédságban. A csebrekkel gyorsabban szaladtak volna, nemcsak
szegény emberek párnái és pénzecskéi keltek volna lábra s az anarchia még
nagyobb lett volna. A kotyikleti tûzoltóságnak elég lehet a fejsze és a cseber.
Nagyváradon azonban valamivel több készségre volna szükség. Még tegnap csak egy
becsületes tûzoltó bõrére fordult a játék. De fordulhat mindnyájunk bõrére.
Bejártuk
azt a nagy udvart, ahol tegnap újra tûz volt. Ahogy bementünk, ijedten,
hirtelen oltottuk el a cigarettánkat. Itt minden tüzet foghat és táplálhat. Azt
mondják, három hónapi határidõt adott a tûzrevalók eltakarítására a fõkapitány.
Sok. Itt még meleg esetek lehetnek három hónapig. Meg aztán hallottunk mást is.
Beavatott ember mondta:
-
A rendõrség tudja, hogy Nagyváradon sok-sok ilyen lõporraktár-érzékenységû hely
van. Azonban csak nagyon ritka esetben intézkedhetik. Ha építeni akarnak,
beleszólhat a dolgokba a hatóság, de a tûzfészkeket csak a legritkább esetben
van hatalma eltávolítani.
…Íme,
idegesen, rettegve idejegyeztünk pár impressziót a tegnapi tûzrõl. Nagyvárad
nõ, szépül. Nagy város már. De egy szép napon - ne essék újra rosszul az ördög
falrafestése - megsüthetjük a városunkat. Azaz megsül magától. Görbe, nyomorult
utcák, tûzfészkek serege… Csak éppen a kóbor kutyákat szabályozzák meg olykor.
De egyébként valósággal magyar Konstantinápoly leszünk már…
Nagyváradi Napló
1903. szeptember 3.
|